Hirdetés

Semmi sem jött össze a GYHK-nak a Fradi ellen

Fotó: Szász Adorján/GYHK

2021. február 20., 21:16

Az első harmadban elkövetett gyergyói hibákat kihasználó FTC-Telekom elvitte a pontokat Gyergyószentmiklósról, a GYHK-nak semmi sem sikerült ezúttal. A zöld-fehérek bebiztosították, hogy legalább a második helyen zárnak az alapszakaszban.

2021. február 20., 21:16

Nekiesett az ellenfélnek a GYHK a mérkőzés kezdetén, és két hatalmas helyzet is kimaradt Nagy Kristóf kapujánál. Silló kapuvasat is lőtt. Az eredmény azonban nem változott ekkor még.

A kezdeti gyergyói rohamok után az FTC-Telekom került emberelőnybe és ekkor Jordon Cooke bravúros védéseire volt szükség, hogy ne szülessen gól. A 8. percben azonban már ő is tehetetlen volt, egy a kapu elé lőtt korongba Nagy Gergő csapott bele és megszerezte a vezetést.

•  Fotó: Szász Adorján/GYHK Galéria

Fotó: Szász Adorján/GYHK

Három perccel később ismét a zöld-fehérek csapatkapitánya volt eredményes, a támadóharmad közepén maradt teljesen egyedül, és a ziccert nem hibázta el. Két gól még nem sok a hokiban, s úgy tűnt, ennyi lesz a különbség az első szünetben, de fél perccel ezelőtt Somogyi elé került egy össze-vissza pattogó korong a kapu torkában és már 0–3 lett az állás. Nem volt ez egy reális eredmény, de a gólok száma számít...

Hirdetés

A középső játékrészben lényegesen több lehetősége volt a gyergyóiaknak, de mindhiába, sehogy sem jutott túl a korong a vendégek kapusán.

Az utolsó húsz percben egymást érték a kiállítások mindkét oldalon, alig volt igazán folyamatos játék, ideges volt a hangulat a jégen, szabálytalan, sérülésveszélyes megmozdulások, ütközések, és kisebb pofozkodások is voltak.

•  Fotó: Szász Adorján/GYHK Galéria

Fotó: Szász Adorján/GYHK

A GYHK ugyan ilyen körülmények közt is megpróbált felzárkózni, de sikertelenül, az utolsó percben pedig Kulmala emberelőnyös találata állította be a 0–4-es végeredményt.

A gyergyóiakra most egy hárommeccses párharc következik a Brassói Corona ellen kedden és szerdán idegenben, pénteken Gyergyószentmiklóson.

•  Fotó: Szász Adorján/GYHK Galéria

Fotó: Szász Adorján/GYHK

Jégkorong, Erste Liga alapszakasz:
Gyergyói Hoki Klub–FTC-Telekom 0–4 (0–3, 0–0, 0–1).
Gólszerzők: Nagy Gergő (8. és 11.), Somogyi Balázs (20.), Rasmus Kulmala (60.)
Kapura lövések: 36–39.
Kiállításpercek: 32–20 (Ebből Marek Troncinskynek lés Szabó Krisztiánnak 10-10 perc fegyelmi).
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megütötték a kiállított játékost Agyagfalván, kizártak egy csapatot a Hargita megyei focibajnokságból

Elhagyta a játékteret, az öltöző előtt ütést kapott a Csíkszentsimoni KSK játékosa az Agyagfalvi Lendület elleni mérkőzésen. A Székelyudvarhelyi Roseal a második meccsén nem jelent meg kellő létszámban.

Magyarellenes hangulatban csak kapufáig jutott a Sepsi OSK (videóval)

Hosszú szünet után tért vissza a klubfutball, a Sepsi OSK pénteken este közel 7000 szurkoló előtt az éllovas Dinamót fogadta a labdarúgó Szuperligában. A helyzetekben gazdag meccset a vendégszurkolók magyarellenes skandálásai sötétítették be.

Székelyhon

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye

Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.

`
Krónika

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást

Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.

Krónika

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára

Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.

Főtér

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ez is érdekelheti

A szépítés igen, az egyenlítés nem jött össze az Ágyúsoknak

A párharc elején kétgólos előnybe kerültek a miskolciak, az utolsó harmadban a háromszékieknek összejött a szépítés, így izgalmassá vált a végjáték, de az egyenlítés már nem sikerült nekik a jégkorong Erste Liga vasárnapi összecsapásán.

Két pontot tudott otthon tartani a Sportklub a FEHA19 ellen

Vasárnap este a Vákár Lajos Műjégpályán a Csíkszeredai Sportklub az erdélyi túráján egyelőre nyeretlen FEHA19-et fogadta. Szoros összecsapás végén Ágoston Tamás győztes büntetőjével húzták be a győzelmet a hazaiak.

Fordulatokban nem volt hiány, végül a Corona behúzta a győzelmet

Ráijesztett a DEAC a Corona csapatára a jégkorong Erste Liga vasárnapi játéknapján, de a brassóiak higgadt játékkal behúzták a győzelmet. Colby McAuley három góllal vette ki a részét a hazaiak sikeréből.

Hiába a hazai mezőnyfölény, a BJAHC felülmúlta a GYHK-t

Élesebb volt a kapu előtt a BJA HC, jóval kevesebb lövésből is több gólt tudott szerezni mint a Gyergyói Hoki Klub a vasárnap délutáni Erste Liga meccsen. Ezzel elvitte a három pontot a Remete Ice Arénából.

Hullámzó teljesítmény Gyergyóban, hétgólos brassói öröm és fájó csíki vereség (videóval)

A jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján a GYHK megszenvedett a DEAC ellen, a Corona hét gólig jutott, a Háromszéki Ágyúsok a DAB otthonában nyertek, a Sportklub viszont hiába dolgozott ki több helyzetet, pont nélkül maradt. Edzői értékelők.

Jobban bírták a végét, legyűrték az Acélbikákat az Ágyúsok

A háromszékiek Daniel Kuljas vezérletével győzték le idegenben a Dunaújvárosi Acélbikákat. A hajrában egy kihasznált emberelőny, majd a hazaiak kapuslehozatala is az Ágyúsoknak kedvezett.

Mesterhármassal vitte el a pontokat Csíkszeredából a BJAHC

A csíkiak a mérkőzés elején még vezetést szereztek, ám a vendégek fordítottak, majd a harmadik harmadban szerzett két újabb góllal bebiztosították győzelmüket a jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján.

Továbbra is fekszik a hazai pálya a GYHK-nak

Nagyon is elégedett lehetett a látottakkal az, aki ott volt a Remete Ice Aréna lelátóján pénteken este. A Gyergyói Hoki Klub és a vendég Debreceni EAC nagyszerű meccset vívott egymással a jégkorong Erste Ligában.

Fölényesen verte a fehérvári fiatalokat a Brassói Corona

Nem sok ideje volt a Brassói Corona játékosainak kipihenni az elmúlt nap izgalmas mérkőzésének fáradalmait, pénteken a fehérvári fiatalokkal néztek farkasszemet. Bár a végén oda-vissza záporoztak a gólok, nem volt kérdés, ki hagyja el győztesen a jeget.

A GYHK-nak fegyverténye van, a Sportklub feljavult, a Corona lezárhatta volna (videókkal)

Meg kellett dolgozzon a győzelemért a GYHK, apró részleten múlt a Sportklub párharca, nem tudta időben lezárni a Corona. Edzői nyilatkozatok és gólösszefoglaló a jégkorong Erste Liga csütörtöki mérkőzéseiről.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!