Déja vu – mondhatták a gyergyói szurkolók Franciaországban az Angers elleni mérkőzés első harmada után. Telt ház, 3800 néző volt az Ice Parc csarnokban, remek hangulat. A piros-fehérek diktálták az iramot, uralták a játékot, a házigazdák pedig lőttek két gólt a jégkorong Kontinentális Kupa elődöntő tornájának második fordulójának meccsén.
Ismét egy egyedül hagyott csatár találata, majd egy nagy gyergyói helyzet utáni kontra hozta a 2–0-t. Akárcsak egy nappal korábban a Cortina ellen, megint kétgólos hátrányban volt a GYHK húsz perc után.
A második harmadban még fennebb emelte a tempót Márkus Juurikkala együttese. Olyan hokit tett ki a jégre a piros-fehér csapat, amire méltán lehet büszke minden gyergyószentmiklósi.
Nagyobbnál nagyobb helyzetek jöttek, lövések sorozata záporozott a franciák kapujára. Azonban a korábban a Csíkszereda kapuját is védő O'Connor bravúrokat halmozott, semmi sem jutott át rajta. A túloldalon Rihne szinte munkanélküli volt. Az eredmény nem változott, maradt a 2–0 a második szünetre is.
Ami nem sikerült 40 percig, az összejött a 41-ben: Mesikammen vágta a korongot a hosszú sarokba.
Azonban az egyenlítés elmaradt, a franciák pedig emberelőnyben betaláltak.
A meccs végéig kiegyenlített játék zajlott, de az eredmény már nem változott, az Angers 3–1-re nyert.
Az eredmény miatt lehet rossz szájíze a gyergyóiaknak, a mutatott játékkal viszont nagyon is elégedettek lehettek a GYHK-szurkolók.
A délutáni meccsen a Riga 3–0-ra legyőzte a Cortinát, ami azt jelenti, hogy matematikai esély még van a Kontinentális Kupa döntőbe jutásra.
Angers Ducs–Gyergyói Hoki Klub 3–1 (2–0, 0–0, 1–1).
Gólszerzők: Serlieve Fronfraid (5.), Orrlin Centazzo (15.), Philippe Halley (45.) illetve Konsta Mesikammen (41.).
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!