Hirdetés

Negyeddöntős a magyar női hokiválogatott

Volt dráma bőven, de ott van a negyeddöntőben a magyar női jégkorong-válogatott
Fotó: Facebook/Magyar Jégkorong

MTI
2022. augusztus 31., 13:26

A magyar női jégkorong-válogatott történelmet írt azzal, hogy bennmaradt a világelitben, ráadásul csütörtökön negyeddöntőzhet az Egyesült Államok csapatával a dániai Herningben.

MTI
2022. augusztus 31., 13:26

Először fordult elő a magyar hokiban - férfi és női vonalat együttvéve -, hogy egy csapat a világ élvonalába feljutva nem esett ki azonnal az első alkalommal. Igaz, tavaly a nők már játszottak az elitben, ám a koronavírus-járvány miatt a nemzetközi szövetség a 2021-es vb-re eltörölte a kiesés rendszerét.  A férfiak eddig kétszer voltak tagjai az A-csoportnak, ám a 2008-as szapporói és 2015-ös krakkói feljutást követő évben búcsúztak.

A női válogatott hétfőn vívta ki a bennmaradást, ám kedden izgulnia kellett, hogy a negyeddöntő összejöjjön. Ehhez a németeknek az alapjátékidőben - három pontot érően - le kellett győzniük a házigazda dánokat. A németek "saját magukért" is küzdöttek, mert ha nem nyernek 60 perc alatt, akkor kiesnek. Az egyenlítésük 4:11 perccel a vége előtt született meg, míg a győztes találat - amely a magyar negyeddöntőt és a dán kiesést is jelentette - 59:59-nél. A bírói sípnál úgy állt meg az eredményjelző órája, hogy egyetlen tized másodperc maradt hátra.

•  Fotó: Facebook/Magyar Jégkorong Galéria

Fotó: Facebook/Magyar Jégkorong

Hirdetés

Következett a videózás, hogy időben esett-e a találat. Ekkor derült ki, hogy igen, de nem egy tized, hanem kereken egy másodperccel a vége előtt. A dánok jelezték, hogy szerintük a kapusukat akadályozták a védésben, de egy újabb videózás végén nem adtak nekik igazat. Így aztán ez az egy másodperc arról is döntött, hogy a dánok nem a negyeddöntőbe jutnak, hanem kiesnek, a németek bennmaradnak, a magyarok pedig folytatják az amerikaiak elleni negyeddöntővel.

Pat Cortina szövetségi kapitány együttese így Frederikshavnból szerdán átbuszozik a 200 kilométerre fekvő Herningbe, és ott találkozik majd az esélytelenek nyugalmával csütörtökön 16 órakor a kilencszeres világ- és kétszeres olimpiai bajnok Egyesült Államok csapatával.

Az amerikaiak és a kanadaiak kiemelkednek a mezőnyből már a kezdetek óta, csak ez a két ország nyert eddig vb-t és olimpiát, ráadásul a magyaroknál erősebb csapatokat is sokszor kétszámjegyű különbséggel győzik le, és még tíz kapuralövést sem igazán engedélyeznek az aktuális ellenfeleknek.

•  Fotó: Facebook/Magyar Jégkorong Galéria

Fotó: Facebook/Magyar Jégkorong

„Igazi dráma volt a kedd este. Azon az egy másodpercen múlt, hogy pakolunk, és haza megyünk, vagy maradunk. Aki ismeri a női hokit, tudja, hogy az Egyesült Államok és Kanada más szintet képvisel. Most világbajnoki meccsen játszhatunk egyikük ellen, és ez nagy szó. Nem kell megijedni, nem kell félni, nyugodtan játszhatunk, esélyünk nincs, de szeretnénk néhány kellemetlen pillanatot okozni. És ne felejtsük, utána lesz még legalább egy fellépésünk az 5-8. helyért” - mondta az MTI-nek Pat Cortina.

Hozzátette, mivel Németországban él, a magyar női válogatott mellett Garmisch-Partenkirchen-i SC Riessersee vezetőedzője, kedden este tényleg a németeknek szurkolt.

A magyarok múlt csütörtökön 4–2-re legyőzték a németeket, majd pénteken 7–1-re kikaptak a csehektől, vasárnap 1–0-ra a házigazda dánoktól, hétfőn pedig szétlövésben maradtak alul a svédekkel szemben. Most pedig következhet az Egyesült Államok, majd a papírforma alapján az 5-8. helyért szombaton a finn-cseh vagy a svájci-japán párharc vesztese.

•  Fotó: Facebook/Magyar Jégkorong Galéria

Fotó: Facebook/Magyar Jégkorong

A hetedik helyért nem rendeznek összecsapást, a vasárnapi döntő és a bronzmeccs mellett csak az ötödik helyért lesz még ütközet vasárnap.

A magyarok számára a nyolc közé jutás már óriási fegyvertény, a célkitűzés az volt, hogy jövőre is az elitben szerepelhessenek. A 2023-as vb-nek Kanada ad otthont, várhatóan Ottawában lesz a torna április elején.

A további program:
csütörtök:
negyeddöntők:
Svájc-Japán, Herning 12.00
Egyesült Államok-Magyarország, Herning 16.00
Finnország-Csehország, Frederikshavn 17.30
Kanada-Svédország, Herning 20.00

szombat:
elődöntők (14.00 és 18.00, Herning):
az 5-8. helyért (12.00 és 16.00, Frederikshavn):

vasárnap:
az 5. helyért: 11.00, Frederikshavn
a 3. helyért: 15.00, Herning
döntő: 19.30, Herning
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Bátran futballozott az FK Csíkszereda, pont lett a jutalma az ezüstérmes ellen (videóval)

Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.

Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

`
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Pont nélkül zárta az amiens-i tornát a magyar hokiválogatott

Nem szerzett pontot a magyar jégkorong-válogatott a Nemzetek Európai Kupája amiens-i csoportjában, miután a szombaton 3–0-ra kikapott a házigazda francia csapattól.

Jól zárta a tornát a romániai hokiválogatott, biztató bemutatkozás az új szövetségi kapitánytól

A spanyolok elleni szétlövéses sikerrel a második helyen végzett a romániai férfi jégkorong-válogatott a tallinni Nemzetek Európa Kupájában. A frissen kinevezett Ron Pasco megfiatalított együttese több szempontból is biztató visszajelzéseket adott.

Újabb magyar vereség, az észtek megnyerték a tallini tornát

A magyar férfi jégkorong-válogatott második mérkőzésén is pont nélkül maradt az amiens-i Nemzetek Európai Kupáján, míg a romániai együttes vereséget szenvedett a házigazda észtektől. A romániai női válogatott hosszabbításban újabb győzelmet aratott.

Ron Pasco győzelemmel mutatkozott be, a gyergyóalfalvi Horváth Bence betalált a magyar csapatban

Vereséggel kezdte csütörtökön az amiens-i tornát a magyar férfi jégkorong-válogatott, miközben a romániai együttes új szövetségi kapitánya, a kanadai Ron Pasco győzelemmel debütált a kispadon.

Senki sem akar hokizni az oroszokkal

Egyre nagyobb az ellenállás az orosz jégkorong-válogatottak nemzetközi visszatérése ellen. Már hat ország jelezte, hogy nem hajlandó pályára lépni ellenük a jövő évi férfi világbajnokságon. A szponzorok a támogatásuk megvonását helyezték kilátásba.

Székelyföldi csapatokra épül a romániai hokiválogatott a tallinni tornán

Folytatódik a jégkorong Nemzetek Európai Kupája. A romániai férfiválogatott új szövetségi kapitánnyal Tallinnban, a magyar együttes Amiens-ben lép jégre, míg a romániai női csapat Otopeniben fogadja ellenfeleit.

Két győzelemmel tért haza Eperjesről a GYHK U20-as csapata

Két mérkőzést játszott a hétvégén Eperjesen a Gyergyói Hoki Klub U20-as csapata a szlovákiai Liga I-ben. Góga Attila tanítványai mindkét alkalommal legyőzték a házigazda HC Prešov együttesét: előbb 1–0-ra, majd 5–2-re nyertek.

Nem lesz hoki-vb Németországban?

A Német Jégkorong Szövetség (DEB) nem zárja ki annak lehetőségét, hogy lemondjon a jégkorong-vb megrendezéséről. A lépésre azt követően kerülhet sor, hogy a Sportdöntőbíróság (TAS) döntést hozott az orosz csapatok nemzetközi porondra való visszatéréséről.

Kapaszkodott Budapesten a Fox Hockey, a ráadásban dőlt el a párharc

Kétgólos hátrányból állt talpra a Gyergyószentmiklósi Fox Hockey a MAC Budapest vendégeként a magyar női U25A jégkorongbajnokságban. A hosszabbításban dőlt el a győztes kiléte.

Visszaengedik az oroszokat a hokivébére, az ukránokkal is összekerülhetnek

A Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) döntése alapján vissza kell engedni az orosz válogatottakat a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) által rendezett világbajnokságokra.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!