Hirdetés

Türelmesek voltak a GYHK játékosai, ez jelentette a kulcsot a győzelemhez

Hamarabb is eldőlhetett volna a meccs
Fotó: Anda Fábián/DAB

Ötgólos győzelmet aratott Dunaújvárosban a Gyergyói Hoki Klub vasárnap, és ezzel az ötödik helyről a jégkorong Erste Liga alapszakaszának második részét. Mindkét csapat edzője kiemelte az Acélbikák kapusának, Kovács Dávidnak a teljesítményét.

2024. február 05., 09:15

A GYHK végig nyomasztó fölényben játszott, de csak az utolsó tíz percben tudta eldönteni a mérkőzést. „Az hordozta a veszélyt magában, hogy agyondomináltuk a meccset és ilyenkor az a rizikó, hogy elrontasz valamit a támadó harmad tetején és abból elugranak és azért van elég jó hokis a DAB-ban most is ahhoz, hogy ezeket az ellentámadásokat, szólókat eredményesen fejezzék be.

A kulcs viszont az volt, hogy nagyon türelmesek voltunk önmagunkkal szemben, tetszett, ahogy kezeltük a korongot, a mérkőzés döntő többségében nem vittünk kockázatot a játékunkba, rengeteg helyváltoztatással, korongcserével dolgoztunk a támadó harmadban”

– fejtette ki Szilassy Zoltán a GYHK vezetőedzője a mérkőzést követően.

Hirdetés

Hozzátette, hogy sokat voltak a DAB kapusa előtt, akit ki kell emeljen, mert ha nem védett volna olyan sokszor, akkor a meccs hamarabb eldől. Vele szemben meg kellett találják a módját annak, hogy ő is kicsit veszítsen az energiaszintjéből, illetve az is várható volt, hogy ekkora nyomás alatt az ellenfél is bele fog hibázni.

„Amiért jöttünk, azt megtettük, hét pontos túrán vagyunk túl, sérülésekből jöttünk vissza, ingadozó volt a formánk, de jó mérkőzéseket játszottunk.

Van még nyolc meccs az alapszakaszból, két részre osztva, s ott szeretnénk még ezt a formát tökéletesíteni, hogy a rájátszásra a lehető legélesebb és a remények szerint egészségesebb állapotban legyünk”

– jegyezte meg Szilassy Zoltán.

Kapcsolódó

Niko Eronen, a DAB trénere szerint az első húsz percben nagy nyomás alatt voltak, minden sor új volt náluk, gyakorlatilag egy új csapat volt a pályán. „Ezt már láthattunk a kezdéstől, pár játékos még hezitált, hogy mi is történik, szóval ez a Gyergyó harmada volt, de Kovi nagyon jól védett, ő tartott ekkor meccsben minket. A második volt a legjobb játékrész számunkra, kicsit megnyugodtunk, több időt tudtunk tölteni a támadó harmadban, úgy tűnt, a srácok élvezik is a játékot, de a Gyergyó a harmadik felvonásban még rálépett a gázpedálra.

Az ötvenedik perc után azt történt tulajdonképpen, hogy elfelejtettünk dolgozni, túl könnyen adtuk a gólokat és ezzel véget is ért számunkra a meccs”

– összegzett.

Mint kiemelte, abban a helyzetben, amiben vannak, elfogadhatatlan, ha nem dolgoznak. Négy sorral játszottak, szóval

az a minimum, amit mindenkinek csinálnia kell a meccsen és minden nap, hogy kidolgozzák a belüket minden cserében, minden percben, s minden centiméterért.

„Ezúttal elfelejtettünk dolgozni az utolsó tíz percben és ők begyűjtötték a pontokat, mert egy minőségi csapat, s ha ennyi lehetőséget adsz nekik, akkor ezt kihasználják. Ez olyan dolog, amit meg kell tanulnunk és javítani kell az előttünk álló mérkőzésekre a szünet után” – mutatott rá.

Jégkorong Erste Liga, 2023–24-es szezon, alapszakasz, Tizenhatodik hét

Erste Liga, 2023–24-es szezon, alapszakasz

##
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
Győzelem h.u.Gy.h.
Vereség h.u.V.h.
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
FTC-Telekom FTC
36
20
5
2
9
143-96
72
2
Brassói Corona Brassó
36
20
3
1
12
124-99
67
3
Budapest JAHC BJAHC
36
17
3
4
12
129-110
61
4
Csíkszeredai Sportklub Sportklub
36
18
2
5
11
135-121
60
5
Gyergyói Hoki Klub GYHK
36
16
3
5
12
125-119
59
6
Újpesti TE UTE
36
16
4
3
13
105-101
59
7
DVTK Jegesmedvék DVTK
36
12
6
3
15
106-121
51
8
Debreceni EAC DEAC
36
13
4
2
17
110-121
49
9
Dunaújvárosi Acélbikák DAB
36
8
0
7
21
89-127
31
10
Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19
36
4
6
4
22
68-119
28
Csíkszeredai Sportklub:
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Bemutatta új csapata Anderson Cearát

Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.

Mindenkinek jobb, hogy véget ért ez a történet – az FK beavatott az Anderson Ceará átigazolás részleteibe

Pont került Anderson Ceará hosszú ideje húzódó átigazolási történetének végére: a brazil labdarúgó az egyiptomi National Bank of Egypt SC játékosa lett. Az átigazolás részleteiről Rédai Attila, az FK Csíkszereda sajtófőnöke számolt be a Székely Sportnak.

Székelyhon

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik

Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.

`
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Krónika

Majka az erdélyi koncertje előtti fenyegetésről, ami miatt lemondta a fellépést: „Lesz*rom”

Nem különösebben érintette meg a Majka néven ismert rappert, dalszövegírót és műsorvezetőt, Majoros Pétert az, hogy erdélyi koncertje előtt sms-ben megfenyegették, a koncertet az ügyvédei tanácsára mondta le – ezt maga Majka nyilatkozta a Blikk-nek.

Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Ez is érdekelheti

Robert Timaru a Háromszéki Ágyúsoknál folytatja

Újabb rutinos támadóval erősítette keretét az Erste Liga újonca, a Háromszéki Ágyúsok: bejelentették, a válogatottban is megfordult Robert Timaru a csapatnál folytatja.

Olcsóbbak idén a Gyergyói HK bérletárai

Új bérletrendszerrel készült a 2026–2027-es idényre a Gyergyói Hoki Klub. A Remete Ice Aréna első szezonjának tapasztalatai és a szurkolói visszajelzések alapján a belépők ára ezúttal szektoronként változik.

Közzétették az Erste Liga menetrendjét, csütörtöki meccsnapok is lesznek az új évadban

Ismerjük a 2026–2027-es jégkorong Erste Liga menetrendjét. A sorozat szeptember 18-án rajtol, a 19. idény alapszakaszában 180 mérkőzést rendeznek. Megvan a pontos program.

A folytonosság az Ágyúsok fegyvere, öt éve együtt dolgozó maggal vágnak neki az első nemzetközi idényüknek

Az első nemzetközi idénye előtt álló Háromszéki Ágyúsok gőzerővel készül történelmi, első Erste Liga szezonjára. A narancs-kék mezesek május eleje óta hangolnak a küszöbön álló kihívásokra, a keret magja a jeges edzéseket is elkezdte Csíkkarcfalván.

A cseh juniorbajnokságot kétszer is megnyerő fiatal magyar védő érkezik a GYHK-hoz

Fiatal magyar játékossal erősítette meg keretét a Gyergyói Hoki Klub: a 20 éves Horváth Alex a piros-fehéreknél folytatja pályafutását. Egyelőre egy szezonra kötöttek szerződést, de Szilassy Zoltán hosszabb távon is számolna vele.

Újabb GYHK-sztár költözött Brassóba

Miután Konsta Mesikammen és Matias Haaranen átigazolását már korábban bejelentette a Brassói Corona, kedden Owen Williams szerződtetéséről adott hírt a Román Kupa- és Szuperkupa-címvédő. Nem kérdés, a következő szezonban minden trófeát besöpörnének.

Hazatérő tehetség és két hosszabbítás – tovább építi keretét a Brassói Corona

Folytatja keretének kialakítását a Brassói Corona jégkorongcsapata. A Cenk alatti együttes visszacsábította a 19 éves Máthé Zsoltot, emellett szerződést hosszabbított Kovács Előddel és a kanadai hátvéd Evan Wardleyvel is.

Már jégen edz a gyergyói játékosok egy része, a GYHK teljes kerete hétfőn indítja a közös munkát

Elkészült a jég a Remete Ice Arénában, a Gyergyói Hoki Klub hazai játékosai már ki is próbálták a korcsolyákat. A csapat többi tagja a napokban jön meg Gyergyóremetére, hétfőtől indul a közös felkészülés. Edzőmeccseket idén nem terveznek.

A GYHK újabb kulcsemberét szerezte meg a Brassói Corona

Újabb meghatározó játékosát veszítette el a Gyergyói Hoki Klub a nyári átigazolási időszakban. Öt sikeres idény után távozik a csapattól Matias Haaranen, a finn származású román válogatott hátvéd a rivális Brassói Coronához szerződött.

Antal László: szeretnénk bebizonyítani, hogy helyünk van az Erste Ligában

A Háromszéki Ágyúsok történetük legnagyobb kihívása előtt állnak, a hamarosan rajtoló idényben már az Erste Ligában is bizonyíthatnak. Antal Lászlóval a nyári munkáról, az előttük álló kettős terhelésről és a csapat várakozásairól beszélgettünk.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!