Kellemetlen ellenfélnek bizonyult a Csíkszeredai Sportklub számára az Opten Vasas HC, a fiatal budapesti együttes rengeteg korcsolyázással és hatalmas küzdeni akarással pótolta tapasztalatlanságát. A csütörtök esti mérkőzésen a vendégek az első játékrészben nagyon jól kihasználták gólhelyzeteiket, Vesutkin, Szalma és Bödök is betalált Szamankov kapujába, a csíkiak pedig az első húsz percben egyszer sem tudták legyőzni Tóth Károly Balázst, a Vasas kapusát.
A második harmadban a játék képe alapján úgy tűnt, hogy a Sportklub fordítani tud, Beczéék a 35. percben Ilyés, Maylan és Loginov góljaival 3–3-ra kiegyenlítettek, a második szünetig azonban az ellentámadásokra alapozó vendégek Czakó és Odnoga újabb két gólt lőttek Szamankovnak (3–5).
Az utolsó játékrész elején Becze találatával feljött 4–5-re a Sportklub, de az egyenlítés sehogy sem akart összejönni.
Szűk két perccel a rendes játékidő vége előtt a csíkiak szakvezetése időt kért, majd kapusa helyett is mezőnyjátékost küldött a jégre. Az utolsó percben Tornyai kiállítása miatt hat a négy ellen támadhatott a Sportklub, de nem sikerült gól lőni, sőt, a Vasas emberhátrányban korongot szerzett, és Szlama belőtte a csíki kapuba (4–6).
A székelyföldi csapat kapujában újra Makszim Szamankov állt, hosszú eltiltása után visszatért a Sportklub soraiba Gyenisz Kuljas, és a kék-fehéreknél bemutatkozott a két frissem leigazolt ifjúsági játékos: Antal László és Róth Zoltán.
A Sportklub pénteken a MAC, vasárnap a Debrecen, szerdán és csütörtökön pedig a Titánok együttesét fogadja.
Jégkorong Erste Liga, alapszakasz:
Csíkszeredai Sportklub–Budapesti Opten Vasas HC 4–6 (0–3, 3–2, 1–1).
Gólszerzők: Ilyés Tamás (25.), Justin Maylan (28.), Alekszandr Loginov (35.) és Becze Tihamér (45.), illetve Makszim Vesutkin (2.), Szalma Zsolt (9.), Bödök Bence (12.), Czakó Barna (35.), Odnoga Mátyás (39.) és Szlama Dániel (60.).
Kapura lövések: 44–28.
Büntetőpercek: 4–10.
Játékvezetők: Rédai Botond, Sikó Szilárd Levente és Magyar Áron.
A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.
Fegyveres rablás áldozata lett spanyolországi otthonában Gulácsi Péter, de a Villarreal labdarúgócsapatának korábbi válogatott kapusa és a családtagjai nem sérültek meg.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!