A női hoki 1998 óta szerepel az olimpia műsorán, a magyarok eddig a közelébe sem jutottak a kijutásnak.
Közel tíz éve még a világ negyedik vonalában játszottak, azóta sikerült a világ legjobb tíz csapata közé kerülni, és játszani az elit vb-n.
A magyar férfi csapat utoljára 1964-ben játszott olimpián, és az már augusztusban eldőlt, hogy a 2022-es játékokra nem jut ki.
A csapat vasárnap érkezett meg Chomutovba, a selejtező csütörtökön kezdődik, az ellenfelek sorrendben: csütörtökön délben Lengyelország, szombaton este Norvégia és vasárnap délután Csehország.
A papírforma és a világranglistás helyezések alapján a zárónapi cseh–magyar dönthet a továbbjutásról.
A calgaryi vb-n, augusztus 22-én a csehek 4–2-re győztek, és később a hetedik helyen zártak, míg a története első elit vb-jén szereplő magyarok a kilencedikek lettek, Dániát előzték meg.
A Haley-együttes a múlt héten két felkészülési mérkőzést játszott Győrben a vb-hatodik japánokkal, előbb sikerült nyerni 3–1-re, majd szerdán a vendégek 5–2-vel vágtak vissza.
A szövetségi kapitány jelezte, a chomutovi tornán is lesz olyan – szombaton és vasárnap –, hogy 24 órán belül kétszer kell játszani. A japánok ellen az első felvonáson időbe telt, mire felvették a tempót, a másodikon viszont remekül kezdtek. Csak éppen a második összecsapáson idővel kiütközött a fizikai és mentális fáradtság, és az ellenfél nyomására nem tudtak válaszolni.
Az a cél, hogy tartósan magas szinten játsszunk, de természetes, hogy van visszaesés. Az első meccsen hibátlan volt az emberhátrányos védekezés, a következő találkozón két gólt is kaptunk így. Emberelőnyben pont fordítva volt: az első nap nem sikerült betalálni, a másodikon kétszer is ilyen helyzetből” – fogalmazott a kapitány a szövetség honlapján.
Hozzátette: a hibákból sokat lehet tanulni, az emberhátrányban még keresi a tökéletes párokat, és biztosan mindenki mindent belead majd a jégen.
„Senkit nem érdekel, mennyit dolgozol, csak hogy nyersz vagy veszítesz” – vallja Péter Róbert, a Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A szakemberrel az embert próbáló szezon tanulságairól, a szakmai háttérmunkáról és a jövő építéséről beszélgettünk.
Újabb nagy lépést tett a feljutás felé a háromszéki klub, miután győzni tudott az eddig veretlen Vajdahunyadi Corvinul otthonában. Ovidiu Burcă csapata ezzel megtartotta ötpontos előnyét az üldözők előtt, valamint felzárkózott az éllovasra.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
A húsvét manapság sokak számára pusztán kulturális, családi összejövetellé, vakációzássá, hosszú hétvégévé vált, holott a kereszténység legnagyobb ünnepéről van szó, amelynek lényege a szenvedés, a halál és az élet az összefonódása.
Halálosan megfenyegette és megtámadta az aradi székhelyű Maros-ártér Tájvédelmi Körzet parkőreit egy fatolvajokból álló csoport.
További hírek: a Lia Savonea vezette legfelső bíróság beperelte a kormányt, 2 milliárd lejt követelnek, egy falusi vegyesboltban pedig kábítószert lehetett vásárolni pult alól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!