Bradley Gratton, a Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője: „Úgy gondolom, hogy az első harmadban elég erősen jöttünk ki, az ellenfél nagyon jó csapat. A mérkőzés a verekedésekkor kezdett megváltozni. Elvesztettük néhány játékosunkat, csak négy védővel maradtunk, ez így nagyon kemény. Az első igazi nagy összecsapásunk volt ebben a szezonban, ellenfelünk többet játszottak, nekünk csak három meccsünk volt eddig.
Úgy gondolom, hogy az eredmény nem igazán tükrözi azt, ahogy játszottunk. Rövid volt a végleges kiállítások után a cserepadunk. Ha úgy maradtunk volna mint az első harmadban, amikor kiegyenlített volt a játék, ha ne legyenek a verekedések, és nem veszítünk el néhány játékost, akkor teljesen más lehetett volna a végkimenetel.
Ez még csak a kezdet, most ők nyertek, a szezon pedig hosszú lesz. Úgy gondolom, hogy a csapatunk egyre jobb lesz ahogy haladunk előre. Ez csak egy mérkőzés volt, ez még semmi, ezzel nem nyersz bajnokságot. Tanulunk a maiból és megyünk előre”.
Szilassy Zoltán, a Gyergyói Hoki Klub vezetőedzője: „Két nagyon fontos dolog van: a jó start, meg azt mondják Gyergyóban, hogy itt, Csíkban mindig a legjobb nyerni. Ha ez így van akkor annak én duplán örülök. Nekem mindig a soron következő a lényeg. Azt gondolom, hogy kézben volt a meccs, mondhatom ezt úgy is, hogy az ellenfél nagyon jól jött ki az első tíz percben. Egy rendkívül jó csapat benyomását keltették és sokkal jobban néznek ki mint tavaly.
Annak ellenére, hogy az első harmadban sokkal több helyzetünk és lövésünk volt, két kontrából elléptek 2–0-ra, de nem éreztem akkor sem, hogy ég a ház. De nyilván nagyon fontos volt, hogy Rasmus akkor még védett egy harmadik nagyot.
Utána, 4–3-nál, amikor visszajöttek emberelőnyből a meccsbe át kellett kicsit variálni a játékunkat, kicsit egyszerűbbé tenni, és nem forszírozni az ötödik gólt, ami végül megjött emberelőnyből.
De végül is semmi több. Készülünk a Brassó elleni újabb borzasztó nehéz feladatra. Most a legfontosabb az, hogy pihenjünk. Még gyorsabban átérjünk Gyergyóba, és készüljünk innentől a holnapi mérkőzésre”.
Kiválóan szerepel a női élvonalban a Puskás Akadémia csapata, amelynek kapuját ősztől az FK Csíkszeredától érkező Tankó Réka Boglárka védi. A felnőtt fociválogatottba is behívott hálóőrrel beszélgettünk.
Mindhárom mérkőzését elveszítette a romániai teremlabdarúgó-válogatott a horvátországi Futsal Week barátságos tornán, ahol az ötödik helyért lejátszott gólgazdag találkozón 8–5-re kikapott Magyarországtól, így az utolsó pozícióban végzett.
Hét autó érintett abban a balesetben, amely szombaton délután történt Dálnok községben a 11-es országúton – közölte az országos rendőr-főkapitányság. Jelenleg áll a forgalom a helyszínen.
Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.
Az erdélyi magyarok körében Orbán Viktor a legnépszerűbb magyarországi politikus, több mint 90 százalékuk bízik benne, míg a magyar ellenzéki politikusok bizalmi indexe a román pártok népszerűségi szintjén áll – derült ki a SoDiSo Research kutatásából.
Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!