A pénteki találkozót követően összeült a jégkorong Erste Liga fegyelmi biztossága, hogy megvizsgálja Nagy Gergő megmozdulását Salló Alpárral szemben. Még a szombati, második felvonás előtt közzétették a meghozott határozatukat.
A fegyelmi bizottság megállapítása szerint a mérkőzés 15. percében az FTC-Telekom játékosa Nagy Gergő két kézzel palánknak lökte ellenfelét. A megmozdulás nem a korong megszerzésére irányult. A lökés a hazaiak játékosát olyan veszélyeztetett testhelyzetben érte, amikor magát védeni már nem tudta, hátával, fejével nagy erővel a palánknak csapódott.
Nagy Gergő veszélyeztetett helyzetben lévő ellenfelét szükségtelenül nagy erővel lökte meg egy olyan szituációban amikor a megmozdulással korongot már nem szerezhetett volna. Szabálytalan megmozdulása ellenfele súlyos sérüléséhez vezetett.
A fegyelmi bizottság a sérülést okozó palánkra lökés miatt Nagy Gergőt az FTC-Telekom játékosát három Erste Liga mérkőzésről eltiltja. A játékos a büntetését csapata soron következő Erste Liga mérkőzésein tölti le – áll a közleményben.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!