Hirdetés

Gigászi csaták és kőkemény ütközetek, rajtolnak az Erste Liga elődöntők

Ismét összecsap a GYHK és a Brassói Corona
Fotó: Tuchiluș Alex

Kedden este Gyergyószentmiklóson és Budapesten elkezdődnek az Erste Liga elődöntői. A GYHK és a Corona egymás ellen, míg a Sportklub a BJA-val csatázik a döntőbe jutásért. Hosszú párharcokra van kilátás.

2025. március 25., 11:40

Két nap után ismét összecsap a Gyergyói Hoki Klub és a Brassói Corona csapata, ezzel a megmérettetéssel rajtol kedden 18.30-kor az első idei Erste Liga elődöntő.

Hirdetés

Ez a párharc már igazi klasszikusnak számít, szinte minden évben összefutnak a rájátszásban. 2023-ban az elődöntőben játszottak hét meccses nagy csatát, ahol végül a gyergyóiak diadalmaskodtak és később az Erste Ligát is megnyerték. Tavaly pedig fordítva alakult a történet, a Brassó nyert az elődöntőben a Hargita megyeiek ellen és ő lett végül a bajnok.

•  Fotó: Tuchiluș Alex Galéria

Fotó: Tuchiluș Alex

Idén már három döntőt vívtak egymás ellen, és mindháromszor a piros-fehérek örülhettek a végén, megnyerve a Szuperkupát, és elhódítva a Román Kupát és a román bajnoki címet is.

Ez mindenképp jó jel a GYHK számára. Az Erste Liga alapszakaszban Orbánék és Valcharék megosztoztak a győzelmeken, és érdekes, hogy a hazai pálya nem volt előny.

Az első és negyedik mérkőzésükön Gyergyószentmiklóson 4–2-re, illetve hosszabbításban 5–4-re a Corona nyert, erre 10–2-es és 3–1-es győzelemmel vágtak vissza a gyergyóiak Brassóban. Két támadó szellemű csapat kemény fizikális játéka várható az elődöntőben, és aligha dől el a küzdelem 4-5 meccs alatt.

•  Fotó: Tuchiluș Alex Galéria

Fotó: Tuchiluș Alex

A három erdélyi jégkorongcsapat a hétvégén a román bajnokság négyes döntőjében szerepelt, nem sokat pihenhettek az Erste Liga elődöntő előtt.

Ellenben az Újpestet még március 14-én kiejtő Budapest Jégkorong Akadémiának több, mint tíz napja volt a regenerálódásra, felkészülésre.

Ez lényeges előny lehet számukra, főként ha 6-7 meccsig elnyúlik a Csíkszeredai Sportklub elleni párharcuk. Ezért lenne nagyon fontos a kék-fehéreknek az, hogy az elején vezetést szerezzenek a párharcban.

•  Fotó: Várhegyi Erna Galéria

Fotó: Várhegyi Erna

Az alapszakaszban mind a négy mérkőzésen nagyon közel volt egymáshoz a két együttes. Az első találkozásukon 5–4-re a Sportklub nyert hazai jégen, míg októberben 4–3-ra a BJA. A Kevin Constantine edző által elvárt szilárd védekező taktika ezt követően lett a Sportklub erőssége, aminek eredménye, hogy nagyon kevés minőségi helyzetet engednek az ellenfeleknek, de ennek a „mellékhatása” a csíkiak által lőtt gólok számának csökkenése is. Ezt igazolja a következő két összecsapásuk eredménye is. 2–1 a BJA javára Vákárban, majd szétlövéssel elért 2–1-es Sportklub győzelem Budapesten.

Ha jósolni lehet, a kedden kezdődő párharcban is ilyen kevés gólos mérkőzések lesznek a jellemzőek, és minimális nüanszok döntenek majd arról, hogy a nagyszerű formában teljesítő Adorján és a csíki védelem, vagy épp a Sofron – Blackwater – Nagy Gergő által fémjelzett BJA támadójáték lesz a nyerő a végén.

Az Erste Liga negyeddöntők programja:

2025.03.25. kedd, 18:30 – Gyergyói Hoki Klub vs. Brassói Corona
2025.03.26. szerda, 18:30 – Gyergyói Hoki Klub vs. Brassói Corona
2025.03.29. szombat, 18:30 –Brassói Corona vs. Gyergyói Hoki Klub
2025.03.30. vasárnap, 17:30 – Brassói Corona vs. Gyergyói Hoki Klub
2025.04.01. kedd, 18:30 – Gyergyói Hoki Klub vs. Brassói Corona ***
2025.04.03. csütörtök, 18:30 – Brassói Corona vs. Gyergyói Hoki Klub ***
2025.04.05. szombat, 18:30 – Gyergyói Hoki Klub vs. Brassói Corona ***
2025.03.25. kedd, 19:40 – Budapest Jégkorong Akadémia vs. Csíkszeredai Sportklub
2025.03.26. szerda, 19:40 – Budapest Jégkorong Akadémia vs. Csíkszeredai Sportklub
2025.03.29. szombat, 18:30 – Csíkszeredai Sportklub vs. Budapest Jégkorong Akadémia
2025.03.30. vasárnap, 18:30 – Csíkszeredai Sportklub vs. Budapest Jégkorong Akadémia
2025.04.01. kedd, 18:40 – Budapest Jégkorong Akadémia vs. Csíkszeredai Sportklub ***
2025.04.03. csütörtök, 18:30 – Csíkszeredai Sportklub vs. Budapest Jégkorong Akadémia ***
2025.04.05. szombat, 18:40 – Budapest Jégkorong Akadémia vs. Csíkszeredai Sportklub ***
*** ha szükséges
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Újra számít veterán jégkorongozójára a Brassói Corona

Hosszú kihagyást követően visszatér a Brassói Corona jégkorongcsapatához Albert Zagidullin. A felépülését követően készen áll, csatlakozott a Cenk alatti gárda keretéhez.

A GYHK elfáradt, a Sportklub túl sokat védekezett – őszintén értékeltek a vezetőedzők

A GYHK-nál mentális fáradtságot, a Sportklubnál túl sok kiállítást emeltek ki a vasárnapi vereség után. Az Ágyúsok továbbra is az élmezőnyhöz közelítenének, a székelyföldi csapatok közül egyedül a Brassó nyert az Erste Ligában.

Csak a szépítésre futotta az Ágyúsoktól a DEAC ellen

A Háromszéki Ágyúsok Debrecenben vendégszerepeltek, ahol mindvégig a hazaiak akarata érvényesült, akik végül 6–2-es győzelmet arattak.

Háromszor is vezetett, végül csak egy pontot szerzett a GYHK

Háromszor vezetett a Gyergyói Hoki Klub, de rendre egyenlített a BJAHC az Ajkán rendezett vasárnapi Erste Liga mérkőzésen. A legvégén a budapestiek örülhettek, egy pont került Gyergyóba.

Majdnem elherdálta háromgólos előnyét, hosszabbításban nyert a Brassói Corona

Előbb háromgólos előnyt épített ki, majd hagyta egyenlíteni a DVTK-t a Brassói Corona az Erste Liga vasárnapi játéknapján. A Cenk-alattiak végül Colby McAuley hosszabbításban szerzett találatával 4–3-ra nyertek Miskolcon.

Drámai csatában maradt alul a Sportklub Újpesten

A rendes játékidőben nem bírt egymással a két együttes, a hosszabbításban azonban a hazaiak szerezték meg a győztes találatot az Erste Liga vasárnapi rangadóján.

Sikeresen megműtötték David Levint

Sikeresen megműtötték David Levint, a Brassói Corona jégkorongozóját, aki egy héttel ezelőtt, a Csíkszeredai Sportklub elleni Erste Liga-mérkőzésen szenvedett súlyos sérülést. A támadó már jobban érzi magát, üzenet a szurkolóknak is.

„52 másodperc egy bűvös szám nekünk” – az Erste Liga pénteki napjának összefoglalója (videókkal)

A jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján a Sportklub kétgólos hátrányból fordított, a GYHK ismét az utolsó percben kapott ki, a Corona hiába egyenlített, pont nélkül maradt, míg az Ágyúsok 4–0-s vereséget szenvedtek. Értékelők és videóösszefoglalók.

Visszavágott a DEAC a Brassói Coronának

Kétgólos hátrányból egyenlített a Brassói Corona a DEAC vendégeként, de a hajrában a hazaiak döntötték el a három pont sorsát a jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján.

A hajrában két góllal húzta be a győzelmet a BJAHC ellen a Sportklub

Végig szoros találkozót játszott a Budapest Jégkorong Akadémia ellen a Csíkszeredai Sportklub, a végén két találattal sikerült megszerezni a három pontot.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!