A Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházba péntek este beszállított jégkorongjátékos állapotáról az egészségügyi egység – a családja beleegyezésével – a következőket közölte érdeklődésünkre.
„A szombaton hajnalban elvégzett kontroll computer tomográfiás felvétel szerint a potenciálisan veszélyes agyödéma (agyduzzanat) jelentősen csökkent, ezáltal a közvetlen életveszély is elmúlt.
Az intenzív terápiás osztályon kezelik tovább, a kezelőorvosok tartják a kapcsolatot a családdal” – áll a közleményben.
A jégkorong Erste Liga döntőjének első, pénteki mérkőzésén a csíkszeredai jégkorongozó a ferencvárosi Nagy Gergővel történt ütközésben sérült meg.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!