Otthon érezhették magukat a Csíkszeredai Sportklub játékosai vasárnap este Székesfehérváron, a műjégpályára kilátogató nézők többsége csíki szurkoló volt, a mérkőzés alatt végig a székelyföldi kék-fehéreknek szóló buzdítástól volt hangos a jégcsarnok.
Kemény, kiegyensúlyozott csatákat hozott az első két harmad, amikor egy-egy vendégtalálat született. Az első harmad közepén Valchar emberelőnyben volt eredményes közelről (0–1), majd a második játékrész végén – egy kapu előtti kavarodásban – ugyanő kotorta be a hazai kapuba a kipattanó korongot (0–2).
A harmadik játékrészben megsokasodtak az események, a 42. percben a Titánok közelről, egy kipattanó korongot a kapuba juttatva szépítettek (1–2), majd három perce rá emberelőnyben kiegyenlítettek (2–2).
A Sportklub sebességet váltott, többet támadott, és második emberelőnyös helyzetét is gólra váltva, Papp Szabolcs találatával átvette a vezetést (2–3).
Három perccel a vége előtt a házigazdák szakvezetése időt kért, majd az egyenlítés reményében az utolsó percben kapusa helyett is mezőnyjátékost küldött a jégre.
A csíkiak korongot szereztek, és Valchar belőtte az üresen hagyott fehérvári kapuba (2–4).
A csíki csapat hárommeccses külföldi túrája hétfőn késő este ér véget, hiszen 21 órakor a Dunaújvárosi Acélbikák vendége lesz, a találkozót élőben közvetíti az M4 Sport.
Jégkorong Erste Liga, alapszakasz:
Fehérvári Titánok–Csíkszeredai Sportklub 2–4 (0–1, 0–1, 2–2).
Gólszerzők: Madácsi Benedek (42.), Mark Jacob Bennett (45.), illetve Radim Valchar (8., 39., 60.), Papp Szabolcs (48.).
Büntetőpercek: 4–18 (ebből a Bíró Tamásnak 10 perc fegyelmi).
Kapura lövések: 30–35.
Nagy a sürgés-forgás az átigazolási piacon a hazai labdarúgó-élvonalban, a rövid téli szünet ideje alatt a csapatok igyekeznek felfrissíteni a keretüket. Mutatjuk, milyen változások történtek a klubok háza táján.
Nem ér véget a labdarúgó Szuperligában szereplő klubok pénzügyi instabilitása, a Galaci Oțelul és a Petrolul Ploiești után két másik csapat került a padlóra.
Egy rendőrautó és egy személygépkocsi ütközött össze Székelyudvarhelyen, Kaufland áruház előtti körforgalomban kedden este – olvasható az Udvarhelyszéki Közlekedési INFO Facebook-csoportban.
Három személy sérült meg a Kóródszentmártonnál történt vasúti balesetben; a mozdonyvezető ittas volt – számolt be kedd délelőtt a Maros megyei rendőrség.
A 2025-ös év legyen a józan ész éve, amely a kiszámíthatóság és a közös felelősség, közös teherviselés, a szolidaritás éve – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Tánczos Barna pénzügyminiszter, helyettes kormányfő.
Antagonisztikus ellentét feszült a két ország között Erdély kérdésében, ami alapjaiban határozta meg a diplomáciai kapcsolatokat a múlt század húszas éveiben – mondja Marchut Réka történész.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!