A zárónap első találkozóján a japánok meglepetésre legyőzték az ukránokat, így az olaszok ölébe hatalmas lehetőség hullott, hiszen egy győzelemmel kiharcolhatják a feljutást az elitbe. A házigazda keretéből két alapjátékos hiányzott, Mathias Haaranen és Imre Patrik kikerült, a kapuban pedig Tőke kapott lehetőséget.
A csapat a legutóbbi két meccséhez hasonlóan nagyon álmosan kezdett – az ukránok és a japánok is az első harmadban szereztek gyakorlatilag behozhatatlan előnyt –,
az olaszok alig több mint négy perc alatt már kettővel vezettek.
A szurkolókon ezúttal sem múlt semmi, 2273-an foglaltak helyet a Sepsi Arénában, a hazai fiúk viszont fásultan játszottak, az elmúlt napok fáradtsága alaposan kiütközött rajtuk. Tíz perc kellett, amíg felvette a ritmust a házigazda, sikerült is átmenni többször az olasz térfélre és volt két ígéretes, de eredménytelen lövés is.

Az első kiállítás Romániát sújtotta, Rokaly ült ki két percre, ám ennek ellenére összejött a szépítés, emberhátrányban Valchar lőtt nagyon szép gólt.
Ám amint kiegészült a válogatott, az olaszok rögtön válaszoltak, Mantenuto vágott be egy kipattanót.
A második játékrészben először játszhatott emberelőnyben a romániai válogatott, volt pár ígéretes lövés is, de a korongot nem sikerült átpréselni Fadanin. A folytatásban az olaszok ismét átvették az irányítást, nem kímélték Tőkét, aki kiválóan végezte a dolgát, ám Misley ziccerénél már neki sem volt szerencséje, a kanadai származású támadó a kapuvasról visszapattanó korongot pöccintette a kapuba.

Ferencz-Csibi ült ki ezután két percre akasztásért, és szinte sikerült is kivédekezni az emberhátrányt, a kiegészülés pillanatában Zanatta eresztett el nagy lövést, Tőke takarva volt, esélye sem volt. Újabb hazai emberhátrány következett, ezt már nem tudta kivédekezni a válogatott, Tedesco bevitte a hatodik olasz találatot.
Az utolsó játékrészben egy szerencsétlen helyzet miatt tovább növelte előnyét Olaszország, Láday korcsolyájáról pattant a ketrecbe a korong.
Habár a lényegi kérdések már korábban eldőltek, a folytatásban is magas iramú volt a meccs, az olaszok tetemes előnyük ellenére minden korongért megharcoltak.
Győzelmével az olasz válogatott három év után visszajutott az elitbe, míg Románia négy évet töltött a másodosztályban, jövőre a divízió I/B-ben lép majd jégre. A másik feljutó hely a Nagy-Britannia–Lengyelország mérkőzésen dől el.

Divízió I/A jégkorong-világbajnokság, ötödik nap
Olaszország–Románia 7–1 (3–1, 3–0, 1–0),
gólszerzők Frigo (3.), Tedesco (5., 40.), Mantenuto (16.), Misley (33.), Zanatta (37.), Zanaetti (45.), illetve Valchar (15.)
Kapura lövések: 32–16.
Kiállítások: 4–8 perc.

Olaszország: Davide Fadani, Jacob Smith – kapusok; Alex Trivellato, Gregory di Tomaso, Daniel Ross Tedesco, Tommy Purdeller, James Dustin Gazley (első sor); Luca Zanatta, Phil Pietroniro, Alexander Ierullo, Bryce Misley, Nicholas Saracino (második sor); Dylan di Perna, Jason Seed, Matthias Mantinger, Diego Kostner, Marco Zanetti (harmadik sor); Daniel Glira, Luca Frigo, Daniel Mantenuto (negyedik sor); vezetőedző: Jukka Jalonen.
Románia: Tőke Zoltán, Adorján Attila – kapusok; Bors Huba, Ferencz-Csibi Róbert, Rokaly Szilárd, Részegh Tamás, Péter Balázs (első sor); Konsta Mesikammen, Owen Williams, Radim Valchar, Sándor Székely Ottó, Molnár Zsombor (második sor); Salló Alpár, Láday Tamás, Roberto Gliga, Jevgeni Szkacskov, Andrei Filip (harmadik sor); Rokaly Norbert, Gajdó Balázs, Fodor Csanád (negyedik sor); vezetőedző: Dave Macqueen.
Japán–Ukrajna 3–2 (1–1, 2–0, 0–1),
gólszerzők Nakajima (14.), Irikura (30.), Suzuki (31.), illetve Zaharov (5.), Vorona (50.)
19.30-tól Nagy-Britannia–Lengyelország.
A vébé állása
1. Olaszország 10 pont
2. Nagy-Britannia 9
2. Ukrajna 9
3. Japán 7
5. Lengyelország 6
6. (és kiesett) Románia 1.
Hosszú szünet után tért vissza a klubfutball, a Sepsi OSK pénteken este közel 7000 szurkoló előtt az éllovas Dinamót fogadta a labdarúgó Szuperligában. A helyzetekben gazdag meccset a vendégszurkolók magyarellenes skandálásai sötétítették be.
Marius Corbu szerezte a Ferencváros egyetlen gólját a Debrecen elleni 1–1-es döntetlennel végződött bajnoki mérkőzésen a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság kilencedik fordulójában.
Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.
Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!