Hirdetés

Nyert a Steaua hokicsapata Karcfalván, esélye maradt megelőzni a galaciakat

A hétfői esti mérkőzés után kedden is találkozik egymással a Sapientia U23 és a Steaua
Fotó: Sapientia U23

2024. március 25., 21:35

A Bukaresti Steaua legyőzte a házigazda Sapientia U23 együttesét hétfőn este a román jégkorongbajnokságban, és megtartotta esélyeit arra, hogy negyedik helyen végezzen az alapszakaszban.

2024. március 25., 21:35

Hétfőn és kedden este játssza utolsó mérkőzéseit a 2023–2024-es román felnőtt jégkorongbajnokságban a Sapientia U23 csapata, amely a Bukaresti Steauával meccsel a csíkkarcfalvi Felcsíki Műjégpályán.

Hirdetés

Vendéggólokkal kezdődött a hétfő esti mérkőzés, a fővárosi együttes az első játékrészben négygólos előnyre tette szert, és ezt a különbséget a mérkőzés végéig tartani tudta.

A Steaua számára komoly téttel bírnak ezek a találkozók, ugyanis még van esélyük, hogy megelőzzék a negyedik helyen álló Galaci CSM együttesét, és így a rájátszásban a bronzéremért harcoljanak.

A Sapientia U23 pozíciója már nem változhat a tabellán, a székelyföldi egyetemisták csapata a hatodik helyen végez a nyolccsapatos romániai bajnokságban.

Romániai felnőtt jégkorongbajnokság, alapszakasz:

Sapientia U23–Bukaresti Steaua 4–8 (1–5, 1–1, 2–2).
Gólszerzők: Barkó Gergely (12.), Makszim Ascsulov (21., 42.), Viktor Szolokin (57.), illetve Adam Pauliny (4., 19.), Andrej Mihnyov (6., 12., 47.), Danyil Martinov (18.), Adrian Irimia (35.), Andrei Filip (52.).
Kapura lövések: 25–36.
Büntetőpercek: 0–10.

Sapientia U23:
Bíró Nándor, Galusnyák Tamás (kapusok) – Galusnyák Botond, Both Péter, Viktor Szolokin, Makszim Ascsulov, Pratt Richard Stetson (első sor); Kovács Előd, Kristó Csongor, Barkó Gergely, Kedves Tamás, Márton Botond (második sor); István Sándor, György Rajmund, Lázár Menyhért, Lázár Sebestyén, György Szilárd (harmadik sor); Sólyom Csongor, Kernászt Máté, László Balázs, Bănceanu Levente, Gál Szilárd (negyedik sor). Vezetőedző: Per Lundell. Másodedző: Papp Szabolcs.
Bukaresti Steaua: Makszim Szamankov, Adorján Örs (kapusok) – Jakub Mataj, Tódor Csaba, Adam Pauliny, Mihai Georgescu, Andrei Filip (első sor); Andrei Gerasimov, Florin Creangă, Adrian Irimia, Danyil Martinov, Andrej Mihnyov (második sor); Orbán Szilárd, Andrei Grabari-Diaconescu, Buda Gábor, Robert Timaru, Csergő Hunor (harmadik sor); Boldizsár Cristian, Antal Alfréd, Rareș Nedelcu, Călin Lupașcu. Vezetőedző: Răzvan Lupașcu.
Játékvezetők: André Attila és Csomortáni Zsolt, illetve Kőszegi Kálmán és Rácz Szilárd.
A további program

Március 26-án: 18.30-tól Sapientia U23–Bukaresti Steaua
Március 30-án: 18.30-tól Bukaresti Steaua–Bukaresti Sportul Studențesc
Március 31-én: 18.30-tól Bukaresti Steaua–Bukaresti Sportul Studențesc

Jégkorong Román bajnokság, 2023–2024-es szezon, alapszakasz

##
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
Győzelem h.u.Gy.h.
Vereség h.u.V.h.
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
Csíkszeredai Sportklub Sportklub
28
23
0
0
5
179-54
69
2
Brassói Corona Brassó
28
21
1
0
6
167-60
65
3
Gyergyói Hoki Klub GYHK
28
19
0
1
8
160-80
58
4
Bukaresti Steaua Steaua
28
17
0
1
10
128-86
49
5
Galaci CSM Galac
28
15
0
1
12
145-106
46
6
Háromszéki Ágyúsok Ágyúsok
28
9
2
0
17
93-99
31
7
Sapientia U23 Sapientia
28
4
1
1
22
112-177
15
8
Sportul Studențesc Sportul
28
0
0
0
28
61-383
0
Bukaresti Steaua:
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megváltoztatta a szabályzatot a szövetség, még egy évig otthon játszhat az FK Csíkszereda

Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.

A csapatkapitány góljával győzte le a koszovói bajnokot a Sepsi OSK

Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.

Székelyhon

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

`
Krónika

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Krónika

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Főtér

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Ez is érdekelheti

Egyik gárda nem nevezett, várhatóan nyolccsapatos lesz a romániai hokibajnokság

A Román Jégkorong-szövetség összesítése szerint 59 csapat jelezte részvételi szándékát a következő idényre. A férfi felnőtt mezőnyben nyolc gárda indul, nem lesz ott a Bukaresti Red Hawks.

Két kulcsemberrel is hosszabbított, betonerős csapatot épít a Brassói Corona

Gőzerővel készül a következő idényre a Brassói Corona, amely a 2026–2027-es szezonban ismét több sorozatban is érdekelt lesz. Ennek megfelelően a Cenk-alatti együttes vezetősége folyamatosan dolgozik a keret megerősítésén.

Gyergyóból Brassóba igazolt a finn alapember

Újabb jelentős igazolást jelentett be a Brassói Corona: a következő idénytől a sárga-kékeket erősíti Konsta Mesikämmen, aki az elmúlt három szezonban a Gyergyói Hoki Klub meghatározó hátvédje volt.

Aláírt a Coronához a magyar válogatott csíkszeredai hokis

Tizenegy év után távozott Székesfehérvárról Mihály Ákos, a korábbi magyar válogatott jégkorongozó az Erste Liga legutóbbi szezonjában ezüstérmes Brassói Coronánál folytatja.

Négyszeres Erste Liga-bajnokkal erősítenek a Háromszéki Ágyúsok

A Háromszéki Ágyúsok újabb tapasztalt játékossal erősítik meg keretüket a szezonkezdés előtt. A narancs-kék mezes együtteshez csatlakozik Farkas Tamás, a 34 éves hátvéd, aki a Brassói Coronától érkezik az Ágyúsokhoz.

Visszatér a közönségkedvenc: Molnár Zsombor ismét az Ágyúsokat erősíti

Újabb fontos láncszemmel bővül a Háromszéki Ágyúsok kerete, ugyanis Molnár Zsombor személyében egy rutinos, Erste-ligás tapasztalattal rendelkező támadó tér vissza az együtteshez.

Reisz Áron Németországban folytatja

Öt szezon után elhagyja a Csíkszeredai Sportklubot Reisz Áron. A 31 éves csatár a német jégkorongbajnokság harmadosztályában, a DEL3-ban szereplő Hammer Eisbären csapatához igazolt.

Málnai Zalán aláírta első profi szerződését

Egy újabb fiatal játékos kap lehetőséget a jégkorong Erste Liga újoncánál: a 19 éves Málnai Zalán a Sapientia U23 együttesétől a Háromszéki Ágyúsokhoz szerződött.

Zajlik az élet Brassóban: kontinentális program, két távozó, egy hosszabbítás

Az erdélyi hokicsapatok közül jelenleg a Brassói Corona a legaktívabb a közösségi médiában: egymást érik a kerettel kapcsolatos hírek. A Cenk-aljai együttes indul a Kontinentális Kupában a visszalépett Gyergyói HK helyett, közzétették a programot.

Egyben maradt a hazai mag, épül a Csíkszeredai Sportklub új csapata

Megkezdte a 2026/2027-es jégkorongszezonra való felkészülést a Csíkszeredai Sportklub. A megmaradt hazai maghoz több tehetséges fiatal csatlakozott, a csapat pedig keményen dolgozik, hogy a bajnokságok rajtjára minden tekintetben készen állhassanak.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!