Hirdetés

Máris kezdődik, klasszikus párharcok az Erste Liga elődöntőjében

A Sportklub és a Fradi mindig is parázs, érzelmekkel teli meccseket játszik egymással
Fotó: Pinti Attila

Négy csapat maradt talpon a jégkorong Erste Ligában, pénteken pedig már az elődöntős párharcok első mérkőzésein dobják be a pakkot. A Fradi–Sportklub és a GYHK–Corona csata is klasszikusnak számít a sorozatban.

A legjobb négy között elsőként a Gyergyói HK biztosította helyét, miután söpréssel, 4:0-s összesítéssel ejtette ki az alapszakasz során sokkal jobban teljesítő Újpestet. Ezután a Ferencváros váltotta meg a jegyét, a magyar bajnoki címvédőnek – amely a BJAHC kiesésével idén is megszerezte az aranyérmet Magyarországon – nem okozott gondot a DEAC búcsúztatása (4:1).

Hirdetés

Kiválóan kezdett a DVTK a harmadik párharcban, elvette a Corona pályaelőnyét, ám a brassóiak összeszedték magukat és zsinórban nyert négy meccsel jutottak tovább (4:2). A legkiegyenlítettebb, egyben a leghosszabb csata a BJAHC–Sportklub párharc volt, amely során a csíki kék-fehérek ötször győzték le budapesti ellenfelüket – az egyik találkozót bírói műhiba miatt újra kellett játszani (4:2). Érdekesség, hogy a csatában mind a hat (hét) találkozó egy gólos különbséggel ért véget, és négyszer pedig a ráadásban aranygóllal dőlt el a csata.

Pikáns párharc

Az idei szezonban az alapszakaszban és a ráadásban lejátszott hat meccsből négyet a Ferencváros, kettőt pedig a Sportklub nyert meg. A csíkiak hazai pályán egy szoros (4–3) és egy nagyon sima (9–3) sikert értek el, míg az FTC ugyancsak aratott kiütéses győzelmet (7–2), kétszer pedig gól nélkül tartotta a Sportklubot (3–0 a Tüskecsarnokban és a Vákárban), míg az idei első csatájuk (5–5 után) egy maratoni szétlövéssel és az FTC sikerével ért véget.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

A két együttes az Erste Liga legutóbbi öt kiírásának döntőjében háromszor is összefutott, a 2018–19-es szezonban a Fradi összesítésben 4:1-re nyert, a 2019–20-as kiírásban a koronavírusjárvány miatt nem szervezték meg a finálét, így az FTC és a Sportklub is bajnok lett, míg a 2021–22-es aranyérmet a Sportklub húzta be 4:1-es összesítéssel.

Előny lesz a hazai pálya?

A Brassói Corona–Gyergyói Hoki Klub párharc is végletekig izgalmasnak ígérkezik. A két csapat az Erste Liga alapszakaszában négyszer találkozott egymással, és kijelenthető, hogy a hazai pálya nem jelentett előnyt: a Corona 4–3-ra és 5–0-ra Gyergyószentmiklóson, a GYHK pedig 2–1-re húzta be a bajnokit Brassóban. A második Corona–GYHK csata a hazaiak hosszabbításos sikerével ért véget (4–3).

A Brassói Corona idén jobb a GYHK ellen. Mi lesz az elődöntőben? •  Fotó: Brassói Corona Galéria

A Brassói Corona idén jobb a GYHK ellen. Mi lesz az elődöntőben?
Fotó: Brassói Corona

A GYHK-nak más versenysorozatban sem volt előny a hazai pálya, hiszen a Román Kupa döntőjében, január végén a Corona a hajrában ütött gólokkal 5–3-ra győzött Gyergyószentmiklóson. Az Erste Liga előző szezonjában is az elődöntőben csapott össze a két gárda, a GYHK 4:3-ra húzta be a párharcot, majd a döntőben a Fradit legyőzve szerezte meg első bajnoki címét. A 2021–2022-es kiírásban is összefutottak az egyenes kiesési szakaszban, a GYHK a negyeddöntős párharcot 4:0-ra nyerte meg.

Ez az Erste Liga első olyan szezonja, hogy a GYHK, a Sportklub és a Corona is a legjobb négy közé jut, a Fradi pedig zsinórban hatodik éve, hogy elődöntőt játszik.

A program

Az elődöntők pénteken kezdődnek, az első két mérkőzést az alapszakaszban jobban helyezett Brassó (2.) és Ferencváros (1.) rendezi, majd jövő hét elején, kedden Gyergyószentmiklósra (3.) és Csíkszeredába (5.) költöznek a csapatok. A párharcok négy nyert mérkőzésig tartanak.

Erste Liga, elődöntő, 1. mérkőzés, pénteken
18.30-tól Brassói Corona–Gyergyói Hoki Klub
19.30-tól FTC-Telekom–Csíkszeredai Sportklub

2. mérkőzés, szombaton
15.05-től FTC-Telekom–Csíkszeredai Sportklub
18.30-tól Brassói Corona–Gyergyói Hoki Klub

3. mérkőzés, kedden (március 26.)
18.30-tól Gyergyói Hoki Klub–Brassói Corona
18.30-tól Csíkszeredai Sportklub–FTC-Telekom

4. mérkőzés, szerdán (március 27.)
18.30-tól Gyergyói Hoki Klub–Brassói Corona
18.30-tól Csíkszeredai Sportklub–FTC-Telekom

5. mérkőzés – ha szükséges, március 29. (péntek)
18.30-tól Brassói Corona–Gyergyói Hoki Klub
19.30-tól FTC-Telekom–Csíkszeredai Sportklub

6. mérkőzés – ha szükséges, március 31. (vasárnap)
18.30-tól Gyergyói Hoki Klub–Brassói Corona
18.30-tól Csíkszeredai Sportklub–FTC-Telekom

7. mérkőzés – ha szükséges, április 2. (kedd)
18.30-tól Brassói Corona–Gyergyói Hoki Klub
19.30-tól FTC-Telekom–Csíkszeredai Sportklub

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Testi sértés miatt ítélték el a Sepsi OSK volt hálóőrét

Három év börtönbüntetést kapott Răzvan Began, a Sepsi OSK korábbi kapusa. A 29 éves labdarúgó ügye testi sértés miatt került a bíróságra, az ítélet egyelőre nem jogerős.

Korai bombagóllal nyerte a kiesési rangadót az FK Csíkszereda (videóval)

A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.

Székelyhon

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

`
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Krónika

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya

Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.

Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Ez is érdekelheti

Miklós Ervin: új fejezet kezdődik a Háromszéki Ágyúsok történetében

Óriási lehetőség előtt áll a Háromszéki Ágyúsok jégkorongcsapata, amely a 2026–2027-es idénytől negyedik erdélyi együttesként csatlakozhat az Erste Ligához. Mit jelent ez a lépés a 2021-ben alakult klub életében – Miklós Ervin klubelnököt kérdeztük.

Három évvel hosszabbított a finn hátvéd a Gyergyói HK-val

Szezon közben is zajlik a csapatépítés a GYHK-nál, további három szezonra szóló szerződést kötöttek Konsta Mesikammennel, így a 30 éves finn hátvéd a következő idényekben is a piros-fehérek játékosa marad.

Negyven nap szünet az Erste Ligában, GyHK–Sportklub párharc lesz az elődöntőért

Befejeződött a jégkorong Erste Liga alapszakasza. A rájátszás márciusban kezdődik, amikor az élen végzett Brassói Corona a fehérvári farmcsapattal, a Gyergyói HK pedig a Csíkszeredai Sportklubbal mérkőzik majd a legjobb négy közé jutásért.

Sokáig szoros volt, aztán a GYHK pillanatok alatt eldöntötte a Corona elleni rangadót

Hét gólt lőtt a Gyergyói Hoki Klub a Brassói Coronának a jégkorong Erste Liga alapszakaszának zárómérkőzésén. A piros-fehérektől Gerads mesterhármast szerzett.

A GYHK még keresi a formáját, a Corona nem esett szét, a Sportklub újra visszakapaszkodott

Küzdelmes győzelmek, látványos fordulatok és csalódottság jellemezték a jégkorong Erste Liga vasárnapi játéknapját: a Gyergyói Hoki Klub és a Brassói Corona ismét nyerni tudott, míg a Csíkszeredai Sportklub szétlövésben maradt alul.

A legvégén egyenlített, szétlövésekkel kapott ki a Sportklub

Szétlövést követően maradt alul vasárnap este a Csíkszeredai Sportklub a jégkorong Erste Liga alapszakaszában a Budapesti Jégkorong Akadémia HC ellen. A hazaiak végig futottak az eredmény után, kapusuk bravúrjai tartották meccsben a csapatot.

Fordulatos hazai sikerrel megnyerte az alapszakaszt a Brassói Corona

Látványos, fordulatokban gazdag mérkőzést játszott egymással a Brassói Corona és a DEAC a jégkorong Erste Liga vasárnapi játéknapján. A Cenk alattiak 6–4-es győzelme egyben azt is jelentette, hogy bebiztosították első helyüket az alapszakaszban.

Emberhátrányos találatokat szerzett, legyűrte a FEHA19 csapatát a GYHK

Három emberhátrányos gólt láthatott a Remete Ice Aréna közönsége, köztük egy ritka potyát is. A GYHK megszenvedett a győzelemért, végül 4–2-re verte a FEHA19 csapatát vasárnap este a jégkorong Erste Ligában.

Pontatlan Sportklub, hiányérzet a GYHK-nál, magabiztosság Brassóban

Kihagyott emberelőnyök, önkritika és hátrányból való visszakapaszkodás jellemezte az Erste Liga legutóbbi játéknapját. Csíkszeredában elégedetlenség, Gyergyóban hiányérzet, Brassóban pedig higgadt magabiztosság.

Korai sokk után simán elverte budapesti ellenfelét a Brassói Corona

Gyorsan hátrányba került, de még az első harmadban egyenlíteni tudott, később pedig fokozatosan felőrölte budapesti ellenfelét a Brassói Corona, amely magabiztos győzelmet aratott péntek este a jégkorong Erste Ligában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!