Hirdetés

Mark LeRose: nem működött a Sportklub speciális játéka

Fotó: Tumbász Hédi

A listavezető Ferencváros hazai környezetben simán győzött a Csíkszeredai Sportklub ellen a jégkorong Erste Liga alapszakaszának szombat esti mérkőzésén, a Tüskecsarnokban.

2024. február 18., 10:14

Az FTC már a harmadik percben vezetett Erik Nemec találatával, majd a második játékrészben Tóth Adrián és Haranghy Bence góljaival biztossá tette sikerét az erdélyi alakulattal szemben, amely egyszer sem tudta bevenni a házigazda kapuját.

Kapcsolódó

Hirdetés

A vendégeknél hiányzott Péter Balázs és David Levin. Péter Balázs az egy héttel korábban Cardiffban megrendezett olimpiai selejtezőn kapott hatalmas ütést a kezére, nem tud ütőt fogni, otthon kezelik. Levin hiányzásának okáról nem adott ki közleményt a klub.

Fodor Szabolcs, az FTC-Telekom vezetőedzője azt mondta a találkozó után, hogy nagyon jó meccset játszottak, kontrollálták a mérkőzést. „Az elején betaláltunk emberelőnyből, és utána a második harmadban tudtunk még kettőt lőni.

Nagyon egyben volt a társaság, nagyon komoly hokit raktak le a jégre, fegyelmezetten betartották a taktikát. A játék minden elemével elégedettek lehetünk. Ez egy szép szülinapi ajándék, aminek nagyon örülök, de azt hiszem, nem csak én, hanem az egész klub és a szurkolók is büszkék lehetnek most, ez tényleg egy jól sikerült nap volt.

Ha képesek vagyunk ilyen szinten játszani, akkor most már tudjuk, hogy a jövőben mihez kell tartani magunkat, ezt szeretnénk megismételni minél többször” – nyilatkozta Fodor Szabolcs.

•  Fotó: Tumbász Hédi Galéria

Fotó: Tumbász Hédi

A Csíkszeredai Sportklub másodedzője, Mark LeRose szerint érződött David Levin hiánya. „Nem kezdtünk jól, gyorsan összeszedtünk egy kiállítást, amit az ellenfél ki is használt.

Az a speciális játék, ami összességben jellemző a csapatunkra, és amivel általában a mi oldalunkra billen a mérleg, ma nem működött, nem lőttünk gólt emberelőnyben, viszont kaptunk gólt emberhátrányban – ez nem a győzelemhez vezető út.

David Levin, a liga legjobb pontszerzője is hiányzott ma, szóval támadásban is picit hátrányban voltunk, ez meglátszott” – mondta el Mark LeRose.

Az alapszakasz 44 mérkőzése után az utolsó két helyezett elbúcsúzik, az első nyolc pedig a rájátszásban folytatja. Ellenfélválasztás nem lesz, az első a nyolcadikkal, a második a hetedikkel, a harmadik a hatodikkal, a negyedik pedig az ötödikkel találkozik.

Jégkorong Erste Liga, 2023–24-es szezon, alapszakasz, Tizenhetedik hét

Erste Liga, 2023–24-es szezon, alapszakasz

##
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
Győzelem h.u.Gy.h.
Vereség h.u.V.h.
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
FTC-Telekom FTC
39
22
5
3
9
152-99
79
2
Brassói Corona Brassó
39
22
3
1
13
132-103
73
3
Gyergyói Hoki Klub GYHK
39
18
4
5
12
140-124
67
4
Csíkszeredai Sportklub Sportklub
39
19
3
5
12
145-126
65
5
Újpesti TE UTE
38
17
4
3
14
112-106
62
6
Budapest JAHC BJAHC
38
17
3
4
14
134-120
61
7
DVTK Jegesmedvék DVTK
39
15
6
3
15
117-126
60
8
Debreceni EAC DEAC
38
13
4
3
18
113-128
50
9
Dunaújvárosi Acélbikák DAB
39
8
0
7
24
93-148
31
10
Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19
38
4
6
4
24
70-128
28
Csíkszeredai Sportklub:
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Újra számít veterán jégkorongozójára a Brassói Corona

Hosszú kihagyást követően visszatér a Brassói Corona jégkorongcsapatához Albert Zagidullin. A felépülését követően készen áll, csatlakozott a Cenk alatti gárda keretéhez.

A GYHK elfáradt, a Sportklub túl sokat védekezett – őszintén értékeltek a vezetőedzők

A GYHK-nál mentális fáradtságot, a Sportklubnál túl sok kiállítást emeltek ki a vasárnapi vereség után. Az Ágyúsok továbbra is az élmezőnyhöz közelítenének, a székelyföldi csapatok közül egyedül a Brassó nyert az Erste Ligában.

Csak a szépítésre futotta az Ágyúsoktól a DEAC ellen

A Háromszéki Ágyúsok Debrecenben vendégszerepeltek, ahol mindvégig a hazaiak akarata érvényesült, akik végül 6–2-es győzelmet arattak.

Háromszor is vezetett, végül csak egy pontot szerzett a GYHK

Háromszor vezetett a Gyergyói Hoki Klub, de rendre egyenlített a BJAHC az Ajkán rendezett vasárnapi Erste Liga mérkőzésen. A legvégén a budapestiek örülhettek, egy pont került Gyergyóba.

Majdnem elherdálta háromgólos előnyét, hosszabbításban nyert a Brassói Corona

Előbb háromgólos előnyt épített ki, majd hagyta egyenlíteni a DVTK-t a Brassói Corona az Erste Liga vasárnapi játéknapján. A Cenk-alattiak végül Colby McAuley hosszabbításban szerzett találatával 4–3-ra nyertek Miskolcon.

Drámai csatában maradt alul a Sportklub Újpesten

A rendes játékidőben nem bírt egymással a két együttes, a hosszabbításban azonban a hazaiak szerezték meg a győztes találatot az Erste Liga vasárnapi rangadóján.

Sikeresen megműtötték David Levint

Sikeresen megműtötték David Levint, a Brassói Corona jégkorongozóját, aki egy héttel ezelőtt, a Csíkszeredai Sportklub elleni Erste Liga-mérkőzésen szenvedett súlyos sérülést. A támadó már jobban érzi magát, üzenet a szurkolóknak is.

„52 másodperc egy bűvös szám nekünk” – az Erste Liga pénteki napjának összefoglalója (videókkal)

A jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján a Sportklub kétgólos hátrányból fordított, a GYHK ismét az utolsó percben kapott ki, a Corona hiába egyenlített, pont nélkül maradt, míg az Ágyúsok 4–0-s vereséget szenvedtek. Értékelők és videóösszefoglalók.

Visszavágott a DEAC a Brassói Coronának

Kétgólos hátrányból egyenlített a Brassói Corona a DEAC vendégeként, de a hajrában a hazaiak döntötték el a három pont sorsát a jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján.

A hajrában két góllal húzta be a győzelmet a BJAHC ellen a Sportklub

Végig szoros találkozót játszott a Budapest Jégkorong Akadémia ellen a Csíkszeredai Sportklub, a végén két találattal sikerült megszerezni a három pontot.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!