Hirdetés

Megismétlődik az Erste Liga-döntő a román bajnokságban

Döntőbe jutott a Sportklub, megint a Corona lesz az ellenfél
Fotó: Veres Nándor

2021. április 26., 20:41

A Gyergyói Hoki Klubot söpréssel kiejtő Brassói Corona után az Erste Ligában címvédő Csíkszeredai Sportklub is bejutott a román jégkorong-bajnokság döntőjébe. A székelyföldi bajnokcsapat 3–1-es összesítéssel hozta a Galaci CSM elleni elődöntőjét.

2021. április 26., 20:41

Jason Morgan és Hozó Levente legénysége a Galacon elveszített első mérkőzés után rutinból fordította meg a párharcot egy idegenbeli és egy hazai sikerrel, a hétfői negyedik találkozón viszont nagy játékkedvet mutattak a kék-fehérek. A Sportklub a mérkőzés legnagyobb részében uralni tudta Duna-parti ellenfelét, s bár ezúttal elmaradt a gólzápor a hazaiak jobb kapura lövési mutatóval, és fegyelmezett játékkal zárták le az elődöntőt.

Hirdetés

A 7. percben Farkas-Salló-Combs volt a korong útja, az amerikai csatár pedig az Erste Liga rájátszásában mutatott formáját idézve lőtte ki a jobb alsót. Élvezetes, pörgős volt a játék, a fehérorosz játékvezetők ezúttal nem ítéltek fölösleges kiállításokat. A harmad második felében Taratuhin rá nem jellemző módon egymás után két óriási, üres kapus lehetőséget hagyott ki, a túloldalon pedig Machala próbálkozásánál a kapuvas mentette meg Adorjánt.

A Sportklub fiatal hálóőre szép védéseket mutatott be, de a 19. percben Albert Polinyin takarásból eresztett lökettel, emberelőnyben egyenlített (1–1), majd még egy Taratuhin-vasat is láthattunk a dudaszó előtt.

•  Fotó: Veres Nándor Galéria

Fotó: Veres Nándor

A második harmad elejére ismét felpörögtek a csíkiak, Marakov kapott kisbüntetést, a fórt pedig Blackwater szenzációs kapáslövéssel használta ki.

A galaciak egymást követték a büntetőpadon, de a Sportklub nem tudta tovább növelni előnyét, mivel Onodi parádézott a kapuban. Ez a harmad a csíkszeredai születésű kapusról szólt, összesen 15 lövést hárított, meccsben tartva ezzel csapatát.

A harmadik felvonás elején az eddig peches Taratuhin csak betalált egy kissé ütemtelen lövéssel, Onodi mellé nyúlt a lepkéssel, a pakk ismét a kapu jobb alsó sarkában landolt. Innen úgy tűnt, elég lesz okos játékkal megtartani az előnyt, Maylan azonban nagyot hibázott, a vendégek hátrányos góllal egyenlítettek Irimia révén.

Ezzel izgalmas lett a vége, bár Vadim Sakrajcsuknak, a CSM ukrán edzőjének nem adódott meg a kapuslehozatal lehetősége, mivel három perccel a vége előtt Láday beütötte a negyediket. Ezt követően még Maylan is jóvátette hibáját, szépen szedte le a levegőből Tousignant kényelmetlen átadását, majd magabiztosan mattolta Onodit.

•  Fotó: Veres Nándor Galéria

Fotó: Veres Nándor

Az Erste Liga aranyérmese a vártnál talán valamivel könnyeben, de mindenképp megérdemelten jutott túl a Duna-partiakon, és már a rivális Brassói Corona elleni újabb döntőre készülhet.

A román bajnokság fináléja a menetrend szerint április 30-án, pénteken kezdődik 18.30-tól a pályaelőnnyel rendelkező sárga-kékek otthonában.

A csapatok szombaton ismét Brassóban csapnak össze, majd kedden és szerdán Csíkszeredában rendezik a harmadik, illetve az esetleges negyedik összecsapást. Akárcsak az elődöntő, a döntő is az egyik fél harmadik győzelméig tart.

Román jégkorong-bajnokság, elődöntő, 4. mérkőzés
Csíkszeredai Sportklub–Galaci CSM 5–2 (1:1, 1:0, 3:1)
Gólszerzők: Jack Combs (7.), Judd Blackwater (27., emberelőny), Andrej Taratuhin (44.), Láday Tamás (57.), Justin Maylan (58.), ill. Albert Polinyin (19., emberelőny), Adrian Irimia (51., emberhátrány)
Kapura lövések: 47–29
Kiállítások: 10, ill. 18 perc
Döntőbe jutott a Sportklub, 3–1-es összesített eredménnyel
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

„Én a klubomért élek, ő pedig a klubjából él” – Diószegi László kitálalt a Dinamo-cirkuszról és a Sepsi OSK jövőjéről

A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.

Olyan akart lenni, mint Hagi, játékvezetőként jutott a csúcsra Kovács István

A tehetség önmagában kevés, a videóbíró pedig nem veszi le a felelősséget a játékvezetőről – hangsúlyozta Kovács István Sepsiszentgyörgyön. A három európai kupadöntőt vezető szakember a MindFormers keretében beszélt pályafutásáról.

Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

`
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Főtér

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.

Ez is érdekelheti

Sokáig szoros volt, aztán gond nélkül nyert a GYHK a Sapientia U23 ellen

A Gyergyói Hoki Klub csapata 4–1-re nyert a Sapientia U23 vendégeként a romániai jégkorongbajnokság alapszakaszának péntek esti mérkőzésén. A játék képe alapján reális eredmény született.

Ezúttal nem volt elég puskapor az Ágyúsokban, kiütéssel nyert a Sportklub

A Csíkszeredai Sportklub fölényesen nyerte az első Erste Liga-találkozóját a Háromszéki Ágyúsok ellen. A hazaiak az első két harmadban gólt sem kaptak, összességében pedig megérdemelten nyerték meg a székely rangadót.

A GYHK és a Corona magabiztosan, a Sportklub nehezebben nyert a romániai hokibajnokságban

A Gyergyói Hoki Klub idegenben, a Csíkszeredai Sportklub és a Brassói Corona hazai jégen szerzett három pontot kedden este a romániai hokibajnokságban.

Nem volt kérdéses a Sapientia U23 sikere Galacon

Vasárnap Galacon vendégszerepelt a Sapientia U23 csapata a román jégkorongbajnokság alapszakaszában. A mérkőzés egésze alatt érvényesíteni tudta akaratát a székelyföldi alakulat, így magabiztos győzelmet ünnepelt.

Molnár Zoltán vezérletével újra legyőzték a Steauát az Ágyúsok

Harmadszor is összecsapott az idei kiírásban az Ágyúsok és a Bukaresti Steaua, a háromszékiek pedig kedd este újabb magabiztos győzelmet arattak a fővárosiak felett.

Fiatalos kerettel, védhetetlen lövésekkel győzte le a GYHK a Sapientia együttesét

A kapusok nagyon jól dolgoztak, csak nagy, védhetetlen lövésekkel lehetett gólt szerezni a Gyergyói Hoki Klub–Sapientia U23 mérkőzésen. A piros-fehér együttes 4–1-re nyert kedden este a román jégkorong-bajnokságban.

A Gyergyói Hoki Klub leigazolta Szilassy Zoltán fiát

Újabb játékos szerződtetéséről adott tájékoztatást a Gyergyói Hoki Klub. Az új, fiatal csatár nem más mint Szilassy Levente, a csapat vezetőedzőjének és egyben a klub sportigazgatójának a fia.

Újabb szétlövés, a Steaua ellen már győztesen jött ki belőle a Sportklub

Az első októberi hétvégén a Sportklub egyik mérkőzése sem ért véget hatvan percnyi játék után. Vasárnap a kék-fehérek Steaua elleni vendégszereplése is hosszabbításba torkollott, de ezúttal szétlövésekben behúzták a győzelmet jelentő két pontot.

Gólfesztivál a végjátékban, az Ágyúsok legyűrték a Sapientia U23 együttesét

A Sapientia U23 kétgólos hátárnyból is visszakapaszkodott, de a Háromszéki Ágyúsok a hajrában lezárták a mérkőzést, megszerezve az értékes három pontot a romániai hokibajnokságban.

A második harmadban döntötte el a párharcot a Corona a GYHK ellen

Két góllal nyert a Brassói Corona a Gyergyói Hoki Klub ellen vasárnap kora este. A jégkorong Erste Ligában és a romániai bajnokságban is jegyzett mérkőzésen ennyivel jobb is volt a kék-sárga együttes.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!