Kiegyensúlyozott első játékrészt hozott a brassói mérkőzés, ahol az első húsz percben 8:6 volt a kapura lövések aránya a házigazdák javára, és mindkét csapat kivédekezett egy-egy emberhátrányt.
A második játékrész sem hozott gólt, ebben a periódusban a vendégek egy újabb emberhátrányt védekeztek ki, a kapura lövések szempontjából pedig ebben a húsz percben a Debrecen volt a jobb (9:15).
Nem született gól a harmadik harmadban sem Brassóban, érdekesség, hogy ebben a húsz percben egyetlen kiállítás sem volt egyik csapatnál sem.
A rendes játékidőben a házigazdáknál Tőke Zoltán, a vendégeknél pedig Hetényi Zoltán kapus nyújtott százszázalékos teljesítményt a kapuban.
A ráadásban hamar elődőlt a mérkőzés, a 65. percben Boriszenko betalált, és ezzel összesítésben átvette az előnyt a Brassó, a Cenk alatti város csapata egy győzelemre áll a döntőbe jutástól.
Az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharcban a Brassó összesítésben 3:2-re vezet, a hatodik találkozót csütörtökön Debrecenben rendezik.
A másik ágon a Ferencváros kiélezett meccset szépített a Sportklubbal szemben, így az a párharc sem zárult le még. A csíkszeredai együttes 3–2-re vezet és csütörtökön hazai jégen harcolhatja ki a fináléba kerülést.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!