HIRDETÉS

Megszenvedett a GYHK a két pontért

Fotó: Szász Adorján

2023. október 20., 22:37

Húsz percet játszott jól, aztán egyre inkább fáradtnak látszott, szenvedett Gyergyói Hoki Klub a BJAHC ellen. Nagy küzdelmek árán, de végül hosszabbításban itthon tartott két pontot a piros-fehér együttes.

2023. október 20., 22:37

Abszolút fölényben játszott a Gyergyói Hoki Klub a Budapesti Jégkorong Akadémia HC elleni meccs első harmadában, a vendégek nem sokszor jutottak el Rinne ketrecéig. A nyomás a 13. minutumban ért góllá, azonnal kihasználva az első hazai emberelőnyt. Egy perc múlva már 2–0 állt az eredményjelzőn, Bodó szép cselekkel csapta be a BJAHC kapusát. Ezt követően Bíró és Varga ököl párbaját nézhette meg a közönség, illetve a vendégek a játékrész utolsó percében szépítettek egy védelmi hiba után (2–1).

•  Fotó: Szász Adorján Galéria

Fotó: Szász Adorján

A második játékrészben már nem úgy ment a gyergyóiak játéka, ahogy a szurkolók megszokták tőlük. Fáradtnak tűnt a csapat, egyre több volt a hiba és ezzel arányosan szaporodtak a BJAHC lehetőségei. Végül Tóth Gergely volt eredményes, így 2–2-re álltak a felek 40 percnyi játékot követően.

A harmadik harmadban ami erő maradt azt beletette a meccsbe a GYHK, de nem sikerült újabb gólt szerezni, így jöhetett a ráadás, ami azonban csupán 38 másodpercet tartott, Bodó pontos lövéssel lezárta az összecsapást.

•  Fotó: Szász Adorján Galéria

Fotó: Szász Adorján

A Gyergyói Hoki Klub egy napot pihenhet, és vasárnap a DVTK Jegesmedvéket fogadja.

Gólgazdag mérkőzéseket játszott a többi együttes

Pénteken este a Brassói Corona a DVTK Jegesmedvéket fogadta, a mérkőzésen már az első harmadban eldőlt a lényegi kérdés, ugyanis a vendégek négygólos előnyre tettek szert, végül pedig 5–2-re tudtak diadalmaskodni. Szintén magabiztos sikert aratott a DEAC, amely a Dunaújvárosi Acélbikák ellen tudott győzni 4–2-re, az FTC-Telekom pedig a FEHA19 ellen bizonyult jobbnak, miután 7–3-as eredményt ért el.

Jégkorong Erste Liga alapszakasz
Gyergyói Hoki Klub–BJAHC 3–2, hosszabbítás után (2–1, 0–1, 0–0, 1–0).
Gólszerzők: Fejes Nándor (13.), Chris Bodó (14., 61.), illetve Kirils Galoha (19.), Tóth Gergely (35.).

Brassói Corona–DVTK Jegesmedvék 2–5 (0–4, 1–1, 1–0),
DEAC–Dunaújvárosi Acélbikák 4–2 (2–1, 2–1, 0–0),
FTC-Telekom–FEHA19 7–3 (2–1, 2–0, 3–2).

Jégkorong Erste Liga, 2023–24-es szezon, alapszakasz, Negyedik hét

Erste Liga, 2023–24-es szezon, alapszakasz

##
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
Győzelem h.u.Gy.h.
Vereség h.u.V.h.
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
Újpesti TE UTE
8
7
1
0
0
32-12
23
2
Gyergyói Hoki Klub GYHK
10
5
2
1
2
41-26
20
3
DVTK Jegesmedvék DVTK
9
4
1
1
3
28-25
15
4
Brassói Corona Brassó
9
4
1
0
4
28-30
14
5
Budapest JAHC BJAHC
9
2
2
2
3
34-32
12
6
FTC-Telekom FTC
5
3
1
0
1
31-18
11
7
Dunaújvárosi Acélbikák DAB
8
3
0
1
4
22-24
10
8
Debreceni EAC DEAC
8
2
2
0
4
20-31
10
9
Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19
8
2
0
2
4
17-31
8
10
Csíkszeredai Sportklub Sportklub
10
0
0
3
7
29-53
3
Csíkszeredai Sportklub:
szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Többször is beintett a szurkolóknak, most lelép a Sepsi OSK kegyvesztett támadója

Alig egy év után távozhat Marius Coman, a Sepsi OSK csatára, aki nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, az utóbbi időben pedig a szurkolókkal is nagyon megromlott a kapcsolata. Minden jel arra utal, hogy az élvonalban folytatja pályafutását.

„Néhányan még mindig nem fogták fel, hogy a 2. Ligában vagyunk” – Burcă ultimátumot küldött a Sepsi OSK öltözőjébe

Nem csak a pályán mutatott játékkal vannak súlyos gondok a háromszéki együttesnél, hanem a mentalitás és a hozzáállás sem megfelelő – árulta el Ovidiu Burcă, a piros-fehérek vezetőedzője. A Corvinul elleni vereség után csalódottan értékelt a szakember.

Székelyhon

Kigyúlt és a lángok martalékává vált a parajdi sóbánya melletti üzlet egy része

Kereskedelmi egység épülete gyulladt ki Parajdon hétfőn éjszaka, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók.

`
Krónika

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?

A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.

Krónika

Ilyen is van: román cég vásárolja meg a Profi felvásárlására készülő multi több tucat boltját

A Versenytanács elvi hozzájárulását adta ahhoz, hogy a román Annabella kiskereskedelmi vállalat megvásárolja azt a 87 üzletet, amelyek eladását vállalta a Mega Image annak érdekében, hogy véglegesíthesse a Profi Rom Food felvásárlását.

Főtér

Az ilyenekért nem lesz Románia soha európai ország, amíg nem történik csoda…

… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!

Ez is érdekelheti

Hivatalos: elhagyta a Sportklubot a nemrég érkezett cseh csatár

A jégkorong Erste Ligában szereplő Budapest Jégkorong Akadémia HC közösségi oldalán jelentette be, hogy a Csíkszeredai Sportklub csatára, a 33 éves Antonin Honejsek a magyar bajnoki címvédőnél folytatja.

Jegyárak, bérletek és ingyenes nyitómeccs a GYHK új otthonában

Az már ismeretes, hogy a Gyergyói Hoki Klub Gyergyóremetén, az új jégcsarnokban, a Remete Ice Arénában rendezi a hazai mérkőzéseit. Most a jegyárakat is közzétették, de az első mérkőzésen ingyenes lesz a belépés.

Előbb jött a győztes csapatszellem és utána az eredmények – interjú Markus Juurikkalával, a GYHK vezetőedzőjével

Új aréna, új kihívások, régi-új célok – a Gyergyói Hoki Klub vezetőedzője, Markus Juurikkala szerint a 2025–2026-os szezonban az eddig kialakult csapatszellemre és az új jégcsarnok adottságaira építve idén is magasra tehetik a lécet.

Felcsíki jégen készül a Sportklub, különleges vendégedzővel

A Csíkszeredai Sportklub hokisai már jégen készülnek az új idényre, különleges vendégük pedig Bartalis Balázs volt, aki svájci és svéd élvonalbeli tapasztalatával segítette az együttes technikai fejlődését.

Pörgés, távozók és új légiósok: újabb mozgalmas hét az Erste Liga-piacon

A következő Erste Liga-szezon rajtjának közeledtével két csapat már kialakította keretét, és a többiek is közel járnak a véglegesítéséhez. A hét legaktívabb együttese az UTE volt, amely négy légióst is bejelentett.

Finn csatárral bővül a Csíkszeredai Sportklub kerete

Továbbra is átalakulóban a csíkszeredai jégkorongegyüttes kerete. A Sportklub a közösségi oldalán jelentette be, hogy szerződést kötött a finn Frank Gymerrel.

Újabb távozó a Csíkszeredai Sportklubnál, a Red Hawkshoz igazolt

Újabb névvel bővűl a Sportklubot elhagyó játékosok névsora: két idényt követően Ambrus Levente is elköszönt a kék-fehérektől. A 24 éves kapus a frissen alakult Bukaresti Red Hawksnál folytatja pályafutását, ahol több lehetőséghez szeretne jutni.

Távozási hullám közepén a Csíkszeredai Sportklub?

Egyelőre nem kommentálta a híreket a Csíkszeredai Sportklub, de több forrás szerint újabb kulcsemberek távozhatnak a csapattól. A légiósok és a vezetőedző helyzete is kérdéses, miközben már eddig is több alapember búcsúzott a csíki hokicsapattól.

Kialakulóban a végleges keretek, játékosmozgások az Erste Ligában

Újabb pörgős hetet zárt a jégkorong Erste Liga átigazolási piaca: voltak érkezők, távozók, hosszabbítók, sőt, a GYHK-t követően a DEAC is bejelentette, hogy lezárult a keret kialakítása a 2025–2026-os idényre.

Hétfőtől válthatók a GYHK-bérletek az új arénába

Új helyekről nézhetik a Gyergyói Hoki Klub hazai mérkőzéseit a szurkolók a hamarosan megnyíló Remete Ice Arénában.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!