A négy távozó játékos közül Mag Örs töltötte a legtöbb időt a Gyergyói Hoki Klubnál, 2023-ban szerződött Gyergyószentmiklósra, ahol elsősorban a romániai bajnokság mérkőzésein számítottak rá. Az Erste Ligában csak akkor kapott lehetőséget, amikor az első számú hálóőr, Rasmus Rinne nem állhatott a csapat rendelkezésére. Az első szezonjában 6 meccsen védett az Erste Ligában, a múlt idényben csak egyszer állhatott a vasak közé, emellett összesen 29 romániai bajnoki meccsen védte a GYHK ketrecét.
Evan Wardley a múlt nyáron csatlakozott Markus Juurikkala együtteséhez,
a bemutatkozása viszont sokáig emlékezetes marad, ő lőtte az első Szuperkupa meccsen a győztes gólt a brassói kapuba.
A kanadai hátvéd 30 alapszakasz és 16 rájátszás meccsen szerepelt piros-fehérben az Erste Ligában, 15 mérkőzésen játszott a romániai hadszíntéren és összesen 28 pontot tett a közösbe a négy trófea megnyeréséhez.
A két távozó finn játékos nem sokszor vehette magára a piros-fehér mezt. Sami Moilanenre meghatározó szerep várt az Erste Liga rájátszásban (a sérült Sébastien Sylvestre helyére szerződtették), de a harmadik meccsén ő is súlyos sérülést szenvedett, és már nem is léphetett többször jégre a további meccseken.
Karolus Kaarlehto vésztartaléknak érkezett a GYHK-hoz arra az esetre, ha Rasmus Rinne valami okból nem állhatott volna a kapuban. Ez azonban nem történt meg, Rinne végig tudta védeni a szezont, így Kaarlehtót egyetlen meccsre nevezték, de jégre nem lépett. Ő egyébként már talált is magának csapatot, ősztől a lengyel élvonalban a JKH GKS Jastrzebie csapatában szerepel majd.
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!