Mindkét csapat kapust cserélt az egy nappal korábbi mérkőzéshez képest, a GYHK-nál Demeter, a Sapinál Ambrus kezdett.
A meccset láthatóan komolyabban vette a házigazda, és szép akciók zajlottak a zöld-fehérek támadóharmadában. A gólok sorát Saari nyitotta, aki most is egyedüli légiósként szerepelt a gyergyói csapatban, majd Császár volt eredményes egy látványos passzjáték után emberhátrányban. Szigeti lövése is beakadt a 17. percben, így 3–0 állt az eredményjelzőn az első 20 perc után.
A második játékrészben Lázár Menyhért szépített, de a Gyergyói Hoki Klub továbbra is uralta a játékot és Trancă kiváló átadásából Sárpátki kapáslövéssel visszahozta a háromgólos különbséget. Az 5–1-es végeredményt Vincze Gergő állította be egy sakk-mattig játszott helyzet után a találkozó utolsó percében.
A mérkőzést végig dominálta a GYHK, számos szép, kombinatív akciót láthattak az online közvetítés nézői, de a Sapientia U23 játékosai is elismerést érdemelnek, végig lendületesen korcsolyáztak, harcoltak minden korongért és ha lehetőségük adódott, veszélyes támadásokat vezettek.
A két kapus szintén kitett magáért, Ambrus a kapuja felé záporozó lövéseknél sorra mutatta be a bravúrokat, míg Demeternek ugyan jóval kevesebb dolga volt, de magabiztos teljesítményt nyújtott.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!