Hirdetés

Nem tudta eldönteni a Sportklub, jöhet a hatodik

Nem kímélték egymást a hokisok, sok kiállítást hozott az összecsapás
Fotó: Boldizsár Márton/FTC

2021. március 23., 22:42

Végig feszült és nagyon küzdelmes csatát hozott a Csíkszeredai Sportklub és a Ferencváros ötödik mérkőzése az Erste Liga elődöntőjében. A zöld-fehérek újabb szoros összecsapáson kapaszkodtak vissza a párharcba.

2021. március 23., 22:42

A kék-fehérek úgy utaztak Budapestre, hogy akár már kedden este eldönthetik a Fradi elleni elődöntőt, hiszen a csíki meccseket követően összesítésben már 3–1-re vezettek. Ezúttal az M4 Sport stábjának is sikerült összehoznia a közvetítést, miután egy héttel korábban a hokiszurkolók bánatára gondok akadtak a műsorsugárzással.

Hirdetés

A Tüskecsarnokban rendezett ötödik mérkőzés óriási téttel bírt és ez végig érződött a játékosok hozzáállásán. A szokásosnál is több volt az összetűzés a felek között, s bár sok kiállítást kiosztottak a játékvezetők, egyetlen emberelőnyös gól sem született.

A kapusok közül Makszim Szamankovnak kellett nagyobb bravúrokat bemutatnia az első harmadban, de a fehérorosz származású hálóőr stabilan védte a csíkiak kapuját.

A második felvonás kiegyenlített játékot hozott, sőt, az elején a Sportklub játszott fölényben, majd kevéssel a második szünet előtt Taratuhin remek egyéni akcióból szerezte meg a vezetést a vendégeknek (0–1).

Taratuhin több védőt átverve talált be •  Fotó: Boldizsár Márton/FTC Galéria

Taratuhin több védőt átverve talált be
Fotó: Boldizsár Márton/FTC

A harmadik játékrészből alig telt el húsz másodperc, máris egyenlített a Fradi, Somogyi Balázs jól helyezett kapáslövéssel vette be Szamankov kapuját. Ezt követően Alekszandr Loginov kapott 2+10 perces fegyelmi büntetést, majd fordítottak a hazaiak, egy újabb nagy Szamankov-védés után Tóth Gergely hozta kihagyhatatlan helyzetbe Hegyi Ádámot (2–1).

Jason Morgan együttese öt a négy elleni szituációban egyenlíthetett volna, de szerencséje volt az FTC-nek, Papp Szabolcs egy meglepő mozdulattal, fonákkal emelte kapura a korongot, amely nem pattant be a felső vasról. A kanadai vezetőedző időt kért, két perccel a vége előtt lehozta kapusát, ezt viszont kihasználták a házigazdák:

Tóth Adrián döntötte el a mérkőzést, a párharc a székelyföldi csapat 3–2-es vezetéséről Csíkszeredában folytatódik, csütörtökön 18.30-tól.

A meccs jegyzőkönyve szerint a legvégén Loginov végleges fegyelmi büntetést kapott, ami azt jelenti, hogy az orosz hátvéd nem játszhat a következő összecsapáson.

Jégkorong Erste Liga, elődöntő, 5. mérkőzés
FTC-Telekom–Csíkszeredai Sportklub 3:1 (0:0, 0:1, 2:0)
Gólszerzők: Somogyi Balázs (41.), Hegyi Ádám (48.), Tóth Adrián (59.), ill. Andrej Taratuhin (40.)
Kapura lövések: 44–24
Kiállítások: 12, ill 46 (ebből Loginov 2+10+20 fegyelmi és végleges fegyelmi büntetése) perc
A párharc állása: 3–2-re vezet a Sportklub

Az elődöntő másik ágán a Brassói Corona hosszabbításos sikerrel, egygólos találkozón tudott fordítani a DEAC-cal szemben, így az erdélyi csapat egy győzelemre áll a döntőbe jutástól.

Kapcsolódó

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Időutazás a csíki hoki hőskorába: a Lyceum búcsúmérkőzése filmen

Újabb különleges időutazásra hívja olvasóit a Székely Sport: a nemrég közzétett, Székedi Ferenc által készített archív hokis film után ezúttal egy 1976-os felvétel került elő, amely a Csíkszeredai Lyceum csapatának életébe enged betekintést.

Lucescu húzott egy merészet, meglepetések a román vb-pótselejtezős keretben

A román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu kihirdette keretét a törökök elleni világbajnoki pótselejtezőre. A névsorban több meglepetést találunk, a Sepsi OSK kölcsönadott játékosa, Marius Coman is a behívottak között szerepel.

Székelyhon

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván

Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.

`
Krónika

Románia biztonságban van – mondta Nicușor Dan, miután Mark Rutte NATO-főtitkárral tárgyalt

Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.

Krónika

Szilágysági családorvos keresi az utódját: egy hivatás, amely több mint munka

Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.

Főtér

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló

Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.

Ez is érdekelheti

Elődöntőbe jutott a BJAHC, hetedik mérkőzés dönt a DVTK–DEAC csatában

Lejátszották a hatodik összecsapásokat a jégkorong Erste Liga magyarországi negyedöntős párharcaiban: a BJAHC lezárta az Újpest elleni küzdelmet, míg a DVTK és a DEAC továbbra sem jutottak dűlőre.

A DVTK és a BJAHC is pályaelőnyt szerzett

Lejátszották a jégkorong Erste Liga negyeddöntő hátra maradt két párharcának ötödik meccseit, ezeken egyaránt vendéggyőzelem született, a DVTK és a BJAHC is hazai pályán zárhatja le a sorozatot.

Edzői szemmel a negyeddöntős söprések (videókkal)

A Gyergyói HK és a Brassói Corona is söpréssel zárta le negyeddöntős párharcát a jégkorong Erste Ligában, a Csíkszeredai Sportklub és a FEHA 19 szezonja pedig véget ért. Értékelők, videók.

A Brassói Corona is rápihenhet az Erste Liga elődöntőjére

Az alapszakaszgyőztes Brassói Corona bebiztosította helyét a jégkorong Erste Liga elődöntőjében, miután a párharc negyedik mérkőzését is megnyerte a FEHA19 ellen. A DEAC és az Újpest is idegenben, drámai körülmények között hozta a meccsét és egyenlített.

Söpréssel jutott az elődöntőbe a Gyergyói HK, véget ért a Sportklub szezonja

A Gyergyói Hoki Klub lezárta a Csíkszeredai Sportklub elleni Erste Liga-negyeddöntőt. Hétfőn este a Vákár Lajos Műjégpályán a címvédő 4:0-s összesítéssel jutott az elődöntőbe, míg a kék-fehérek pontot tettek az idényre.

Nekiugrottak ellenfelüknek a brassóiak, túlizgulták a fehérvári fiatalok

Egyelőre minden a papírforma szerint alakul, az alapszakaszgyőztes Brassói Corona mind a három eddigi mérkőzést megnyerte a FEHA19 ellen a jégkorong Erste Liga negyeddöntőjében. A magyarországi találkozó utáni edzői nyilatkozatok.

Szilassy még élesebb GYHK-t akar, az életben maradásért küzd a Sportklub

A két hazai győzelmet követően idegenben is nyert a Gyergyói Hoki Klub, így már 3–0-ra vezet összesítésben a Csíkszeredai Sportklub ellen a jégkorong Erste Liga rájátszásának negyeddöntőjében. Mestermérleg a székely párharc harmadik összecsapása után.

Fordított a BJAHC, újra előnyben a DVTK

A harmadik játéknapot rendezték a Erste Liga negyeddöntőiben. A BJAHC hazai pályán magabiztos győzelmet aratott az Újpest felett, így összesítésben már fordított a párharcban, míg a DVTK és a DEAC ismét végletekig kiélezett mérkőzést vívott egymással.

Fölényesen győzött idegenben, közel a továbbjutáshoz a Corona

A lelkesedés és a lendület megvolt a székesfehérvári csapatnál, látszott az elszántság, hogy megfordítsák a párharcot, ahol kettővel vezetett a Brassó. Azonban szombat este ismét a rutin győzött, a Corona 3–0-ra vezet az Erste Liga negyeddöntőjében.

A korábbiaknál simábban nyert a GYHK a Sportklub vendégeként

Csíkszeredába költözött a jégkorong Erste Liga székely negyeddöntője, és az eddigi legsimább meccs zajlott szombaton este a Vákár Lajos Műjégpályán. A Gyergyói Hoki Klub idegenben is nyerni tudott, így hétfőn akár le is zárulhat a párharc.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!