Hirdetés

Többször csatáztak már Erste Liga rájátszásban, de először döntőzik egymással a GYHK és a Corona

A végletekig kiélezett csata vár a két csapatra
Fotó: Szász Adorján

Csütörtökön kezdődik a jégkorong Erste Liga döntője, ahol a Brassói Corona és a Gyergyói Hoki Klub néznek egymással szembe. A két csapat játékosai egyetértenek abban, hogy a liga jelenlegi két legjobbja találkozik a már klasszikusnak számító párharcban.

A Gyergyói Hoki Klub és a Brassói Corona először a 2019–2020-as szezonban vívott rájátszásos párharcot. Akkor a play-offba a hetedik helyen bejutó gyergyóiak a harmadik helyezettként kvalifikált Brassót 4:3-as összesítésben eldőlt párharcban ütötték ki a negyeddöntőben. Sajnos az a szezon a továbbiakban nem a jégen dőlt el, a koronavírus-járvány miatt félbeszakadt idény zárásaként a Csíkszeredai Sportklubot és a Ferencvárost bajnoknak hirdették ki, a GYHK-t és az Újpestet pedig bronzérmesnek nyilvánították. Ez volt egyébként a piros-fehérek első Erste Liga-érme.

Ezt követően háromszor vívtak elődöntőt. 2023 tavaszán hétmeccses, végtelenségig kiélezett csatában jutott a GYHK a fináléba, amit aztán meg is nyert az FTC-Telekommal szemben. Egy évvel később szintén az elődöntőben csaptak össze, akkor 4:2-es összesítéssel a Corona jutott tovább és akkor ők lettek az Erste Liga bajnokai.

•  Fotó: GYHK/Szász Adorján Galéria

Fotó: GYHK/Szász Adorján

Hirdetés

Tavaly pedig újra a Gyergyói Hoki Klub felé billent a mérleg, a piros-fehérek búcsúztatták az akkori címvédőt és végül a Sportklubot felülmúlva lettek bajnokok Sárpátkiék.

Most viszont először vívnak Erste Liga döntőt egymás ellen.

Természetesen mindkét csapat játékosai bizakodóan várják a finálét, ez nagy eséllyel hosszú menetelés lesz.

A döntő első meccse előtt gyergyói részről a csapatkapitány Brance Orbán és Sándor-Székely Ottó, a brassóiaktól a Gajdó testvérek, Balázs és Tamás nyilatkoztak a Székely Sportnak.

„Nem könnyű bejutni a döntőbe, és még rengeteg munkánk van hátra ahhoz, hogy befejezzük, amit elkezdtünk, de nagyon büszke vagyok erre a csapatra, hogy ismét idáig jutottunk” – kezdte válaszát Brance Orbán.

Amint a csapatkapitány elmondta, a DVTK elleni utolsó meccs után az első napokat pihenéssel, regenerálódással és feltöltődéssel töltötték. Az utóbbi napokban pedig a célzott Brassó elleni felkészülésen volt a hangsúly. Készen állnak a kihívásra – szögezte le. A gyergyóiak kanadai-magyar támadója elmondta, hogy nézte ugyan a Corona–BJA elődöntő mérkőzéseit, de nem volt különösebb preferenciája, hogy kivel szeretne döntőzni. Mindkettőnek megvannak az erősségei és gyengeségei, így nincs igazán jobb választás – állapította meg.

•  Fotó: GYHK/Szász Adorján Galéria

Fotó: GYHK/Szász Adorján

„Felkészültünk egy hosszú, kemény küzdelemre. Mindannyiunknak maximális koncentrációt és erőfeszítést kell beletennünk, semmit sem adhatunk nekik ingyen. Mindenki a maga helyén a lehető legjobbat kell nyújtsa a csapaton belül.

Úgy gondolom, a keretünk mélysége lesz a döntő kulcsa. Az idény két legjobb csapata jutott a döntőbe, és egy nagyszerű párharcra számítok”

– látja a csütörtökön 18.30-kor rajtoló párharcot Brance Orbán.

Sándor-Székely Ottó szerint döntő tényező lehet a GYHK összeszokottsága. „Nagy megkönnyebbülés volt, hogy az elődöntőt öt mérkőzés alatt lezártuk, így több időnk maradt a regenerációra. Ezt az időszakot tudatosan használtuk ki: pihentünk, de közben mentálisan és fizikailag is készültünk. Videóztunk, elemeztük a játékunkat, javítottuk a részleteket. Emellett az edzéseken is tartottuk a tempót, hogy a döntőre a lehető legjobb formában érkezzünk” – mondta el a gyergyószentmiklósi csatár.

•  Fotó: GYHK/Szász Adorján Galéria

Fotó: GYHK/Szász Adorján

Amint hozzátette, a Brassóval való párharc már szinte íratlan szabálynak számít a rájátszásban, az elmúlt évek tapasztalatait követően.

„Veszélyes támadóik, tapasztalt játékosaik vannak, rájuk különösen figyelni kell, de ez nálunk is adott. Úgy gondolom, a mi legnagyobb erősségünk az összetartás: egy egységes csapat vagyunk, amely már sok mindenen ment keresztül együtt, és ez nagy előnyt jelenthet a döntőben. A rájátszás eddigi fordulóiban sikerült felállítani egy jól működő védekezést is, bízunk benne, hogy ez most is egy biztos alapot fog nyújtani számunkra” – fejtette ki Sándor-Székely.

A Brassói Corona meghatározó játékosai közé tartozó kézdivásárhelyi Gajdó testvérek – akik az utóbbi években fontos szerepet játszottak a barcasági klub sikereiben – egyetértettek abban,

hogy nehéz párharc elé néznek, ám bíznak benne, hogy sikerül visszahódítaniuk a trófeát a GYHK-tól.

„Igaz, hogy az elődöntő kicsit hosszabbra sikerült, mint terveztük, mivel a BJA komoly ellenállást tanúsított, de volt pár napunk pihenni, és taktikailag is felkészültünk a gyergyói csapatból. Nyilván jól ismerjük a játékukat, úgy gondolom, a két legjobb csapat jutott a döntőbe, mindenképp kiélezett párharcra számítok, egyáltalán nem lepne meg, ha a hetedik meccsen tudnánk dűlőre jutni” – vélekedett Gajdó Balázs, aki az elődöntőben szerzett fontos góljaival kulcsszerepet vállalt a brassóiak sikeréből, és legfőbb céljaként a trófea 2024 utáni újbóli magasba emelését említette.

Öccse, Tamás is osztja véleményét, ugyanakkor úgy véli, a kiélezett elődöntő plusz lendületet adhat csapatának. „Az elődöntőbeli hét meccses széria nem könnyíti meg a dolgunkat, de legalább meccsben vagyunk, ami mellettünk szólhat.

A szezon során harmadszor találkozunk egy fináléban, ami azt mutatja, hogy a GYHK nagyon jó csapat, remek játékosokkal, de mi a végső győzelemre készülünk. Nagyon jó érzés volt két éve megnyerni a kiírást, ezt szeretnénk újra átélni.

A városnak, a szurkolóknak is fontos ez, egész szezonban mellettünk álltak, megérdemlik a sikert” – fogalmazott az ifjabbik Gajdó fivér.

A csütörtöki mérkőzést élőben közvetíti az M4 Sport.

Jégkorong Erste Liga, döntő, menetrend:
Április 9., csütörtök, 18.30-tól Brassói Corona–Gyergyói Hoki Klub
Április 10., péntek, 18.30-tól Brassói Corona–Gyergyói Hoki Klub
Április 13., hétfő, 18.30-tól Gyergyói Hoki Klub–Brassói Corona
Április 14., kedd, 18.30-tól Gyergyói Hoki Klub–Brassói Corona
Április 16., csütörtök, 18.30-tól Brassói Corona–Gyergyói Hoki Klub*
Április 18., szombat, 17 órától: Gyergyói Hoki Klub–Brassói Corona*
Április 20., hétfő, 18.30-tól: Brassói Corona–Gyergyói Hoki Klub*
*Ha szükséges.
Szavazógép

Ki nyeri a jégkorong Erste Liga idei kiírását?

Szavazás eredménye
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Magyar játékos is helyet kapott a román válogatott keretében

Két barátságos mérkőzéssel bemutatkozik a román labdarúgó-válogatott kispadján Gheorghe Hagi. A nemrég kinevezett szövetségi kapitány pénteken kihirdette első keretét, amelyben helyet kapott Hindrich Ottó kapus is.

A magyar bajnokkal is találkozik az FK Csíkszereda

Június 26-tól négycsapatos felkészülési tornán vesz részt Dunaszerdahelyen az FK Csíkszereda, ahol a DAC, a Topolya és a magyar bajnok Győri ETO FC is ellenfél lesz. A csapat két nyári edzőtábort tervez, a keretben is jelentős változások körvonalazódnak.

Székelyhon

Kijött a legfrissebb időjárási riasztás pünkösd szombatjának estéig

Jelentős mennyiségű csapadékra és szélre figyelmeztető előrejelzést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

`
Krónika

Az ezeréves határnál provokálta a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat a román soviniszta vezér

Gyimesbükknél, az egykori magyar–román határnál provokálta szombaton a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja nevű szélsőséges román szervezet vezetője.

Krónika

Gyergyószéki keresztaljával érkezik Sulyok Tamás a csíksomlyói búcsúba

Gyergyószéki keresztaljához csatlakozva, gyalogosan érkezik a szombati csíksomlyói búcsúba Sulyok Tamás köztársasági elnök, akiről előre lehetett tudni, hogy idén is részt vesz a százezreket megmozgató székelyföldi eseményen.

Főtér

Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix

További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.

Ez is érdekelheti

Szintet lépnek, az Erste Liga befogadta a Háromszéki Ágyúsokat

A Háromszéki Ágyúsok csatlakozásával négyre emelkedett az Erste Liga erdélyi csapatainak száma a 2026–2027-es szezonban. Arról, hogy milyen plusz erőforrásokat igényel ez a régóta vágyott tagság az újoncnak, Miklós Ervint, a klub elnökét kérdeztük.

Bővült a mezőny, négy erdélyi hokicsapat szerepel az Erste Liga következő idényében

Lezárult a nevezési határidő a jégkorong Erste Liga 2026–2027-es szezonjára, kiderült, tíz csapat lesz a rajtnál. A mezőnyhöz a Háromszéki Ágyúsok is csatlakozott, így a következő idényben négy erdélyi együttes szerepel majd a sorozatban.

Visszalépés és elutasított licenckérelmek az Erste Ligában

Kilenc csapat nevezett az Erste Liga 2026/27-es idényére, de a liga közleménye nem árulta el, kik alkotják a mezőnyt. A háttérben visszalépés és elutasított licenckérelmek is vannak.

Kulcsjátékos távozik a Gyergyói Hoki Klubtól

Új kihívások után néz, és öt szezon után elhagyja a Gyergyói Hoki Klub együttesét. A támadó az elmúlt években a csapat egyik legfontosabb játékosa volt, hét trófea elnyerésében játszott meghatározó szerepet.

„Ha ezt nem nyerjük ma meg, én elsírom magam” (videó)

A Gyergyói Hoki Klub csütörtökön este Brassóban lezárta a jégkorong Erste Liga döntőjét, és 4:1-es összesítéssel megvédte bajnoki címét. A lefújást követően Császár Hunor, Imre Patrik és Szilassy Zoltán vezetőedző melegében értékelte a finálét.

Bevitte a végső döfést, megvédte címét az Erste Ligában a Gyergyói Hoki Klub (videóval)

Óriási küzdelemben dőlt el a jégkorong Erste Liga döntőjének ötödik mérkőzése. A Gyergyói Hoki Klub kevesebb, mint két másodperccel a rendes játékidő vége előtt bevitte a győztes döfést és megvédte a címét.

Az edzők egyetértettek, ez a győzelem ugyanannyit ér, mint egy hosszabbításos siker (videóval)

Kiütéssel nyerte meg a jégkorong Erste Liga döntőjének negyedik mérkőzését a Gyergyói Hoki Klub a Brassói Corona ellen, és egy lépésre került a címvédéstől. A két együttes vezetőedzője úgy véli, a gólkülönbség nem mérvadó, a párharc még nincs lefutva.

Átgázolt a Coronán, meccslabdához jutott a Gyergyói HK a döntőben

Három végtelenül kiélezett meccs után nagyon egyoldalú lett a jégkorong Erste Liga döntőjének negyedik mérkőzése. A gyergyóiaknak az első szünet után minden összejött és végül 7–0-ra győztek, ennek köszönhetően pedig 3:1-re vezetnek összesítésben.

Ezúttal sem bírtak egymással, újra ráadásban döntött a GYHK és a Corona

Továbbra is rendkívül kiélezett a jégkorong Erste Liga döntője, a harmadik mérkőzésen is hosszabbításra volt a szükség a Gyergyói Hoki Klub és a Brassói Corona között. A fordulatos csatából a címvédő jött ki győztesen és átvette a vezetést összesítésben.

Másodszor is aranygól kellett az Erste Liga döntőjében

Ha lehetne döntetlen mérkőzés az Erste Liga rájátszásban, akkor a döntő második meccse az lett volna. De valahogy el kellett dőljön, és ezúttal a Brassói Corona lőtte az aranygólt, ezzel kiegyenlítette a Gyergyói Hoki Klub elleni finálét.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!