Továbbra sem találja a győzelemhez vezető utat a Csíkszeredai Sportklub, amely péntek este hazai pályán maradt alul a Brassói Corona ellen az Erste Liga aktuális játéknapján (1–5).
A kék-fehérek csupán egy harmadon keresztül tudták tartani a lépést ellenfelükkel, ezt követően viszont a vendégek átvették az irányítást, és a második, illetve harmadik játékrészben már gólt sem kaptak Csíkszeredában.
A lefújás után Péter Róbert, a Sportklub vezetőedzője nem keresett kifogásokat, és egyértelműen a csapat jelenlegi állapotára mutatott rá.
„Jelenleg nem vagyunk olyan állapotban, hogy hatvan percen át tudjunk hokizni egy ilyen szintű csapat ellen. Fél órán keresztül jól játszottunk, méltó ellenfelei voltunk a Brassónak. Azt gondolom, az első harmadunk jól sikerült. A második játékrész első fele is kifejezetten jó volt, viszont nem vagyunk olyan állapotban, sem elől, sem hátul, hogy egy ilyen szintű mérkőzést hatvan percen keresztül végig tudjunk játszani” – fogalmazott a szakember.
Péter Róbert hozzátette, hogy ezúttal sem a támadósor, sem a védelem nem tudott megfelelően teljesíteni: a legfontosabb lehetőségek kimaradtak, hátul pedig bizonytalanság volt.
– értékelt csalódottan a Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője.
A Brassói Corona szakmai stábja pont fordítva látta a helyzetet: a vendégek az első játékrészben nem teljesítettek megfelelően, ezt követően viszont elkapták a fonalat és nem volt kérdés a győztes kiléte.
„Az első harmadban nem játszottunk jól. Számítottunk arra, hogy hazai pályán a Csíkszereda általában így kezdi a mérkőzéseit, hogy megpróbál egy-két korai találatot szerezni.
Utána, a második és a harmadik játékrészben sikerült kicsit lerúgni magunkról a rozsdát, így az ünnepek után, és ekkor már az történt a jégen, amit szerettünk volna” – vázolta fel Strenk Hunor, a Corona társ-vezetőedzője.
A Csíkszeredai Sportklubra újabb komoly kihívás vár: december 30-án az éllovas Gyergyói Hoki Klub otthonában lép jégre. A Brassói Corona két nappal korábban, hazai pályán fogadja a gyergyói együttest.
Négy mérkőzésre szóló eltiltással sújtotta a jégkorong Erste Liga fegyelmi testülete a Budapest Jégkorong Akadémia HC egyik játékosát, miután súlyos sportszerűtlenség történt a Gyergyói Hoki Klub elleni bajnokin.
Vendégsikerrel zárult a karácsony utáni első erdélyi rangadó a jégkorong Erste Ligában. Pénteken este a házigazda Csíkszeredai Sportklub ütötte az első gólt a Brassói Corona elleni mérkőzésen, a vendégek azonban erre öttel válaszoltak.
Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.
Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.
Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!