Miskolcon léptek pályára a csíki kék-fehérek. Meglepetésre készültek, de nem úgy indult a meccs, ahogy ők szerették volna. Magosi Bálint gyorsan megszerezte a vezetést a hazaiaknak.
Két perccel később Szcsasztlivij egyenlített, de a Sportklub nem örülhetett sokáig a góljának, hiszen hat másodperccel később Ritó László ismét előnyhöz juttatta a miskolciakat.
Még az első szünet előtt kettőre növelte a különbséget a DVTK, és a második harmad elején úgy tűnt, teljesen elúszott a meccs a Sportklub számára, hiszen vendéglátója 5–1-re húzott el. Ennek ellenére nem adták fel a csíkszeredai csapat játékosai, küzdöttek.
Hihetetlen tettet vittek véghez. Fodor Csanád, Andrej Taratuhin és Radim Valchar góljaival még az utolsó játékrész előtt egy gólra faragták hátrányukat.
A záró játékrészben már óvatosabban hokizott mindkét csapat. A hazai szurkolók megrökönyödésére a 49. percben egyenlített a Sportklub: Bíró Tamás Áron használt ki egy emberelőnyös helyzetet.
Sajnos a végjátékban nem koncentrált eléggé a csíki csapat, és bő két perccel a vége előtt egy vitatott gólból újból előnyhöz jutottak a miskolciak, és ezt már ki sem engedték kezükből.
Veresége ellenére emelt fővel hagyhatta el a pályát a Sportklub, és az eredmény reményt adhat a következő meccsekre, hogy verhető a címvédő.
Az egyik fél négy győztes meccséig tartó párharcban vezet a DVTK Jegesmedvék. Szombaton 19.30-tól ismét Miskolcon csap össze a két csapat.
Jégkorong, Erste Liga, elődöntő, 1. meccs:
Miskolci DVTK Jegesmedvék–Csíkszeredai Sportklub 6–5 (3–1, 2–3, 1–1),
gólszerzők: Magosi Bálint (4., 24.), Ritó László (6.), Nikandrosz Galanisz (19., 21.), Anssi Rantanen (58.), illetve Pjotr Szcsasztlivij (6.), Fodor Csanád (25.), Andrej Taratuhin (28.), Radim Valchar (35.), Bíró Tamás Áron (49.).
Kiállítások: 10, illetve 10 perc.
Kapura lövések: 43 és 31.
MAC Budapest–Brassói Corona 2–0
1. mérkőzés: MAC Budapest–Brassói Corona 4–0 (0–0, 1–0, 3–0)
2. mérkőzés: MAC Budapest–Brassói Corona 5–3 (0–1, 2–2, 3–0)
3. mérkőzés: Brassói Corona–MAC Budapest – vasárnap, 18.30
4. mérkőzés: Brassói Corona–MAC Budapest – hétfő, 18.30
Miskolci DVTK Jegesmedvék–Csíkszeredai Sportklub 1–0
1. mérkőzés: Jegesmedvék–Csíkszeredai Sportklub 6–5 (3–1, 2–3, 1–1)
2. mérkőzés: Jegesmedvék–Csíkszeredai Sportklub – szombat, 19.30
3. mérkőzés: Csíkszeredai Sportklub–Jegesmedvék – kedd, 19 óra, Vákár Lajos Műjégpálya
4. mérkőzés: Csíkszeredai Sportklub–Jegesmedvék – szerda, 19 óra, Vákár Lajos Műjégpálya
A párharcok az egyik fél négy győztes meccséig tartanak. Amennyiben szükséges további találkozókat rendezni, azoknak később teszik közzé a programját.
Fordulatos meccsen maradt alul a Csíkszeredai Sportklub vasárnap este a Bukaresti Steaua vendégeként: többször voltak előnyben, de a fővárosiak a végén fordítottak, megnyerték az izgalmas párharcot.
Szürreális és magyarellenes légkörről számolt be Szondy Zoltán, miután személyesen részt vett az FK Csíkszeredát sújtó Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságának ülésén.
Egy 50 éves nőre és hétéves fiára találtak rá holtan kedden a Drobeta-Turnu Severin-i lakásukban. A nyomozók szerint a nőt felakasztva találták meg, mellette a gyermek holtteste feküdt.
Ugyan még hivatalosan el sem kezdődött a termelés a BMW csoport legújabb gyárában, máris vannak romániai alkalmazottai, és a toborzás jelenleg is zajlik.
Bár bírság jár érte Romániában, sokan közlekednek illegálisan az erdőkben, nemzeti parkokban, védett területeken terepjárókkal, terepmotorokkal, sőt szervezett kvados túrákra is toboroznak érdeklődőket.
Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!