Majoross Gergely szövetségi kapitány most elsősorban fiatalokra számít – Szongoth Döme, Farkas Olivér és Mihalik Gergő személyében három újoncot is avatott –, de több rutinosabb játékos is szerepel a keretben.
Erről a kapitány Szilassy Zoltán másodedzővel bőven beszélt a Rádió Gagának adott interjúban.
A magyar szövetség honlapjának beszámolója szerint első emberelőnyét Schlekmann Márk jóvoltából gólra váltotta a nemzeti csapat. Az ellenfél egyenlíthetett volna, de Matic Török kihagyott egy büntetőt. Egy kivédekezett emberhátrányt követően sikeres ellentámadást vezettek a magyarok, és Schlekmann passzából Tornyai Gábor megszerezte a második találatot.
A második harmadban Ambrus Gergő ritkán látható gólt szerzett: először elütött a korong felett, de ez tökéletes lövőcselnek bizonyult, mert a kapus elmozdult rá, a csatár pedig a hálóba húzta a korongot. A szlovénok csakhamar kettős emberelőnyből szépítettek, és bár a harmadik játékrészben újabb gólokat szerezhettek volna, a magyar védelem – élén Vay Ádám kapussal – remekül őrizte az eredményt.
A májusi elitvilágbajnokságra készülő magyar együttes sorozatban negyedszer győzte le a szlovénokat.
Négy Nemzet Tornája, 1. forduló:
Magyarország–Szlovénia 3–1 (2–0, 1–1, 0–0),
a magyar csapat gólszerzői: Schlekmann (8.), Tornyai (18.), Ambrus (25.)
Később: Lengyelország–Olaszország (19 óra)
A további program: pénteken 15.15-től Magyarország–Olaszország, 19 órától Lengyelország–Szlovénia; szombaton 15.30-tól Lengyelország–Magyarország, 19.15-től Szlovénia–Olaszország.
Ritkán látott gólfesztivált rendezett az FK Csíkszereda női ifjúsági csapata: a klub 53 találatot számolt a Dinamo ellen, hivatalosan azonban 50–0 került a jegyzőkönyvbe. Az előbbi eredmény mindössze négy góllal marad el a Guinness női rekordjától.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
Kicsi korában a szülei románul beszéltek vele, ma mégis magyarul gondolkodik. Szentes Stefánia a lábnyiki Magyar Háztól Csíkszeredán és a kolozsvári egyetemen át jutott el oda, hogy ma a csángó gyerekeket biztatja arra az útra, amit ő maga is végigjárt.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!