A csíkszeredai születésű kapus a nyáron hosszú évek után igazolt ismét korábbi csapatához, ahol a szezon elején az orosz Nyikita Melnicsukkal váltották egymást a kapuban.
Október elején azonban Melnicsuk kénytelen volt elhagyni Romániát, miután a vízumigénylése során adminisztratív nehézségek adódtak.
Távollétében Onodi kapott kiemelt szerepet, és remek teljesítményével gyorsan meg is hálálta a bizalmat.
A vezetőedző taktikájában kulcsszerepet játszó hálóőr az elmúlt mérkőzéseken nyújtott stabil, magabiztos teljesítményével meghatározó tényezővé vált a kék-fehérek védelmében. A szakmai stáb több alkalommal is kiemelte és dícsérte a csíki hálóőrt.
Onodi a Székely Sportnak elmondta, hogy a csapategység és a jó hangulat sokat segít a kapusnak.
– fogalmazott, hozzátéve, hogy mivel sem a hely, sem az emberek nem idegenek számára, gyorsan visszailleszkedett a közegbe.
A csíki szurkolók támogatásáról is elismerően beszélt. „Mindig hatalmas élmény a Sportklub szurkolói előtt játszani, függetlenül attól, hogy hazai pályán vagy idegenben lépünk jégre” – mutatott rá, kiemelve, hogy mindenhol érzik a drukkerek biztatását.
Onodi szerint a kapusposzt kiszámíthatatlan, de a helyzetet inkább lehetőségként éli meg.
„Érdekes ez a sport, egyik nap még hárman vagyunk, másik nap már csak ketten. De úgy érzem, ez jó alkalom, hogy megmutassuk, mit tudunk” – hangsúlyozta, majd hozzátette, hogy az utóbbi meccsek sorozatterhelése nem nyomásként, hanem motivációként hatott rá.
– zárta gondolatait a hálóőr, aki szerint a csapat napról napra, meccsről meccsre fejlődik, és a közös munka gyümölcse lassan a táblázaton is meglátszik.
A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.
A tehetség önmagában kevés, a videóbíró pedig nem veszi le a felelősséget a játékvezetőről – hangsúlyozta Kovács István Sepsiszentgyörgyön. A három európai kupadöntőt vezető szakember a MindFormers keretében beszélt pályafutásáról.
Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!