Egy harmadon keresztül tartotta a lépést Svájccal a magyar válogatott, a folytatásban azonban kijött a két csapat közötti különbség. A játékosok és a szakmai stáb szerint ugyanakkor az ilyen mérkőzésekből lehet a legtöbbet tanulni.
A hazai közönség előtt szereplő svájci válogatott már a mérkőzés előtt is a torna egyik legnagyobb esélyesének számított, ezt pedig a jégen is bizonyította. A magyar csapat az első harmadban még jól tartotta magát, azonban az első játékrész végén érkező svájci gól érezhetően megtörte a lendületet.
A sepsiszentgyörgyi származású Nemes Márton szerint a második harmadtól kezdve egyre nagyobb nyomás nehezedett a magyar válogatottra, amelyből már nehéz volt kijönni. A fiatal játékos ugyanakkor pozitívumként élte meg, hogy első elit-világbajnokságán egy ilyen kaliberű ellenféllel szemben szerepelhetett. „Az ilyen mérkőzésekből lehet a legtöbbet tanulni, még akkor is, ha az eredmény fájó” – fogalmazott Nemes, aki külön megköszönte a magyar szurkolók támogatását is.
Terbócs István csalódottan értékelt a lefújás után, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Svájc hosszú évek óta stabil tagja a világelitnek. A magyar válogatott támadója szerint a csapat mindenképpen szorosabb eredményt szeretett volna elérni, de az ilyen összecsapások jó visszajelzést adnak arról, hol tart jelenleg a magyar hoki. „Ezek a meccsek pontosan megmutatják, miben kell még fejlődnünk ahhoz, hogy közelebb kerüljünk a legjobbakhoz” – emelte ki Terbócs.
Majoross Gergely szövetségi kapitány a tavalyi Svájc elleni mérkőzéssel is párhuzamot vont, és úgy vélte, hogy a játék képe alapján mindenképpen látható az előrelépés. „A világbajnokság egyik legfőbb esélyesével találkoztunk. Az első harmadban sikerült felvenni a tempót, de a második játékrészben megszaporodtak a hibáink, amelyeket egy ilyen szintű csapat könyörtelenül kihasznál” – értékelt a kapitány.
A szakvezető sajnálta a harmadik harmadban kapott gólokat is, mert szerinte azok közül több elkerülhető lett volna, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ilyen mérkőzéseken rendkívül nehéz helyzetben vannak a kapusok is. Majoross szerint a hátralévő mérkőzéseken az egyéni és kollektív hibák csökkentése lehet a kulcs. „Ha ezeket le tudjuk redukálni, akkor az Egyesült Államok és Lettország ellen is jóval szorosabb eredményt érhetünk el” – fogalmazott.
Hétfőn 17.20-tól az olimpiai és vb-címvédő Egyesült Államok lesz az ellenfél a vébén.
Két barátságos mérkőzéssel bemutatkozik a román labdarúgó-válogatott kispadján Gheorghe Hagi. A nemrég kinevezett szövetségi kapitány pénteken kihirdette első keretét, amelyben helyet kapott Hindrich Ottó kapus is.
Pár napja jutott vissza a labdarúgó Szuperligába a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. Már kiírták, mikor kezdik el a munkát, a klubvezetés a élvonalbeli keret kialakításán dolgozik.
Jelentős mennyiségű csapadékra és szélre figyelmeztető előrejelzést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Gyimesbükknél, az egykori magyar–román határnál provokálta szombaton a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja nevű szélsőséges román szervezet vezetője.
Csíksomlyó nem pártiroda, nem szavazókör, nem politikai határátkelő. Aki oda magyarokat párthovatartozás szerint engedne be, az nem a nemzetet védi, hanem éppen azt darabolja fel, aminek az egységére hivatkozik.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!