
Közel telt ház előtt kezdődött el kedden este a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályán a román jégkorongbajnokság két mérkőzésre tervezett döntője. A két csapat között öt pont volt a különbség, a hazaiaknak még egy pontra volt szükségük a bajnoki cím megnyeréséhez, a vendégeknek pedig háromra ahhoz, hogy folytatódjon a sorozat.
Szép volt látni, hogy mindkét csapatot népes szurkolótábor buzdította – mindvégig sportszerűen.

Az első játékrészben veszélyesebb volt a vendég gyergyói gárda, kihasználtra a Sportklub védelmi hibáit, a 2. percben Imre Patrik (0–1), a 18. minutumban pedig Chris Bodó volt eredményes (0–2), mindkét gólnál a kapu közeléből lőtték hálóba a korongot.
Változott a játék képe a második harmadra, a csíkiak percekre beszorították ellenfelüket saját harmadukba, előbb kapuvasat lőttek,
majd a középső játékrész második felében sorozatban háromszor találtak be Demeter Arnold kapujába.

Előbb Rokaly Szilárd csúsztatta be közelről egy kipattanót (1–2), ezt követően egy bődületes Szkacskov bomba kötött ki a gyergyói kapuban (2–2), majd Gyenisz Kuljas távoli lövése után Péter Balázs botján irányt változtatva jutott be a korong a GYHK kapujába (3–2).
Szünet után Ferencz-Csibi Róbert találatával hamar egyenlített a GYHK (3–3), a lövés középről jött, azonban ketten is takarták Adorján kapust. A harmadik játékrész nagy részében a hazai csapat támadott, három perc volt hátra a rendes játékidőből,
amikor téves csere miatt emberhátrányba került a GYHK, ezt pedig kihasználta a Sportklub, 63 másodperccel a vége előtt Becze Tihamér emberelőnyös találatával újra vezetett a Sportklub (4–3).
A korong a kapus alatt csorgott be a hálóba. A GYHK szakvezetése időt kért, az utolsó másodpercekre kapuslehozatallal próbálkozott, az eredmény azonban nem változott. A hazaiak még lőhettek volna egy gólt, de az egyértelmű helyzetben nem erőltették ezt.

A mérkőzés után több, kocsmába igyekvő csíki szurkoló azon morfondírozott, hogy ha az elődöntőben nem betegedtek volna le a gyergyói játékosok, ez a két csapat vívhatta volna az Erste Liga döntőjét...

Az ötödik helyet a Háromszéki Ágyúsok csapata kaparintotta meg.
Kevesebb mint egy hónap után menesztette a Csíkszeredai Sportklub a novemberben érkezett Peteris Skudrát: a lett vezetőedzővel egyetlen pontot szerzett a csapat a jégkorong Erste Ligában, miközben sorra jöttek a vereségek.
Fontos hazai győzelmet aratott a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK a labdarúgó 2. Ligában, a 15. forduló zárómeccsén, hétfőn délután a házi gólfelelős Heras találatával megverte a felsőházba vágyódó Jászvásári Polit.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat Csíkszeredai mentőpontjának főasszisztense, Szabó Lenke – jelentette be a mentőszolgálat.
Élesen bírálja Nicuşor Dan román államfőt Cătălin Avramescu filozófus, politológus, aki azt állítja, hogy az elnök olyan háborús veteránt tüntetett ki a román nemzeti ünnep alkalmából, aki a nácik oldalán részt vett többek között az odesszai mészárlásban.
Több mint 3000 román és szövetséges katona részvételével rendezték meg hétfőn Bukarestben a hagyományos katonai díszszemlét a Román Királyság és Erdély egyesülését egyoldalúan kikiáltó 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlés 107. évfordulója alkalmából.
A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!