Nem okozott különösebb gondot az Ágyúsoknak, hogy a péntek esti találkozón több alapemberüket is nélkülözniük kellett, hiszen Márton Koppánynak alig tizenegy másodpercre volt szüksége ahhoz, hogy megszerezze csapata vezető találatát, majd az első tíz percben Silló, Szabó, Roth és Sándor is feliratkoztak a gólszerzők listájára. A viharos kezdés után kissé visszavettek a háromszékiek, de az első szünetig Roth és Ilyés így is hétre növelte az előnyüket (0–7).
A második harmadban bár továbbra is a kék-narancs mezesek akarata érvényesült a jégen, kevesebb találat született. Miután Ilyés Tamás emberelőnyben tudott duplázni, Karamnov, Márton és Gecse voltak eredményesek, amivel már tíz találat fölött jártak Pelle Torstensson tanítványai (0–11).
Az utolsó húsz perc sem hozott változást, az Ágyúsok lehengerlő fölényben játszottak, és előbb Sándornak, majd Gecsének is sikerült dupláznia, Márk Róbert pedig egy emberelőnyös szituációt kihasználva talált Ionescu kapujába. A 49. percben a fővárosiaknak is összejött a szépítés, amikor Raul Maftei megszerezte a Sportul egyetlen gólját a mérkőzésen (1–14). A találkozó hátralevő percei Vitalij Karamnovról szóltak, aki négyszer zörgette meg az ellenfél hálóját, de a háromszékiek másik orosz légiósa, Alekszandr Bolshakov is jegyzett egy találatot,
és ezzel a Háromszéki Ágyúsok 19–1 arányú győzelmet arattak a szerény képességű fővárosi együttes ellen.
A párharc szombaton 11 órakor folytatódik, amikor a kézdivásárhelyi Deme László Műjégpályán a két csapat újra megmérkőzik egymással.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!