A 23 éves jobbkezes hátvéd a Gyergyói HK-ból teszi át a székhelyét Csíkszeredába – közölte a csíki együttes közösségi oldalán. „Tehetségét, szorgalmát, játéktudását ismerjük, közöttünk a helye. Mind számára, mind számunkra előrelépés ez. Lépésről lépésre, cseréről cserére, meccsről meccsre haladunk immár együtt, hogy a szezon utolsó meccsén mi hagyjuk el győztesen a jeget és szóljon a himnusz, úgy, ahogy csak nálunk szól!” – olvasható a Sportklub Facebook-oldalán.
Az 1998-as születésű Ferencz-Csibi Róbert a Gyergyószentmiklósi ISK-nál tanulta a hoki ábécéjét, és eddig csupán szülővárosa csapataiban (Progym és Gyergyói HK) játszott. A romániai felnőtt bajnokságban már 16 évesen jégre lépett, tagja volt a romániai U18-as, majd az U20-as válogatottnak, az Erste Ligában pedig négy szezon és 192 mérkőzés van már mögötte.
Idén tavasszal részt vett a ljubljanai divízió 1/A jelű világbajnokságon is, ahol négy mérkőzésen egy gól és egy gólpassz került a neve mellé. Ferencz-Csibi Róbert a Sportklub első új igazolása a 2022–2023-as szezonra.
A csíki kék-fehérek tavalyi keretéből Papp Szabolcs és Gyenisz Kuljas hátvéd, illetve Andrej Taratuhin csatár visszavonult.
Végleges döntést hozott a lausanne-i Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) Cosmin Matei doppingügyében. A Sepsi OSK csapatkapitányát kilenc hónapra eltiltották, amelyből egy hónapot már letöltött.
Tíz éve dolgozik a Székelyudvarhelyi FC mellett, végigjárta a 3. Liga minden hullámhegyét és hullámvölgyét, kétszer pedig testközelből élte át, milyen közel lehet a másodosztály. László Zsolt csapatmenedzserrel beszélgettünk.
Lassan kezd visszaállni a rend a csíkszeredai Fürdő utcában, ahol kedden este egy ittas, jogosítvány nélküli sofőr autója csapódott egy családi házba. Az ablakot már sikerült helyreállítani, a fal sérült részét azonban még ki kell bontani.
Sok román állampolgár még mindig az 1997-es mintára kiállított személyi igazolványt használja, azonban ezt fokozatosan kivonják a forgalomból, amint az új elektronikus és egyszerű személyi igazolványok országszerte elérhetővé válnak.
A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!