A hazai szakemberek nagyobb felelősséget kapnak, a saját nevelésű jégkorongozóknak pedig megadják a lehetőséget, hogy meghatározó játékosai lehessenek az Erste Liga és romániai bajnoki címvédő csapatnak – derül ki a GYHK vezetősége által kiadott hétfői közleményből.
A piros-fehérek közösségi oldalán kiemelik, hogy a piros-fehérek minden megnyerhető trófeát megszereztek az elmúlt néhány évben, miközben sikerült olyan hazai játékosmagot kialakítani, amely az Erste Liga élmezőnyéhez tartozik.
Ezzel párhuzamosan sok pénzt és energiát fektettek az utánpótlás fejlesztésére is, amit a romániai és magyarországi bajnoki címek, valamint a szlovákiai junior Liga I-ben elért eredmények is igazolnak.
A klub szerint már a kezdetektől cél volt, hogy eljöjjön az az idő, amikor a saját nevelésű fiatalok és a rutinos hazai játékosok együtt alkotják a felnőttcsapatot.
A vezetőség úgy fogalmaz, hogy most jött el ez a pillanat, ezért a következő időszakban a saját nevelésű jégkorongozók megkapják a lehetőséget, hogy bizonyítsanak a felnőttcsapatban.
A közlemény szerint mostantól nagyobb szerepet kapnak azok a gyergyói edzők és más szakemberek is, akik eddig az utánpótlásban bizonyítottak.
Megjegyzik, hogy a keretben továbbra is maradnak olyan külföldi játékosok, akik tapasztalatukkal segíthetik a fiatalok fejlődését, miközben biztosítják a csapat versenyképességét. .
A közlemény végén a vezetőség hangsúlyozza: bár a siker mércéje a következő időszakban az lesz, hogy hány saját nevelésű játékost sikerül beépíteni a felnőttcsapatba, a céljai nem változnak: a Gyergyói Hoki Klub továbbra is a trófeákért kíván harcba szállni.
Konkrétumokról nem beszélnek, de ígérik, hogy a következő hetekben részletesen is bemutatják új koncepciót, és ismertetik a játékoskeretet és a szakmai stábot. A csapat augusztus 1-jén kezdi meg a jeges felkészülést a Remete Ice Arénában.
A hétvégén a Hargita megyei labdarúgó-bajnokságokban minden mérkőzés egyperces néma csenddel kezdődik, így adóznak a Gyimesközéploki Loki SE tragikus hirtelenséggel elhunyt csapatkapitánya, Tankó Barna emléke előtt.
Ott szeretné lezárni pályafutását, ahol elkezdte. A 39 éves Mihalcea Andrei a VSK Székelyudvarhely másodosztályos férfi kézilabdacsapatához tért vissza, emellett edzőként is segíti a helyi utánpótlást.
Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.
Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.
A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.
A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!