Hirdetés

Ráborította a pályát a Gyergyói HK az Újpestre

Nagyon ment a Gyergyói HK-nak a második harmadban
Fotó: Szász Adorján/GYHK

Inkább szoros, kevés gólos mérkőzésre lehetett számítani a Gyergyói Hoki Klub–UTE meccsen vasárnap délután. Ez így is volt egy harmadon keresztül, aztán gálázott a címvédő.

2025. szeptember 14., 20:07

A GYHK támadott, Rajna sorra védte a lövéseket, az UTE pedig első lehetőségét ki is használta a jégkorong Erste Liga összecsapásán. Ez volt az első tíz perc. Az egyenlítő gól a 18. percben jött, a piros-fehérek első emberelőnyét Vayrynen megpattanó lövésével sikerült értékesíteni.

Hirdetés

A középső harmadban nagyon megy a játék gyergyóiaknak ezen a szezonkezdeten.

•  Fotó: Szász Adorján/GYHK Galéria

Fotó: Szász Adorján/GYHK

Ahogy pénteken a BJA-ra, most ugyanúgy az Újpestre is ráborították a pályát, sorozatban történtek a látványos akciók a lilák kapujánál, és ezekből öt góllal végződött

A három pont sorsa eldőlt.

Az utolsó húsz perc első része is hasonló volt: GYHK parádét láthatott a Remete Ice Aréna közönsége. Nyolc perc után és 9–1-es állásnál azonban kiengedtek, többször is feleslegesen cseleztek, figyelmetlenül passzoltak, és így nem jött a tízedik, ellenben az újpestiek kétszer is könnyedén tudtak gólt lőni. Így lett 9–3.

•  Fotó: Szász Adorján/GYHK Galéria

Fotó: Szász Adorján/GYHK

A címvédő bajnokhoz illő stílusban indította az Erste Liga szezont. Kedden a romániai bajnokságban lépnek pályára a piros-fehérek, a Sapientia együttesét fogadják 18.30-tól.

Jégkorong Erste Liga alapszakasz

Gyergyói Hoki Klub–UTE 9–3 (1–1, 5–0, 3–2).
Gólszerzők: Janne Vayrynen (18., és 42 perc) Dallas Gerads (21.), Vincze Péter (26.), Sárpátki Tamás (27.), Ambrus Gergő (32.), Daniel Tranca (34., 46.), Chris Bodó (48.), illetve Kiss Patrik (11.), Max Golod (50.), Anthony Luciani (52.).

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Történelmi siker: feljutott a 3. Ligába a Kovásznai Kárpátok

Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.

Megváltoztatta a szabályzatot a szövetség, még egy évig otthon játszhat az FK Csíkszereda

Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.

Székelyhon

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

`
Krónika

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Krónika

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Főtér

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Ez is érdekelheti

Két kulcsemberrel is hosszabbított, betonerős csapatot épít a Brassói Corona

Gőzerővel készül a következő idényre a Brassói Corona, amely a 2026–2027-es szezonban ismét több sorozatban is érdekelt lesz. Ennek megfelelően a Cenk-alatti együttes vezetősége folyamatosan dolgozik a keret megerősítésén.

Gyergyóból Brassóba igazolt a finn alapember

Újabb jelentős igazolást jelentett be a Brassói Corona: a következő idénytől a sárga-kékeket erősíti Konsta Mesikämmen, aki az elmúlt három szezonban a Gyergyói Hoki Klub meghatározó hátvédje volt.

Aláírt a Coronához a magyar válogatott csíkszeredai hokis

Tizenegy év után távozott Székesfehérvárról Mihály Ákos, a korábbi magyar válogatott jégkorongozó az Erste Liga legutóbbi szezonjában ezüstérmes Brassói Coronánál folytatja.

Négyszeres Erste Liga-bajnokkal erősítenek a Háromszéki Ágyúsok

A Háromszéki Ágyúsok újabb tapasztalt játékossal erősítik meg keretüket a szezonkezdés előtt. A narancs-kék mezes együtteshez csatlakozik Farkas Tamás, a 34 éves hátvéd, aki a Brassói Coronától érkezik az Ágyúsokhoz.

Visszatér a közönségkedvenc: Molnár Zsombor ismét az Ágyúsokat erősíti

Újabb fontos láncszemmel bővül a Háromszéki Ágyúsok kerete, ugyanis Molnár Zsombor személyében egy rutinos, Erste-ligás tapasztalattal rendelkező támadó tér vissza az együtteshez.

Reisz Áron Németországban folytatja

Öt szezon után elhagyja a Csíkszeredai Sportklubot Reisz Áron. A 31 éves csatár a német jégkorongbajnokság harmadosztályában, a DEL3-ban szereplő Hammer Eisbären csapatához igazolt.

Málnai Zalán aláírta első profi szerződését

Egy újabb fiatal játékos kap lehetőséget a jégkorong Erste Liga újoncánál: a 19 éves Málnai Zalán a Sapientia U23 együttesétől a Háromszéki Ágyúsokhoz szerződött.

Zajlik az élet Brassóban: kontinentális program, két távozó, egy hosszabbítás

Az erdélyi hokicsapatok közül jelenleg a Brassói Corona a legaktívabb a közösségi médiában: egymást érik a kerettel kapcsolatos hírek. A Cenk-aljai együttes indul a Kontinentális Kupában a visszalépett Gyergyói HK helyett, közzétették a programot.

Egyben maradt a hazai mag, épül a Csíkszeredai Sportklub új csapata

Megkezdte a 2026/2027-es jégkorongszezonra való felkészülést a Csíkszeredai Sportklub. A megmaradt hazai maghoz több tehetséges fiatal csatlakozott, a csapat pedig keményen dolgozik, hogy a bajnokságok rajtjára minden tekintetben készen állhassanak.

Megtartotta egyik alapemberét a Brassói Corona, távozik a rutinos hátvéd

A Brassói Corona jégkorongcsapata bejelentette, hogy Radim Valchar a hetedik idényét is a csapatnál kezdi meg, ugyanakkor három szezon után távozik a kanadai hátvéd, Sébastien Piché.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!