
Újra zsúfolásig megteltek a Vákár Lajos Műjégpálya lelátói a Sportklub–Ferencváros találkozóra. A szombat délutáni mérkőzés előtt szinte mindenki még az egy nappal korábbi, 5–1-es csíki vereséggel záruló, Salló Alpár súlyos sérülését hozó esetről beszélt.

A vendégektől hiányzott a három fordulós eltiltását töltő Nagy Gergő, a hazaiaknál visszatért Becze Tihamér, Salló helyén pedig Farkas Tamás játszott. A hazaiknál sérülés miatt nem játszhatott Láday Tamás és Andrej Taratuhin sem.

Kemény, paprikás, nagyon sok ütközéssel és kiállítással tarkított játékot hozott az első játékrész, amelyben egyetlen gól született. A vendégek a 7. percben kihasználva a hazaiak védekezési hibáját Tamminen révén átvették a vezetést (0–1), de szünetig akár növelhették volna, a 17. percben kapuvasat lőttek.

Nagyon jó színvonalú játékot hozott a második húsz perc, amelyben sokkal többet támadott a hazai alakulat, és a 24. percben sikerült az egyenlítés. Farkas Tamás távoli lövésébe remekül nyúlt bele a kapu előtt Rokaly Szilárd, a korong pedig védhetetlenül kötött ki a vendégek hálójában (1–1). Két percre rá átvette a vezetést a Sportklub, egy kapu előtti nagy kavarodás végén David Stach a kipattanót könyörtelenül a hálóba bombázta (2–1).

Nem sokat tartott a Sportklub előnye, a 28. percben Somogyi emberelőnyben kiegyenlített (2–2).
Tovább rohamozott a Sportklub, és újabb két percre rá újabb gólt lőttek a székelyföldiek: Stach közelről, fonákkal ütötte a hálóba a korongot (3–2).
A folyatásban már kevesebb volt az ütközet, a Sportklub okosan távol tartotta kapujától ellenfelét, a nagyobb ferencvárosi gólhelyzeteket pedig remekül hárította Adorján Attila, a csíkiak kapusa.
Az utolsó játékrészben hangos nem tetszését fejezte ki a közönség, mert a Péter Balázs elleni támadást nem büntették a játékvezetők.
Az utolsó másfél percre a Fradi az egyenlítés reményében kapusa helyett is mezőnyjátékost küldött a jégre, az egyenlítés azonban nem sikerült. A Sportklub hősiesen – négy tilos felszabadítás árán – kivédekezte az utolsó percet.

Főleg az utolsó kilenc másodperc volt izgalmas, amikor Sofron kiállítása miatt négy a hat ellen voltak a jégen a kék-fehérek.
Az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharcban 1:1-re állnak a felek. A sorozat április 5-én és 6-án a budapesti Tüskecsarnokban folytatódik.
Összeült a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága, szerdán több ügyben is döntést hozott: az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert kiállítását is elbírálták. A Bukaresti Rapid szurkolói rasszista megnyilvánulásai miatt súlyos büntetést kapott.
Kiválóan sikerült a rajt a kiesés elkerüléséért küzdő FK Csíkszeredának a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásában. Megnéztük, hogy az utóbbi években hány pontra volt szükségük a csapatoknak az utolsó, biztos bennmaradást érő hely eléréséhez.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.
Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!