Hirdetés

Nyert a Steaua hokicsapata Karcfalván, esélye maradt megelőzni a galaciakat

A hétfői esti mérkőzés után kedden is találkozik egymással a Sapientia U23 és a Steaua
Fotó: Sapientia U23

2024. március 25., 21:35

A Bukaresti Steaua legyőzte a házigazda Sapientia U23 együttesét hétfőn este a román jégkorongbajnokságban, és megtartotta esélyeit arra, hogy negyedik helyen végezzen az alapszakaszban.

2024. március 25., 21:35

Hétfőn és kedden este játssza utolsó mérkőzéseit a 2023–2024-es román felnőtt jégkorongbajnokságban a Sapientia U23 csapata, amely a Bukaresti Steauával meccsel a csíkkarcfalvi Felcsíki Műjégpályán.

Hirdetés

Vendéggólokkal kezdődött a hétfő esti mérkőzés, a fővárosi együttes az első játékrészben négygólos előnyre tette szert, és ezt a különbséget a mérkőzés végéig tartani tudta.

A Steaua számára komoly téttel bírnak ezek a találkozók, ugyanis még van esélyük, hogy megelőzzék a negyedik helyen álló Galaci CSM együttesét, és így a rájátszásban a bronzéremért harcoljanak.

A Sapientia U23 pozíciója már nem változhat a tabellán, a székelyföldi egyetemisták csapata a hatodik helyen végez a nyolccsapatos romániai bajnokságban.

Romániai felnőtt jégkorongbajnokság, alapszakasz:

Sapientia U23–Bukaresti Steaua 4–8 (1–5, 1–1, 2–2).
Gólszerzők: Barkó Gergely (12.), Makszim Ascsulov (21., 42.), Viktor Szolokin (57.), illetve Adam Pauliny (4., 19.), Andrej Mihnyov (6., 12., 47.), Danyil Martinov (18.), Adrian Irimia (35.), Andrei Filip (52.).
Kapura lövések: 25–36.
Büntetőpercek: 0–10.

Sapientia U23:
Bíró Nándor, Galusnyák Tamás (kapusok) – Galusnyák Botond, Both Péter, Viktor Szolokin, Makszim Ascsulov, Pratt Richard Stetson (első sor); Kovács Előd, Kristó Csongor, Barkó Gergely, Kedves Tamás, Márton Botond (második sor); István Sándor, György Rajmund, Lázár Menyhért, Lázár Sebestyén, György Szilárd (harmadik sor); Sólyom Csongor, Kernászt Máté, László Balázs, Bănceanu Levente, Gál Szilárd (negyedik sor). Vezetőedző: Per Lundell. Másodedző: Papp Szabolcs.
Bukaresti Steaua: Makszim Szamankov, Adorján Örs (kapusok) – Jakub Mataj, Tódor Csaba, Adam Pauliny, Mihai Georgescu, Andrei Filip (első sor); Andrei Gerasimov, Florin Creangă, Adrian Irimia, Danyil Martinov, Andrej Mihnyov (második sor); Orbán Szilárd, Andrei Grabari-Diaconescu, Buda Gábor, Robert Timaru, Csergő Hunor (harmadik sor); Boldizsár Cristian, Antal Alfréd, Rareș Nedelcu, Călin Lupașcu. Vezetőedző: Răzvan Lupașcu.
Játékvezetők: André Attila és Csomortáni Zsolt, illetve Kőszegi Kálmán és Rácz Szilárd.
A további program

Március 26-án: 18.30-tól Sapientia U23–Bukaresti Steaua
Március 30-án: 18.30-tól Bukaresti Steaua–Bukaresti Sportul Studențesc
Március 31-én: 18.30-tól Bukaresti Steaua–Bukaresti Sportul Studențesc

Jégkorong Román bajnokság, 2023–2024-es szezon, alapszakasz

##
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
Győzelem h.u.Gy.h.
Vereség h.u.V.h.
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
Csíkszeredai Sportklub Sportklub
28
23
0
0
5
179-54
69
2
Brassói Corona Brassó
28
21
1
0
6
167-60
65
3
Gyergyói Hoki Klub GYHK
28
19
0
1
8
160-80
58
4
Bukaresti Steaua Steaua
28
17
0
1
10
128-86
49
5
Galaci CSM Galac
28
15
0
1
12
145-106
46
6
Háromszéki Ágyúsok Ágyúsok
28
9
2
0
17
93-99
31
7
Sapientia U23 Sapientia
28
4
1
1
22
112-177
15
8
Sportul Studențesc Sportul
28
0
0
0
28
61-383
0
Bukaresti Steaua:
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

A játékvezetői testület elismerte, tévesen ítéltek büntetőt az FK Csíkszereda ellen

A Központi Játékvezetői Bizottság (CCA) megtartotta szokásos heti elemzését az elmúlt forduló Szuperliga-mérkőzéseiről, és elismerte, hogy a Bukaresti Dinamo–FK Csíkszereda találkozón Iuliana Demetrescu jogtalanul ítélt tizenegyest a hazai csapat javára.

Kemény üzenetet küldött a román válogatottnak Bölöni László

Ritkán hallott keménységgel kritizálta a román válogatott játékosait Bölöni László, aki szerint a keret teljesítménye messze elmarad attól, ami ebben a selejtezősorozatban reálisan tőlük elvárható lenne.

Székelyhon

Átvette a nyereményt és üzent a hatoslottó erdélyi nyertese

Átvette nyereményét a vasárnapi hatoslottó-sorsolás telitalálatos nyertese, de nem kívánta nyilvánosságra hozni a személyazonosságát – jelentette be kedden a Román Lottótársaság. Néhány dolgot azért mégis elárult magáról.

`
Krónika

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség

Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.

Krónika

Márton-napi lámpás felvonulás Kalotaszegen: a fényt, a jóságot vitték haza az óvodások

Évről évre nagyobb érdeklődés övezi a Márton-napi lámpás felvonulást Kalotaszegen, melynek hagyományát a térségben előbb Körösfőn, majd 2023-tól Bánffyhunyadon teremtették meg, bevonva Kolozs és Szilágy megyei óvodákat.

Főtér

Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap

Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.

Ez is érdekelheti

Jó az öreg a háznál: Szkacskov-gólokkal verte a Red Hawks a Sportklubot

Bár a Csíkszeredai Sportklub a rendes játékidő utolsó percéig vezetett a Bukaresti Red Hawks ellen kedden este a román felnőtt jégkorong-bajnokságban, a vendégek az utolsó percben egyenlítettek, majd a ráadásban beütötték a győztes találatot.

A Háromszéki Ágyúsok idegenben legyűrte a Gyergyói Hoki Klubot

Romániai bajnoki meccsnek adott helyet kedden a Remete Ice Aréna, a Gyergyói Hoki Klub vendége a Háromszéki Ágyúsok volt. A piros-fehér fiatalok ellen az első harmadban nyújtott jobb játékuknak köszönhetően a vendégek nyertek.

A KHL-ben is edzősködő lett szakemberre bízták a Csíkszeredai Sportklub irányítását

Hamar megtalálták Kevin Constantine utódját a Csíkszeredai Sportklub jégkorongcsapatánál. A választás lett szakvezetőre esett, Peteris Skudra korábban a legerősebb orosz ligában és több bajnokságban is tevékenykedett edzői pályafutása során.

Vegyes érzésekkel búcsúzott el Csíkszeredától Kevin Constantine

Lezárult egy fejezet a Csíkszeredai Sportklub történetében: két és fél év után távozott a kék-fehérek amerikai vezetőedzője. Az amerikai szakember a folytatásban a Vienna Capitals csapatát irányítja. Búcsúinterjút adott.

Kevin Constantine elhagyta a Sportklubot

Már nem Kevin Constantine a Csíkszeredai Sportklub jégkorongcsapatának vezetőedzője – a hírt a Székely Sportnak maga az amerikai szakember erősítette meg.

Onodi Ottó: egy jól játszó csapat nagyban megkönnyíti a kapus dolgát

Főszerepbe került a Csíkszeredai Sportklub nyáron hazatért kapusa, Onodi Ottó, aki visszatérését követően kiváló formába lendült, és a csapat legutóbbi két idegenbeli Erste Liga-meccsén 98,68%-os védési arányt produkált.

A Red Hawks fontos pontokkal gazdagodott, vezeti a kupacsoportját

A román jégkorongbajnokságban szünet következik a válogatottak összetartása miatt, de a Red Hawks nem pihent simán elbánt a Sportul Studențesc együttesével. Sőt, a Román Kupában csoportjának élére állt a bukaresti gárda.

A tengerentúlról igazolt támadót a Brassói Corona

Új csatárt szerződtetett a Brassói Corona jégkorongcsapata: a 24 éves kanadai Nick Wong a tengerentúlról érkezik, és román állampolgárságának köszönhetően nem foglal el külföldi kvótás helyet a csapatban.

Értékes pontokat gyűjtöttek az Ágyúsok, méltó ellenfele volt a Sapientia a GYHK-nak

A Háromszéki Ágyúsok nagyon fontos csatát nyertek a Red Hawks ellen, a Sapientia U23 pedig tisztességgel helytállt a címvédő Gyergyói Hoki Klubbal szembeni összecsapáson a romániai jégkorongbajnokság keddi játéknapján.

A végén kiütéssel kapott ki a fővárosban a Sapientia U23

Két román bajnoki jégkorongmérkőzésen összesen 42 gól született pénteken a bukaresti Berceni Arénában. A Steaua kiütötte a Sportul Studentesc együttesét, a Red Hawks pedig a harmadik harmadban döntötte el a Sapientia U23 elleni találkozót.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!