A Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházba péntek este beszállított játékos állapotáról az egészségügyi egység – a családja beleegyezésével – szombaton a következőket közölte érdeklődésünkre. „A szombaton hajnalban elvégzett kontroll computer tomográfiás felvétel szerint a potenciálisan veszélyes agyödéma (agyduzzanat) jelentősen csökkent, ezáltal a közvetlen életveszély is elmúlt. A beteg állapota kielégítő, lehet vele kommunikálni. Az intenzív terápiás osztályon kezelik tovább, a kezelőorvosok tartják a kapcsolatot a családdal”.
Vasárnap délben érdeklődésünkre újabb információkat közölt a kórház. R. Kiss Edit, a kórház sajtószívóvője elmondta, hogy a sportoló állapota a szombatihoz képest változatlan. Átvitték az idegsebészeti részlegre.
További kezelésre van szüksége, a felépülése elhúzódó lesz”
– közölték.
Az Erste Liga fegyelmi bizottsága sérülést okozó palánkra lökés miatt három mérkőzésről eltiltotta Nagy Gergőt, az FTC-Telekom jégkorongozóját, mert az indoklás szerint szabálytalan megmozdulása ellenfele súlyos sérüléséhez vezetett. Sallónak a fejvédője az ütközés után leesett, és e nélkül, tarkóval csapódott a jégbe.
Összeült a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága, szerdán több ügyben is döntést hozott: az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert kiállítását is elbírálták. A Bukaresti Rapid szurkolói rasszista megnyilvánulásai miatt súlyos büntetést kapott.
Kiválóan sikerült a rajt a kiesés elkerüléséért küzdő FK Csíkszeredának a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásában. Megnéztük, hogy az utóbbi években hány pontra volt szükségük a csapatoknak az utolsó, biztos bennmaradást érő hely eléréséhez.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.
Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!