Az első harmadban helyzeteket igen, gólt viszont nem láthatott a gyergyószentmiklósi közönség, a BJAHC nem tudott kihasználni egy közel két percig tartó kettős emberelőnyt. A lázas Rinnét helyettesítő Mag magabiztosan őrizte a kaput. A hazaiak játéka a szünet utáni első meccsen kicsit rozsdásnak látszott, de a BJA sem volt átütő formában, közülük csak Sofron volt igazán agilis, de ő sem tudott gólt lőni.
A második harmadban jöttek már a gólok is. Előbb Orbán pöckölte be az emberelőnyös akcióban a gólvonalon táncoló korongot, majd Fejes verte be a másodikat, miután Farkasról kétszer is kipattant a játékszer. A bírók videóztak, és megerősítették a találatot. Ezután Mag hatástalanította nagyszerűen Nagy Gergő szólóját.
Ellenben a BJA kapusa semmit sem tehetett Sárpátki szépségdíjas egyéni akciója ellen. 3–0 volt az állás 40 perc után.
Az utolsó húsz perc végén nagyon benne volt a levegőben, hogy nem is lesz ez az utolsó játékrész, ugyanis Blackwater és Szabó két percen belül egygólosra csökkentette a különbséget.
Az utolsó három percben pedig úgy kellett küzdenie a piros-fehéreknek, hogy a jégen lévő sor nem tudott lemenni cserére. Blokkok sora és Mag védései kellettek, hogy túlélje a GYHK ezt az időszakot. De végül vége lett és a Gyergyói Hoki Klub 3–2-re nyert, növelve az előnyét az Erste Liga tabellán.
| 2024. 11. 15. 18:30 | FTC-Telekom FTC | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | 2-2 | 3-2 |
| 2024. 11. 17. 18:30 | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | Debreceni EAC DEAC | 2-2 | 2-3 |
| 2024. 11. 17. 18:30 | FTC-Telekom FTC | Újpesti TE UTE | 5-4 | |
| 2024. 11. 17. 18:30 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | Budapest JAHC BJAHC | 3-2 | |
| 2024. 11. 15. 18:30 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | Budapest JAHC BJAHC | 1-2 | |
| 2024. 11. 15. 19:30 | Debreceni EAC DEAC | Újpesti TE UTE | 4-7 | |
| 2024. 11. 15. 19:30 | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | DVTK Jegesmedvék DVTK | 2-4 |
## | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | Győzelem h.u.Gy.h. | Vereség h.u.V.h. | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 16 | 12 | 2 | 0 | 2 | 72-38 | 40 |
2 | Budapest JAHC BJAHC | 18 | 11 | 0 | 2 | 5 | 73-52 | 35 |
3 | Debreceni EAC DEAC | 16 | 8 | 3 | 0 | 5 | 70-50 | 30 |
4 | Brassói Corona Brassó | 14 | 9 | 1 | 0 | 4 | 47-31 | 29 |
5 | DVTK Jegesmedvék DVTK | 17 | 7 | 1 | 4 | 5 | 45-48 | 27 |
6 | Újpesti TE UTE | 18 | 7 | 0 | 2 | 9 | 46-57 | 23 |
7 | FTC-Telekom FTC | 16 | 5 | 2 | 2 | 7 | 51-51 | 21 |
8 | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | 18 | 4 | 3 | 2 | 9 | 39-56 | 20 |
9 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 16 | 5 | 2 | 0 | 9 | 32-49 | 19 |
10 | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | 17 | 1 | 0 | 2 | 14 | 40-83 | 5 |
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!