Jó hír, hogy habár ideiglenesen is, de engedélyezték a romániai klubok részvételét a magyarországi felnőtt-, utánpótlás- és női bajnokságokban.
A választásokat megelőzően a múlt héten a székelyföldi pályázatok többségét elutasították, és számos klub szavazati jogát is felfüggesztették, mert felkerült az adósok listájára. Az erdélyi klubok közös elnökjelöltjének, a Székelyföldi Jégkorong Akadémiát vezető Nagy Attilának a jelöltségét formai okokra hivatkozva már korábban elutasította a szövetség elnöksége.
Megkeresésünkre elmondta, hogy habár több klub is törlesztette adósságát a szövetség felé, végül nem kaptak szavazati jogot a közgyűlésen, mivel szerintük tartozásukat nem fizették ki időben. „A gyűlést megelőzően nagy viták voltak arról, hogy ki szavazhat és ki nem. Habár a székelyföldi klubok kifizették az adósságaikat, nagyjuk nem vehetett részt a szavazáson, végül a Gyergyószentmiklósi SK részvételét engedélyezték.
– mondta Nagy Attila.
A jégkorongszövetség vezetőségi tagja maradt Hodos László, a Csíkszeredai Sportklub elnöke. „Olyan kevesen maradtak, hogy nagyon nem is volt kire szavazni. Fontos dolog, hogy habár ideiglenes engedéllyel, de elértük, hogy a romániai csapatok indulhatnak a jégkorong Erste Ligában, illetve a magyarországi ifjúsági és női bajnokságokban egyaránt” – nyilatkozta Hodos László.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!