Ahogy az várható volt, hibrid keretet nevezett a mérkőzésre a házigazda GYHK, két sornyi játékos szerepelt az Erste Ligás csapatból, kettőt fiatalok alkottak. Az U21-esek viszont nem kaphattak most annyi jégidőt, amennyit szerettek volna, hiszen az eredmény nem úgy alakult, nem pihenhettek a tapasztaltabbak.
Az első harmadban még fölényben is játszott a Steaua, amelynek a kispadján ismerős arcot láthatott a 100 fő körüli közönség: Vaclav Novak, a GYHK és a Sportklub korábbi játékosa személyében.
Az első húsz percben nem esett gól, Mag és Adorján is tette a dolgát, a második játékrész elején pedig Imre nyitotta a találatok sorát, de Georgescu még abban a percben egyenlített is. Bodó egyéni megmozdulásával ismét a GYHK került előnybe, de Antal megint gyorsan egalizált.
Vincze Péter góljával lett 3–2, amire a záró játékrészben ismét jött válasz a vendégektől. A sok hibával tarkított meccsen Császár lőtte be végül a negyedik hazai találatot, amire már nem volt válasz.
Az utolsó percben Vincze és Bodó is meglódult volna az üres vendégkapu felé, de mindkettőt buktatták, aminek eredménye technikai gól lett. Így lett 5–3 a végeredmény.
A két csapat szerdán este ismét megmérkőzik egymással.
Volt még egy mérkőzés a romániai bajnokságban, a Brassói Corona 11–1-re verte a Sportul Studențesc együttesét.
Gyergyói Hoki Klub–Bukaresti Steaua 5–3 (0–0, 3–2, 2–1).
Gólszerzők: Imre Patrik (22. perc), Chris Bodó (29, 60.), Vincze Péter (35.), Császár Hunor (54.) illetve Mihail Georgescu (23.), Antal Alfréd (31.), Andrei Filip (47.).
## | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | Győzelem h.u.Gy.h. | Vereség h.u.V.h. | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Brassói Corona Brassó | 36 | 26 | 2 | 1 | 7 | 215-90 | 83 |
2 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 36 | 25 | 1 | 2 | 8 | 198-97 | 79 |
3 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 36 | 22 | 3 | 2 | 9 | 217-86 | 74 |
4 | Háromszéki Ágyúsok Ágyúsok | 35 | 16 | 2 | 0 | 17 | 180-120 | 52 |
5 | Bukaresti Steaua Steaua | 35 | 15 | 2 | 0 | 18 | 166-118 | 49 |
6 | Galaci CSM Galac | 35 | 10 | 0 | 5 | 20 | 165-141 | 35 |
7 | Sportul Studențesc Sportul | 35 | 0 | 0 | 0 | 35 | 45-534 | 0 |
Összeült a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága, szerdán több ügyben is döntést hozott: az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert kiállítását is elbírálták. A Bukaresti Rapid szurkolói rasszista megnyilvánulásai miatt súlyos büntetést kapott.
A Gyergyói Hoki Klub lezárta a Csíkszeredai Sportklub elleni Erste Liga-negyeddöntőt. Hétfőn este a Vákár Lajos Műjégpályán a címvédő 4:0-s összesítéssel jutott az elődöntőbe, míg a kék-fehérek pontot tettek az idényre.
Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.
Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!