HIRDETÉS

Orbán Szilárd és Antal Zsombor már nem a GYHK játékosai

Orbán két évet töltött a GYHK-nál, ezidő alatt az Erste Ligában 86 meccsen szerepelt
Fotó: Tamirjan Robert Photography

2020. június 09., 11:13

Megköszönte az eddigi munkát Orbán Szilárdnak és Antal Zsombornak a Gyergyói Hoki Klub. A két jégkorongozó mostantól nem a piros-fehérek játékosa.

2020. június 09., 11:13

Alapos átalakuláson megy át a Gyergyói Hoki Klub. Miután eddig hét játékos szerződéshosszabbításáról adtak hírt, valamint öt új jégkorongozó megszerzését jelentették be, kedden nyilvánosságra kerültek az első távozók nevei is.

HIRDETÉS

Orbán Szilárd hazai nevelésű játékosként két éve igazolt a GYHK-hoz, ahol első szezonjában még meghatározó játékos volt, de a múlt idényben sérülések miatt már kevesebb szerepet kapott. Az Erste Ligában két év alatt 86 meccsen szerepelhetett, 9 pont áll a neve mellett, a romániai bajnokságban 35 mérkőzésen 14 pont a mérlege a gyergyóiak színeiben.

Antal Zsombor a 2019–2020-as szezon előtt szerződött a piros-fehérekhez. Őt sem kerülték el a sérülések, 33 Erste Liga meccsen 5 pontot ért el, míg a hazai bajnokságban tíz találkozón hármat.

Antalt nem kerülték el a sérülések, az előző idényben 33 Erste ligás és tíz román bajnoki lépett jégre •  Fotó: Tamirjan Robert Photography Galéria

Antalt nem kerülték el a sérülések, az előző idényben 33 Erste ligás és tíz román bajnoki lépett jégre
Fotó: Tamirjan Robert Photography

„A Gyergyói Hoki Klub ezúton is megköszöni Orbán Szilárd és Antal Zsombor munkáját mindazért, amit a piros-fehér színekért tettek a jégen és azon kívül is.

Mindketten sokat dolgoztak azért, hogy csapatunk sikeresebb legyen, keményen küzdöttek akkor is, amikor nem léphettek pályára a mérkőzéseken, amikor sérülések hátráltatták őket, hogy igazán kihozhassák magukból a legjobbat.

Bízunk benne, hogy az élet kárpótolni fogja őket mindazért, amit a csapatunkkal nem érhettek el” – olvasható a gyergyószentmiklósiak közleményében.

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Fájdalmas pontlevonás, sokba került a banális hiba a Sepsi OSK-nak

Komoly árat fizetett a Sepsi OSK a Chindia elleni mérkőzésen elkövetett hiba miatt: a háromszéki klub a második félidőben pályára küldte Giovani Ghimfușt, aki nem szerepelt a hivatalos meccslapon. A zöld asztalnál a három pontot ellenlábasának ítélték.

Diószegi és Burcă: nincs mese, tarolni kell, mert nem tartozunk a döntéshozók kedvencei közé

Rendkívül elégedetlenek a Sepsi OSK-nál a fegyelmi bizottság szerdai döntésével, amely átírta az augusztus 3-ai nyitókörben lejátszott Chindia Targoviste–Sepsi OSK mérkőzés 1–1-es végeredményét 3–0-ra. Diószegi Lászlót és Ovidiu Burcă-t kérdeztük.

Székelyhon

Nyilvánosságra hozták azt a megrázó felvételt, amikor egy klub előtt több fiatalt elgázolnak – videóval

Felkerült nemrég a Facebookra az a térfigyelőkamera-felvétel, amely egy hétvégi gázolást rögzített. Az eset vasárnapra virradóan történt egy középfalvi szórakozóegység előtt, amikor egy sofőr tolatva egy csoport fiatalnak hajtott neki.

`
Krónika

Erdélyi megyékben hívja be a tartalékosokat a román védelmi minisztérium, a Székelyföld is érintett

Szeptember 15. és 19. között behívják a tartalékosokat Szeben és Maros megyében egy mozgósítási gyakorlat részeként, amelynek célja a lakosság, a gazdaság és az ország területe védelmi felkészültségének felmérése – közölte a védelmi minisztérium.

Krónika

Elveszítheti a termőföldek fele fölötti ellenőrzését az ország – Sötét képet festenek a román mezőgazdaság jövőjéről

Figyelemfelkeltő elemzést tett közzé a román mezőgazdaság súlyos helyzetéről Nicu Vasile, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Ligája (LAPAR) elnöke. A tanulmány rámutat, hogy minimális a mezőgazdasági támogatási rendszer hatékonysága.

Főtér

Killer Vaskormányfő Bolojan, az oktatásügyet békén kellett volna hagyni

Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.

Ez is érdekelheti

Egyenlíteni még sikerült, a vereséget nem tudta elkerülni a Csíkszeredai Sportklub

Vereséggel kezdte a jégkorong Erste Liga új idényét a Csíkszeredai Sportklub: hiába uralta a mérkőzést, a FEHA19 jobban használta ki helyzeteit, és 3–2-re diadalmaskodott a Vákár Lajos Műjégpályán.

Erődemonstrációval indította a szezont a Gyergyói Hoki Klub

A vártnál is simábban nyerte meg az Erste Liga szezonnyitóját a címvédő Gyergyói Hoki Klub. A Remete Ice Arénában egy parádés második harmad döntötte el végleg a találkozót: a piros-fehérek 6–1-re ütötték ki a Budapest Jégkorong Akadémiát.

Szétesett a hajrára a Brassói Corona

Vereséggel kezdte a jégkorong Erste Liga új szezonját a Brassói Corona, pénteken este hazai közönség előtt a hajrában maradt alul az Újpesttel szemben.

A legtöbb gárda jelentősen átalakult – bedobják a korongot az Erste Ligában

Kilenc csapat vág neki péntek este a jégkorong Erste Liga új szezonjának. A nyári átigazolási időszakban a DAB és a Csíkszeredai Sportklub alakította át legnagyobb mértékben a keretét, míg a Gyergyói HK szinte változatlan felállásban készül a címvédésre.

Korábban lesz Csíkszeredában a hokimeccs, hogy mindenki elérjen az FK–FCSB találkozóra

Ritkán fordul elő, hogy egy jégkorongmeccs kezdési időpontját a futballhoz igazítsák Csíkszeredában. Ezúttal a szurkolók kedvéért ez történt.

Adorján Attila: motivál, hogy a Sportklub ellen jól teljesítsek

Friss trófeával a zsebében várja többek között a Sportklub elleni hokirangadókat. A tavalyi Erste Liga idény legjobb kapusával, a csíkszeredai származású Adorján Attilával beszélgettünk, aki idéntől már a Brassói Corona hálóját őrzi.

Kanadai légióssal bővült a Csíkszeredai Sportklub támadósora

Kanadai játékos csatlakozik a Csíkszeredai Sportklub keretéhez: a 32 éves csatár, Reid Petryk az ECHL-ből, a Tulsa Oilers együttesétől érkezik a kék-fehérekhez.

Kevesebb légiós, több fiatal – hétvégén rajt az Erste Ligában

Megfiatalított keretekkel, kevés légióssal indul a jégkorong Erste Liga 2025–2026-os idénye. Az előzetes esélylatolgatásoknak megfelelően a Gyergyói HK, a Brassói Corona, valamint a BJAHC a legnagyobb favoritok, míg a Sportklub ismét meglepetést okozna.

A Fox Hockey sikerével zárult a Három Nemzet Női Jégkorongtorna

Igazi női hokicsemegét kínált a hétvégén a Gyergyószentmiklósi Műjégpálya: négy csapat részvételével rendezték meg a Három Nemzet Női Jégkorongtornát, amely végül a hazai Fox Hockey diadalával zárult.

A Sportklub háromszor is vezetett, mégis kikapott a Steauától

Fordulatos meccsen maradt alul a Csíkszeredai Sportklub vasárnap este a Bukaresti Steaua vendégeként: többször voltak előnyben, de a fővárosiak a végén fordítottak, megnyerték az izgalmas párharcot.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!