Az erdélyi jégkorongcsapatok közül elsőként játszott felkészülési meccset a Gyergyói HK. Az Érdi Jégkorongcsarnokban edzőtáborozó együttes a szintén Erste Ligás DAB gárdáját fogadta. Malcolm Cameron és Szilassy Zoltán edzők
hat új, a nyáron igazolt játékost küldtek fel a jégre, és az első benyomás nagyon is pozitív.
Már a legelső pillanattól a GYHK irányított, és Mitch Jones hamar meg is szerezte a szezon első gólját, egy a palánk mellől leadott lövéssel. Nemsokára a fiatal Lázár Kain növelte az előnyt remek egyéni megmozdulással. A 21 éves csatár a múlt szezonban sérülés miatt keveset játszhatott, de képességei alapján minden bizonnyal a gyergyóiak meghatározó játékosa lehet.
Az első szünetben 3–0 állt az eredményjelzőn egy újabb Jones bombának köszönhetően, úgy is, hogy a GYHK egy kettős emberhátrányt is ki kellett védekezzen.
Aztán a második harmadban még inkább megmutatkozott a pillanatnyi különbség a két csapat között, a GYHK akkor lőtt gólt amikor akart, Ruczuj Gellértnek pedig alig akadt tennivalója.
Szigeti Ákos, Tero Koskiranta és Silló Arnold is megszerezte első találatát új csapatában, a már harmadik gyergyói szezonját kezdő Igor Bobcek pedig kettővel növelte a különbséget. Szigeti a harmadik harmad elején ismét betalált, és innen igazából mindenki már a meccs végét várta. Végül az Acélbikák is megszerezték a becsületgóljukat kettős emberelőnyben.
Lezárult egy fejezet a Csíkszeredai Sportklub történetében: két és fél év után távozott a kék-fehérek amerikai vezetőedzője. Az amerikai szakember a folytatásban a Vienna Capitals csapatát irányítja. Búcsúinterjút adott.
Kijelölték a román női kézilabda-válogatott keretét a Kárpát-kupára. Ez egy felkészülési torna a közelgő világbajnokságra. A listán egy székelyföldi játékos neve is megtalálható, nagy valószínűséggel ott lesz az idei vébén.
Egy adósság miatt keletkezett konfliktusban vesztette életét egy 47 éves Hargita megyei férfi, miután egy 21 éves mikóújfalusi fiatal késsel szívtájékon szúrta. Az áldozat még autóba szállt, hogy hazamenjen, de útközben elvérzett.
„Ha elkezdjük tanulmányozni az idén 800 éves Naphimnuszt, azon keresztül megközelíthető Szent Ferenc lelkülete, a ferences lelkiség” – mondta el a Krónikának Urbán Erik, a Kisebb Testvérek Szent István Királyról elnevezett Rendtartományának vezetője.
Igencsak nehéz kérdésekre kell válaszolniuk azoknak, akik szeretnének román állampolgárok lenni – erre világított rá Dominic Fritz temesvári polgármester.
További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!