Hirdetés

Kétgólos hátrányt kellett ledolgozzon a GYHK a Sapientiával szemben

Jól küzdöttek az egyetemisták, meg kellett dolgoznia a pontokért a házigazda GYHK-nak. Korábbi kép
Fotó: Gábos Albin

2021. november 08., 21:53

Alaposan megrángatta a medve bajszát a Sapientia U23 a román jégkorong-bajnokság hétfő esti mérkőzésén két góllal is vezettek a zöld-fehér fiatalok, de végül egy góllal a Gyergyói Hoki Klub nyerte az összecsapást.

2021. november 08., 21:53

A felcsíki főiskolás csapat az első harmad 13. percében emberelőnyben vette be először Ruczuj ketrecét, Antal Hunor lövése után Márton lőtte be a kipattanót.

Silló ugyan gyorsan egyenlített egy közeli lövéssel, de a játékrész vége bizony kínos volt az Erste Ligás csapatra nézve, Karda egymás után kétszer is eredményes volt és 1–3-ra vezetett ezzel a Sapientia U23.

Hirdetés

Szilassy Zoltán távollétében – az edzőnek ezekben a napokban a magyar válogatottnál vannak feladatai – Góga Attila másodedző kellett rendet tegyen a gyergyói fejekben, és a jelek szerint ez sikerült is, hiszen a második harmad közepén Silló és Sárpátki is bevette az egyébként számos nagy védést bemutató Béres ketrecét, és ezzel 3–3 lett az állás.

A szünet előtt nem sokkal Sárpátki másodszor is betalált, amivel immár a GYHK került előnybe.

Az utolsó 20 percben már nem változott semmi. Helyzetek akadtak ugyan mindkét oldalon, de a kapusok végezték a feladatukat, így 4–3-ra a Gyergyói Hoki Klub megnyerte a meccset és a vártnál nehezebben de behúzta a 3 pontot.

A meccs legjobb híre mindenképpen az, hogy Szabó Krisztián visszatért az agyrázkódása miatti hosszú (szeptember 24 óta) tartó távolléte után. Rossz hír viszont, hogy Brassóban Fejes is sérülést szenvedett egy durva ütközés után, így ő így nem lehetett sem itt a jégen, sem a magyar válogatott felkészülésén, ahová behívót kapott előzőleg.

A válogatottban mégis lesz GYHK-játékos, Vincze Péter személyében.

A tartalékos GYHK (a légiósok közül egyedül Saari játszott, és pihenőt kapott Cszászár is) győzelmével tovább növelte előnyét a romániai bajnokság alapszakaszában. A két együttes kedden 18.30-tól ismét összecsap.

Román jégkorong-bajnokság, alapszakasz:
Gyergyói Hoki Klub–Sapientia U23 4–3 (1–3, 3–0, 0–0)
Gólszerzők: Silló Arnold (15. és 29. perc), Sárpátki Tamás (30., 39.), illetve Márton Botond (14.), Karda Előd (19., 20.)
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

A székelykeresztúriak az utolsó félórában megsorozták a Golimpiákoszt, vezetik a Hargita megyei focibajnokságot

Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.

Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

`
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Sikeresen megműtötték David Levint

Sikeresen megműtötték David Levint, a Brassói Corona jégkorongozóját, aki egy héttel ezelőtt, a Csíkszeredai Sportklub elleni Erste Liga-mérkőzésen szenvedett súlyos sérülést. A támadó már jobban érzi magát, üzenet a szurkolóknak is.

Kuljas négyet vágott, a Corona és az Ágyúsok sem kegyelmeztek

A Brassói Corona a Bukaresti Steauát, a Háromszéki Ágyúsok pedig a Galaci CSM együttesét győzte le a román jégkorongbajnokság keddi játéknapján. Utóbbiak sikeréhez Daniel Kuljas mesternégyessel járult hozzá.

Esélyt sem adott az Ágyúsoknak a Csíkszeredai Sportklub

A Csíkszeredai Sportklub 6–1-re győzte le a Háromszéki Ágyúsokat a jégkorong Erste Liga vasárnap esti mérkőzésén. A találkozó beszámított a román pontvadászat alapszakaszába is.

Kétgólos hátrányból fordított, hosszabbításban verte a Coronát a GYHK

Kétgólos hátrányból állt fel, majd hosszabbításban 4–3-ra legyőzte a Brassói Coronát a Gyergyói Hoki Klub. A közel telt házas Remete Ice Arénában playoffhangulatú csatát vívott a két székelyföldi rivális.

Bombameglepetés a Duna-parton, kapott gól nélkül gálázott a Sportklub és a Corona

A Galaci CSM a Steaua után a címvédő Gyergyói HK-t is legyőzte a román hokibajnokságban, Danil Martinov mesterhármast szerzett. A Sportklub és a Corona kapott gól nélkül nyert, Jesper Åkerman pedig góllal mutatkozott be Csíkszeredában.

Gólpasszgyáros svéd hátvéd érkezett a Csíkszeredai Sportklubhoz

Jesper Åkerman személyében nemzetközi tapasztalattal rendelkező svéd hátvédet igazolt a Csíkszeredai Sportklub. A 31 éves játékos legutóbbi idényében 33 pontot gyűjtött a német harmadosztályban, korábban a svéd és a francia élvonalban is szerepelt.

Kaotikus meccsen nyert Kézdivásárhelyen a Gyergyói HK

Tíz találat született a Háromszéki Ágyúsok és a Gyergyói Hoki Klub vasárnap esti mérkőzésén, amelyet a vendégek nyertek meg Kézdivásárhelyen. A piros-fehérek így behúzták a hatpontos összecsapást.

Futószalagon gyártották a gólokat a Sportklub fiataljai

Fiatal csapattal utazott el a Bukaresti Sportul Studențesc elleni kiszállására a Csíkszeredai Sportklub, a játékosok pedig meg is hálálták a bizalmat, tizenöt alkalommal vették be a fővárosiak kapuját a romániai jégkorongbajnokságban.

A Sportklubnál minden a helyén volt, az Ágyúsok váratlanul megtorpantak (videóval)

Fölényesen nyerte meg a jégkorong Erste Ligába és a romániai bajnokságba is beszámító párharcot a Csíkszeredai Sportklub a Háromszéki Ágyúsok ellen. A székely rangadót követő edzői értékelések.

Sokáig szoros volt, aztán gond nélkül nyert a GYHK a Sapientia U23 ellen

A Gyergyói Hoki Klub csapata 4–1-re nyert a Sapientia U23 vendégeként a romániai jégkorongbajnokság alapszakaszának péntek esti mérkőzésén. A játék képe alapján reális eredmény született.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!