Az összecsapás a hajrában dőlt el, akkor a Ferencváros – és a magyar válogatott – rutinos kulcsembere, Nagy Gergő két perc alatt kétszer is eredményes volt.
Fodor Szabolcs, az FTC-Telekom vezetőedzője: „Ahogy megyünk a vége felé a bajnokságnak, ott mindig minden győzelem egyre nagyobb jelentőségű, és egyre több önbizalmat tud adni. Szóval, azt gondolom, hogy igen, nagyon kellett ez nekünk.
A második harmadban volt egy kis hullámvölgyünk, ott egy picit szétestünk, ott ezek a dolgok nem annyira voltak meg. Ahogy említettem, ezt a harmadik harmadra újra össze tudtuk rakni úgy, mint az elsőre, és ez a két jó harmad, illetve egy oké harmad elég volt a győzelemhez”.
Tom Coolen, a Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője: „Egy-egy volt öt perccel a vége előtt, nagyon szoros mérkőzés volt, meg is nyerhettünk volna. Kemény küzdelem zajlott, de úgy gondolom a végén a hazai csapat, talán mondhatjuk, hogy megérdemelten nyerte a találkozót, több lehetősége volt. A kapusunk remekül védett, de picit csalódott vagyok, hogy veszítettünk.
Négy mérkőzésre szóló eltiltással sújtotta a jégkorong Erste Liga fegyelmi testülete a Budapest Jégkorong Akadémia HC egyik játékosát, miután súlyos sportszerűtlenség történt a Gyergyói Hoki Klub elleni bajnokin.
Komoly összegeket ajánlottak külföldi klubok a Kolozsvári CFR két koszovói meghatározó játékosáért cserébe, akik nagy eséllyel elhagyják Daniel Pancu csapatát.
Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.
Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.
Román kommandósokkal illusztrálta egy orosz propagandaoldal, milyen „jól felszerelt” az orosz hadsereg. A St. Chucks című Facebook-oldalról van szó, amely bejegyzéseiben az orosz hadsereg, illetve Vlagyimir Putyin orosz elnök „dicsőségét” zengi.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!