A GYHK utánpótlásából Márk Bálint, Albert Hunor, Bartis Adorján, Both Máté, Szilveszter Adorján, Fodor Dávid, Kosza Ádám, Salamon Róbert és Bende Áron kapott játéklehetőséget a felnőttek között.
Számukra biztosan jó élmény volt ez a mérkőzés. Teher nem nyomta a vállukat, már csak azért sem, mert már az első harmadban 7–0 állt az eredményjelzőn. Aki a jégkorongban a sok gólt szereti, annak jó szórakozást jelenthetett a meccs, összesen 24 alkalommal rezdült a két kapu hálója, a végeredmény pedig 19–5 lett a gyergyószentmiklósiak javára.
A piros-fehérekre a következőkben ennél jóval komolyabb kihívások várnak. Csütörtökön a DVTK, pénteken a BJAHC, vasárnap a FEHA19 lesz a vendég Gyergyószentmiklóson.
Az történt, amire számítani lehetett: Hollandia nem tudta nehézzé tenni Románia dolgát, az esélyesebb együttes különösebb megerőltetés nélkül megnyerte a Sencsenben zajló divízió I/B világbajnokságon az első mérkőzését. Jól indul számukra a viadal.
Vezetett, majd kétszer egyenlített Kína ellen Románia válogatottja a divízió I/B jégkorong-világbajnokság második játéknapján. Végül hosszabbítás után a házigazdák örülhettek, egy pontot szereztek a mieink.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.
Azt tudjuk, hogy mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban, de mit akartak a románok és a szászok? Az MCC történész-kerekasztalán ez is kiderült.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!