HIRDETÉS

Gólzáporos meccsen hengereltek az Ágyúsok

Tartalékosan is egy híján húsz gólt szerzett az Ágyúsok csapata
Fotó: Facebook/Háromszéki Ágyúsok

2021. november 05., 22:08

Alaposan kitömte a Sportul Studențesc hálóját a Háromszéki Ágyúsok jégkorongcsapata, amely tartalékosan felállva is nagy fölénnyel múlta felül ellenfelét a kézdivásárhelyi Deme László Műjégpályán lejátszott mérkőzésen.

2021. november 05., 22:08

Nem okozott különösebb gondot az Ágyúsoknak, hogy a péntek esti találkozón több alapemberüket is nélkülözniük kellett, hiszen Márton Koppánynak alig tizenegy másodpercre volt szüksége ahhoz, hogy megszerezze csapata vezető találatát, majd az első tíz percben Silló, Szabó, Roth és Sándor is feliratkoztak a gólszerzők listájára. A viharos kezdés után kissé visszavettek a háromszékiek, de az első szünetig Roth és Ilyés így is hétre növelte az előnyüket (0–7).

HIRDETÉS

A második harmadban bár továbbra is a kék-narancs mezesek akarata érvényesült a jégen, kevesebb találat született. Miután Ilyés Tamás emberelőnyben tudott duplázni, Karamnov, Márton és Gecse voltak eredményesek, amivel már tíz találat fölött jártak Pelle Torstensson tanítványai (0–11).

Az utolsó húsz perc sem hozott változást, az Ágyúsok lehengerlő fölényben játszottak, és előbb Sándornak, majd Gecsének is sikerült dupláznia, Márk Róbert pedig egy emberelőnyös szituációt kihasználva talált Ionescu kapujába. A 49. percben a fővárosiaknak is összejött a szépítés, amikor Raul Maftei megszerezte a Sportul egyetlen gólját a mérkőzésen (1–14). A találkozó hátralevő percei Vitalij Karamnovról szóltak, aki négyszer zörgette meg az ellenfél hálóját, de a háromszékiek másik orosz légiósa, Alekszandr Bolshakov is jegyzett egy találatot,

és ezzel a Háromszéki Ágyúsok 19–1 arányú győzelmet arattak a szerény képességű fővárosi együttes ellen.

A párharc szombaton 11 órakor folytatódik, amikor a kézdivásárhelyi Deme László Műjégpályán a két csapat újra megmérkőzik egymással.

Romániai jégkorongbajnokság, alapszakasz:
Sportul Studențesc–Háromszéki Ágyúsok 1–19 (0–7, 0–4, 1–8)
Gólszerzők: Raul Maftei (49.), illetve Márton Koppány (1., 37.), Silló Huba (3.), Szabó Zsolt-Ákos (4.), Roth Zoltán (8., 13.), Sándor Zoltán (9., 45.), Ilyés Tamás (20., 23.), Vitalij Karamnov (27., 49., 56., 59., 60.), Gecse Olivér (38., 46), Márk Róbert (46.), Alekszandr Bolshakov (57.)
Kapura lövések: 8–70.
Kiállításpercek: 12–0.
Ágyúsok: László Arnold (Móré Szabolcs) – Alekszandr Bolshakov, Márk Róbert, Horváth Pál, Márton Koppány, Roth Zoltán – Szabó Zsolt-Ákos, Sándor Zoltán, Silló Huba, Solymosi Tamás, Ilyés Tamás – Ferencz Joseph, Vitalij Karamnov, László Hunor, Gecse Olivér, Danalizi Vilmos Gergő – Fetés Róbert. Edző: Pelle Torstensson.
Sportul: Bogdan Enache (Silviu Ionescu) – Szennes Hunor, Koncz Vicentio, Dragoș Iordache, Iulian Corneanu, Adrian Lefterache – Mihnea Sîngiorzan, Mihai Prisăcaru, Gabriel Barbu, Raul Maftei, Martin Nakov – Florin David, Igor David, Florian Anton, Andrei Cristache, Ionuț Dinu – Andrei Ștefan, Raul Caramfil, Andrei Ghețău, Marian Ghiță, Theodor Lupu. Edző: Ioan Martin.
szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Osztályozó vagy kiesés – válaszút előtt a Sepsi OSK

Másfél héten belül eldől a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK sorsa a labdarúgó Szuperligában. Az alsóházi rájátszás utolsó két fordulója előtt latolgattuk az esélyeket, hogyan menekülhet meg a kieséstől a székelyföldi együttes.

Megelőzte az FK Csíkszeredát, megvan a másik feljutó is

A székelyföldiek már előzetesen elérték, hogy jövőben a legjobbak között szerepeljenek a labdarúgó Szuperligában. Megvan a második együttes kiléte is, aki a legjobbak között kezdheti az új idényt.

Székelyhon

Fenyegető hangvételű plakátok Csíkszeredában

Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.

`
Krónika

Habemus papam! Amerikai bíborost választottak Róma püspökévé

Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.

Krónika

Magyargyalázó akciót hajtott végre egy Timok-völgyi román férfi Belgrádban

Letépte a magyar nemzeti színű szalagot a nándorfehérvári diadal emlékművéről, és helyére román trikolórt idéző pántlikát kötött egy belgrádi román férfi, aki szerint „mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok”.

Főtér

Mi történt május 4-én Romániában? És mi jöhet?

Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.

Ez is érdekelheti

Chris Bodó újabb két évig a Gyergyói Hoki Klub játékosa lesz

A Gyergyói Hoki Klub szurkolói örülhetnek: a csapat első számú gólfelelőse, Chris Bodó továbbra is piros-fehér mezben száll jégre. A klub hivatalos bejelentése szerint a kanadai születésű csatár újabb két évre kötelezte el magát a GYHK-hoz.

Visszatért a Coronához a csíki hokis, újra hosszabbított az alapember

Elkezdte a következő szezonbeli keret kialakítását a Brassói Corona jégkorongcsapata, amely két rutinos belföldi játékos aláírását szerezte meg.

Radim Valchař a Steauához igazolt

A Bukaresti Steaua hivatalosan is bejelentette: leigazolta Radim Valchařt, az elmúlt évtized egyik meghatározó légiósát a romániai hokiban. A rutinos cseh születésű, de már román válogatott csatár öt idényt követően távozik a Brassói Coronától.

Ambrus Gergő a Gyergyói Hoki Klub új igazolása

A tökéletes szezont záró, négy trófeát nyerő Gyergyói Hoki Klub újabb jó hírt jelentett be a szurkolóinak. Leigazolták a Székesfehérvári AV19-től Ambrus Gergőt, aki így hazatér szülővárosába.

Elköszönt vezetőedzőjétől a Brassói Corona

A számukra a napokban zárult idény végén bejelentette a Dave MacQueen jövőjével kapcsolatos döntését a klub vezetősége. A csapat a második helyen végzett mind a hazai hokibajnokságban, mind a Román Kupában.

Andrej Taratuhin: minden szezon és azon belül minden győzelem egy külön kis élet

A Csíkszeredai Sportklub korábbi legendájával, a csapatot öt szezonon át erősítő Andrej Szergejevics Taratuhinnal beszélgettünk a jégkorong Erste Liga elődöntőjének negyedik mérkőzését megelőzően.

Hosszabbított a Gyergyói HK eredményes finn hátvédje

Miközben a jégkorong Erste Liga döntőjéért folyó küzdelemben 2:0-ra vezet a Gyergyói Hoki Klub, csütörtökön újabb jó hírt kaptak a piros-fehér szurkolók. Matias Haaranennel további három szezonra szerződést hosszabbított a csapatuk.

A végletekig kiélezett meccsek és fergeteges hangulat – videón mutatjuk a jégkorong négyes döntőt

A Gyergyói Hoki Klub győzelmével ért véget a hétvégén a Sepsi Arénában megrendezett román jégkorongbajnokság négyes döntője. A Székely Sport csapata a helyszínen járt, videós összefoglalóval meséljük el az eseményeket.

Hosszabbított csapatkapitányával a Gyergyói Hoki Klub

További két évig a Gyergyói Hoki Klubot erősíti Brance Orbán. A kanadai-magyar csatár 36 éves kora ellenére elnyűhetetlennek látszik, idén is bőven pont/meccs fölötti átlagot termel.

A harciasságuknak és a csapategységüknek köszönhetik a bajnoki címet – vallja a GYHK edzője

A Gyergyói Hoki Klub történelmi bajnoki címének elnyerése után a játékosok és edzők részletesen kiértékelték a döntőt. A rendkívül szoros finálé után mindenki hangsúlyozta a csapatmunka, a küzdelem és a taktikai megoldások kulcsfontosságú szerepét.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!