HIRDETÉS

Győzelemmel mutatkoztak be a Háromszéki Ágyúsok

Bemutatkoztak a Háromszéki Ágyúsok
Fotó: Facebook/Háromszéki Ágyúsok

2021. augusztus 20., 22:57

A kézdivásárhelyi Deme László Műjégpályán játszotta története első mérkőzését a Háromszéki Ágyúsok jégkorongcsapata, amely feliratkozott a székelyföldi egyesületek sorába, és az új idénytől csatlakozik a hazai bajnokság mezőnyéhez. A csapatbemutatót követő barátságos meccsen az Ágyúsok fölényes győzelmet arattak a Sapientia U23 ellen.

2021. augusztus 20., 22:57

A szervezők „Berobbannak az Ágyúsok” jelszóval hirdették meg a csapatbemutatót, és hogy ennek nyomatékot is adjanak, az esemény kezdetén

a kézdivásárhelyi csarnok jegén egy igazi ágyú is megjelent,

HIRDETÉS

amelyet azonban mégsem töltöttek élesre, helyette a csapat irányításával megbízott Pelle Torstensson svéd szakember legénysége tüzérekhez méltóan vette ostrom alá a Sapientia U23 kapuját.

•  Fotó: Facebook/Háromszéki Ágyúsok Galéria

Fotó: Facebook/Háromszéki Ágyúsok

A mérkőzést megelőzően a Deme László Műjégpálya közönsége előbb egy történelmi visszatekintést láthatott a háromszéki jégkorongsport múltjáról, majd egyenként jégre léptek a Kézdivásárhelyi Bikák és a Sepsiszentgyörgyi Királypingvinek együttműködése, valamint a két város és a megyei önkormányzat támogatása révén megalakult új egyesület sportolói.

A születésnapnak is tekinthető eseményen Bokor Tibor, a céhes város polgármestere úgy fogalmazott,

egy álom vált valóra azzal, hogy megépült a műjégpálya, amelyet most sikerült élettel is megtölteni.

Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád-András történelmi pillanatnak nevezte a csapat megalakulását, és köszönetet mondott mindazoknak, akik ehhez hozzájárultak. Tamás Sándor megyei tanácselnök pedig felidézte a nemrég elhunyt Deme László emlékét,

aki fáradhatatlanul dolgozott a kézdivásárhelyi oktatás és sport érdekében, és aki meggyőződése szerint most elégedett lenne ezzel a megvalósítással.

•  Fotó: Facebook/Háromszéki Ágyúsok Galéria

Fotó: Facebook/Háromszéki Ágyúsok

Az eseményt megtisztelte jelenlétével Nagy Attila, a Székelyföldi Jégkorong Akadémia ügyvezető igazgatója, aki elmondta, a térségben öt év alatt sikerült megsokszorozni az aktívan hokizó gyerekek számát, és ez adja az alapot ahhoz, ami most Háromszéken történik, de nem állnak meg itt,

az építkezést folytatják hamarosan Székelyudvarhelyen és Marosvásárhelyen is.

Miklós Ervin, az Ágyúsok elnöke kiemelte, Háromszék visszakerült a hazai jégkorong térképére, és rövidtávú céljuk minél jobb helyezést elérni a román bajnokságban, majd néhány év múlva helyt állni az Erste Ligában is. Az elnök egy rögtönzött sajtótájékoztatón arról is tájékoztatott,

a keretet hat sepsiszentgyörgyi, négy kézdivásárhelyi, tizenkét csíki és egy gyergyói sportoló alkotja,

akikhez erősítésként csatlakozott már az orosz Sergej Paior, és további három orosz és egy kazah jégkorongozóval kötöttek szerződést, akiknek várják az érkezését.

A csapat irányítására Pelle Torstensson svéd edzőt kérték fel, akinek munkáját másodedzőként Kertész Zoltán fogja segíteni, a csapatmenedzseri teendőket pedig Rajz Tamás látja el.

Pelle Torstensson •  Fotó: Facebook/Háromszéki Ágyúsok Galéria

Pelle Torstensson
Fotó: Facebook/Háromszéki Ágyúsok

Az ünnepélyes pillanatok után a jégkorong vette át a főszerepet, pályára léptek a Háromszéki Ágyúsok és a Sapientia U23 hokisai, akik egy jó iramú meccsel szolgáltak az esemény iránt érdeklődő közönségnek. A mérkőzés első részében miután a házigazdák kivédekeztek egy kettős emberhátrányt, a 7. percben Márton Koppány egy jól irányzott lövéssel megszerezte a háromszéki együttes történetének első találatát.

•  Fotó: Facebook/Háromszéki Ágyúsok Galéria

Fotó: Facebook/Háromszéki Ágyúsok

A folytatásban is az Ágyúsok irányították a játékot, és Horváth Pál remekbe szabott passzából Sándor Zoltán volt eredményes, megduplázva az Ágyúsok előnyét. Az utolsó harmadban Pelle Torstensson legénysége egyre nagyobb nyomás alá helyezte a Sapi kapuját, és fölényük a 48. percben érett góllá, amikor Ilyés Tamás átadását Fetés Norbert értékesítette, beállítva a 3-0-s végeredményt.

•  Fotó: Facebook/Háromszéki Ágyúsok Galéria

Fotó: Facebook/Háromszéki Ágyúsok

A Háromszéki Ágyúsok fiatal csapata már bemutatkozásakor jó benyomást keltett, és ezzel máris jelezte, a hazai bajnokságban számolni kell velük, mert képesek lesznek felvenni a harcot az első négy közé jutásért vívott küzdelemben.

Barátságos mérkőzés, Deme László Műjégpálya, Kézdivásárhely:
Háromszéki Ágyúsok–Sapientia U23 3–0 (1–0, 1–0, 1–0)
gólszerzők: Márton (7.), Sándor (35.), Fetés N. (48.)

A Háromszéki Ágyúsok játékoskerete: László Arnold, Moré Szabolcs, Pál Bence Norbert (kapusok), Horváth Pál, Biró Mátyás, Danalizi Gergő, Ferencz Szilárd, László Hunor, Roth Zoltán László, Már Róbert, Fetés Róbert, Fetés Norbert, Szabó Zsolt Ákos, Márton Koppány, Antal Előd, Antal Alfréd, Ilyés Tamás, Gecse Olivér, Sándor Zoltán, Kernászt Máté, Moré Valter, Józsa Artúr, Solymosi Tamás, Paior Sergej (orosz).
Vezetőedző: Pelle Torstensson (svéd). Másodedző: Kertész Zoltán. Csapatmenedzser: Rajz Tamás. Kinetoterapeuta: Szász Ágnes. Vezetőség: Miklós Ervin elnök, Kernászt Huba és Máthé Zsolt alelnökök.
1 hozzászólás
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Lesérült az FK Csíkszereda támadója, Ilyés Róbert kevés helyzetre számít a Petrolul ellen

A labdarúgó Szuperliga 14. fordulójában pénteken délután a Petrolul Ploiești látogat Csíkszeredába. Ilyés Róbert vezetőedző és játékosai a mérkőzést megelőzően a sűrű programról és a rájuk váró újabb hazai kihívásról beszéltek.

A legvégén büntetőt vétett, így is veretlen maradt az FK Csíkszereda (videóval)

Mozgalmasabb első felvonást követően a második már visszafogottabb játékot hozott. Megvolt az esélye az FK Csíkszeredának, hogy megszerezze harmadik diadalát az élvonalban, de a kapufáról kifele pattant a labda a tizenegyesnél a Petrolul Ploiești ellen.

Székelyhon

Megvan a szépvízi víztározónál holtan talált fiatalok boncolásának eredménye

Közleményt adott ki a rendőrség a Szépvízi víztározó közelében holtan talált fiatalok ügyében: a boncolás szerint október 20-án, hétfőn következhetett be a haláluk, két nappal azelőtt, hogy megtalálták őket. Az ügyben az öngyilkosság gyanúja is felmerül.

`
Krónika

Sejtik a nyomozók, mi történhetett a Székelyföldön holtan talált fiatalokkal

A boncolás előzetes eredményei szerint a Hargita megyei szépvízi víztározó közelében, egy személygépkocsiban holtan talált két fiatal október 20-án halt meg – közölte pénteken a Hargita megyei rendőr-főkapitányság.

Krónika

Búcsút inthet Romániának az egyik legnagyobb kiskereskedelmi üzletlánc

A francia Carrefour romániai üzleteinek eladására készül – adta hírül pénteken a francia sajtóra hivatkozva a Hotnews.ro hírportál.

Főtér

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek

Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.

Ez is érdekelheti

A végén kiütéssel kapott ki a fővárosban a Sapientia U23

Két román bajnoki jégkorongmérkőzésen összesen 42 gól született pénteken a bukaresti Berceni Arénában. A Steaua kiütötte a Sportul Studentesc együttesét, a Red Hawks pedig a harmadik harmadban döntötte el a Sapientia U23 elleni találkozót.

Nem hozta lázba a csíkiakat a Sportklub–Ágyúsok hokimeccs

Szoros mérkőzésen győzte le a Csíkszeredai Sportklub kedden este a Háromszéki Ágyúsokat hazai jégen a román felnőtt jégkorongbajnokságban. A hat találatból öt az utolsó harmadban született. A Brassói Corona és a Gyergyói Hoki Klub is simán nyert.

Hiába a remek kezdés, a Corona fordított a Sportklub ellen

Izgalmas hokis rangadót vívott a közel telt házas Vákár Lajos Műjégpályán a Csíkszeredai Sportklub és a Brassói Corona vasárnap este. A hazaiak jól kezdtek, de a brassóiak fordítottak, 5–2-re győztek, és elvitték a pontokat.

Nullára nyertek, simán vitték el a pontokat az Ágyúsok Karcfalváról

Három mérkőzéssel folytatódott pénteken este a romániai felnőtt férfi jégkorong-bajnokság alapszakasza. Karcfalván, a székely csapatok összecsapásán a háromszékiek nyolc góllal győzték le a Sapientia U23 csapatát.

Parázs csatát nyert meg a fővárosban a Brassói Corona

Egészen pazar meccset játszott egymással a Bukaresti Steaua és a Brassói Corona a román jégkorongbajnokságban. A fordulatos összecsapás a hosszabbításban dőlt el, a végén a brassóiak örülhettek a győzelemnek.

Elveszítette bukaresti kiszállását a Sportklub

Habár többet lőtt kapura ellenfelénél, mégis háromgólos vereséget szenvedett a Csíkszeredai Sportklub kedden délután Bukarestben, a román jégkorongbajnokságban.

Mindkét meccsen ugyanolyan eredménnyel verte a Sportult a Sapientia U23

Előbb a bajnokságban, majd a kupában találkozott egymással a Sportul Studențesc és a Sapientia U23 jégkorongcsapata. A jóval esélyesebb székelyföldi egyetemisták mindkét mérkőzésen ugyanolyan eredménnyel fölényesen győztek idegenben.

Hátrányból hengerelt a Háromszéki Ágyúsok

Fölényes győzelmet aratott a román felnőtt jégkorong-bajnokságban a Háromszéki Ágyúsok csapata, amely egy korai hátrányból felállva alaposan elverte a Galaci CSM együttesét.

Orosz kapusa nélkül maradt a Csíkszeredai Sportklub

Sajtóértesülések szerint adminisztratív jellegű probléma nehezíti a Csíkszeredai Sportklub helyzetét: az elmúlt hetekben remek formában védő Nyikita Melnicsuk nem léphet jégre, mivel nem sikerült időben rendezni a vízumát.

Tartalékosan is kiütötte a bukarestieket a Sportklub

Tartalékos összeállításban is fölényesen győzött a Csíkszeredai Sportklub szerdán este Bukarestben: a kék-fehérek 16–1-re verték a Sportul Studențesc együttesét a román jégkorongbajnokság alapszakaszában.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!