Hirdetés

A GYHK-t legyőzve jutott fináléba a Brassói Corona

Az első negyedórában minden a brassóiak akarata szerint alakult, meg is lett az eredménye. Korábbi felvétel
Fotó: Szász Adorján/GYHK

2020. december 18., 19:03

Nem sikerült idén is bejutnia a Román Kupa döntőjébe a Gyergyói Hoki Klub csapatának. A piros-fehérek az első negyedórát nagyon elveszítették Brassó ellen, és ezt már nem sikerült visszafordítani. A Corona a Csíkszerda–Galac meccs nyertesével találkozik a fináléban.

2020. december 18., 19:03

Négygólos hátrányból indult a meccs a Gyergyói Hoki Klub számára.

A piros-fehérek az öltözőben ragadtak, hiba hibát követett, nem tudtak reagálni a sorozatos brassói rohamokra. A 12. percben már 0–4 állt az eredményjelzőn.

Rossz volt nézni. A 4. gól után időt kért Szilassy Zoltán és láthatóan rendet tett a fejekben, mert innentől teljesen más felfogásban hokiztak a gyergyóiak.

Hirdetés

Az első emberelőnyt kihasználva St. Amant góljával faragtak is a hátrányból. A második harmadban egymást követték a kiállítások, mindkét oldalról szórták kifelé a fehérorosz bírók a játékosokat. A 31. percben Pance góljával a GYHK tudta kihasználni az egyik emberelőnyt, majd két perccel később Troncinsky már 3–4-re zárkóztatta fel a gyergyóiakat.

Felcsillant egy hihetetlen fordítás reménye.

Ez azonban újra távolodott, Wilson és Valchar találataival újra háromgólos lett a különbség. 3–6-nál fordultak a felek a 3. játékrészre. Péter Zsolt találatával lett 4–6, de innen már nem tudott közelebb jutni az egyenlítéshez a GYHK, Tőke mindent hárított. A kapuslehozatal sem segített, az üres ketrecbe Valchar lőtte a 7. brassói gólt, egyben beállította a végeredményt is.

A Brassói Corona vasárnap este a Galaci CSM–Csíkszeredai Sportklub találkozó győztesével játszik a Román Kupa döntőjében, a GYHK pedig délután a 3. helyért játszhat. A piros-fehérek a meccs 45 percében egyenrangú ellenfelei voltak a brassóiaknak, de az első negyedóra rövidzárlatát nem tudták helyrehozni...

Jégkorong Román Kupa, A csoport
Gyergyói Hoki Klub–Brassói Corona 4–7 (1–4, 2–2, 1–1)
Gólszerzők: Oulette St. Amant (16. perc), Eric Pance (32.), Marek Troncinsky (34.), Péter Zsolt (43.), illetve Andrei Vasile (5.), Radim Valchar (6., 39, 60.), Roberto Gliga (12.), Benjamin Wilson (36.)

További pénteki program: 19.00 Galaci CSM–Csíkszeredai Sportklub (B csoport)
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

„Én a klubomért élek, ő pedig a klubjából él” – Diószegi László kitálalt a Dinamo-cirkuszról és a Sepsi OSK jövőjéről

A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.

Fegyveres rablás áldozata lett a magyar válogatott korábbi kapusa

Fegyveres rablás áldozata lett spanyolországi otthonában Gulácsi Péter, de a Villarreal labdarúgócsapatának korábbi válogatott kapusa és a családtagjai nem sérültek meg.

Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

`
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Krónika

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Főtér

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Ez is érdekelheti

A GYHK és a Corona magabiztosan, a Sportklub nehezebben nyert a romániai hokibajnokságban

A Gyergyói Hoki Klub idegenben, a Csíkszeredai Sportklub és a Brassói Corona hazai jégen szerzett három pontot kedden este a romániai hokibajnokságban.

Nem volt kérdéses a Sapientia U23 sikere Galacon

Vasárnap Galacon vendégszerepelt a Sapientia U23 csapata a román jégkorongbajnokság alapszakaszában. A mérkőzés egésze alatt érvényesíteni tudta akaratát a székelyföldi alakulat, így magabiztos győzelmet ünnepelt.

Molnár Zoltán vezérletével újra legyőzték a Steauát az Ágyúsok

Harmadszor is összecsapott az idei kiírásban az Ágyúsok és a Bukaresti Steaua, a háromszékiek pedig kedd este újabb magabiztos győzelmet arattak a fővárosiak felett.

Fiatalos kerettel, védhetetlen lövésekkel győzte le a GYHK a Sapientia együttesét

A kapusok nagyon jól dolgoztak, csak nagy, védhetetlen lövésekkel lehetett gólt szerezni a Gyergyói Hoki Klub–Sapientia U23 mérkőzésen. A piros-fehér együttes 4–1-re nyert kedden este a román jégkorong-bajnokságban.

A Gyergyói Hoki Klub leigazolta Szilassy Zoltán fiát

Újabb játékos szerződtetéséről adott tájékoztatást a Gyergyói Hoki Klub. Az új, fiatal csatár nem más mint Szilassy Levente, a csapat vezetőedzőjének és egyben a klub sportigazgatójának a fia.

Újabb szétlövés, a Steaua ellen már győztesen jött ki belőle a Sportklub

Az első októberi hétvégén a Sportklub egyik mérkőzése sem ért véget hatvan percnyi játék után. Vasárnap a kék-fehérek Steaua elleni vendégszereplése is hosszabbításba torkollott, de ezúttal szétlövésekben behúzták a győzelmet jelentő két pontot.

Gólfesztivál a végjátékban, az Ágyúsok legyűrték a Sapientia U23 együttesét

A Sapientia U23 kétgólos hátárnyból is visszakapaszkodott, de a Háromszéki Ágyúsok a hajrában lezárták a mérkőzést, megszerezve az értékes három pontot a romániai hokibajnokságban.

A második harmadban döntötte el a párharcot a Corona a GYHK ellen

Két góllal nyert a Brassói Corona a Gyergyói Hoki Klub ellen vasárnap kora este. A jégkorong Erste Ligában és a romániai bajnokságban is jegyzett mérkőzésen ennyivel jobb is volt a kék-sárga együttes.

Magabiztosan nyert a Sportklub, hengerelt a Fox Hockey

Elrajtolt a román női jégkorongbajnokság alapszakasza. Az első két játéknapon a Csíkszeredai Sportklub és a Gyergyószentmiklósi Fox Hockey húzta be a pontokat a Bukaresti Sportul Studențesc, illetve a Felcsíki Bomilact csapata ellen.

Rangadó volt a javából, szétlövésben dőlt el a GYHK és a Sportklub csatája

Olyan meccset játszott a Gyergyói Hoki Klub és Csíkszeredai Sportklub, hogy az sokáig emlékezetes marad. Büntetők után dőlt el a végig hatalmas, de sportszerű csata, két Erste Liga és romániai bajnoki pont maradt Gyergyóban, egyet vihettek haza a csíkiak.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!