Hirdetés

Legyűrték és megelőzték Brassót az FTC hokisai

Gólokban és büntetésekben is bővelkedett a rangadó
Fotó: Alexandra Sampetru

2021. február 21., 22:20

A Ferencváros jégkorongcsapata háromgólos brassói győzelemmel zárta alapszakaszbeli szereplését az Erste Ligában. A zöld-fehérek ezzel az élre ugrottak, de nem valószínű, hogy meg is tudják tartani az első helyet.

2021. február 21., 22:20

Brassó–Fradi rangadót rendeztek vasárnap este az Erste Ligában. A csíkszeredai páros mérkőzésen és a gyergyószentmiklósi találkozón is három pontot szerző zöld-fehérek utolsó alapszakaszbeli meccsükön a Coronának üzenhettek hadat a rájátszás előtt. Ezt meg is tették. A budapesti gárda egy parázs, fegyelmi büntetésekkel rondított találkozón kerekedett az erdélyi csapat fölé.

Hirdetés

A házigazda sárga-kékek csak emberelőnyben tudtak betalálni két alkalommal, míg a vendégek nem működött ugyan a speciális játékuk, de egyenlő létszám mellett ötször is eredményesek voltak.Az FTC már az első harmadban három góllal alapozta meg sikerét, majd a gól nélküli második játékrész után az utolsó húsz perc első felében Kóger Dániel és Tóth Adrián egy perc alatt eldöntötte a meccset.

Az 5–2-es győzelemmel Fodor Szabolcs együttese megelőzte a Brassót, de az alapszakasz-elsőséghez a társcímvédőnek nagy segítségre lenne szüksége a Gyergyói Hoki Klubtól.

A következő napokban a GyHK háromszor is összecsap a brassóiakkal, és amennyiben utóbbiak legalább két pontot szereznek ezeken a meccseken, visszaelőzik a Fradit.

Vasárnap a Debreceni EAC is győzelemmel zárta az alapszakaszt, a DEAC a MAC HKB Újbuda elleni kétgólos sikerrel biztosította be negyedik helyét. Eredetileg három mérkőzés volt kiírva erre a játéknapra, de a Csíkszeredai Sportklub–Dunaújvárosi Acélbikák összecsapást az újvárosiak keretgondjai miatt elmaradt, a kék-fehéreknek pedig 5–0-s győzelmet írtak jóvá.

Jégkorong Erste Liga, alapszakasz

Brassói Corona–FTC-Telekom 2–5 (1:3, 0:0, 1:2)
Gólszerzők: Péter Balázs (15., emberelőny), Cody Fowlie (49., emberelőny), ill. Németh Attila (4.), Justin Hodgman (7.), Ramus Kulmala (17.), Kóger Dániel (46.), Tóth Adrián (46.)
Kapura lövések: 37–31
Kiállítások: 43 (ebből Cody Carlson 2+5+20 végleges fegyelmi és Molnár Zsombor 10 perc fegyelmi), ill. 35 (Justin Hodgman 5+20 végleges fegyelmi) perc

DEAC–MAC HKB Újbuda 4–2 (1:0, 2:1, 1:1)
Gólszerzők: Dominik Novotny (8., emberelőny), Jan Dalecky (27., emberhátrány, 60.), Vlagyiszlav Kulesov (37., emberelőny), ill. Sofron István (31., emberelőny), Brance Orban (51.)
Kapura lövések: 54–42
Kiállítások: 6, ill. 4 perc

A bajnokság állása:
1. FTC-Telekom 36 20 6 3 7 149-107 75 pont
2. Corona Brasov Wolves 33 21 3 5 4 132- 81 74
3. Sport Club Csíkszereda 36 21 3 2 10 171-121 71
4. DEAC 36 18 3 3 12 126-100 63
5. MAC HKB Újbuda 35 15 5 4 11 133-111 59
6. UTE 34 14 4 4 12 135-121 54
7. Gyergyói Hoki Klub 33 13 2 9 9 80- 91 52
8. Opten Vasas HC 33 8 1 3 21 96-130 29
9. Titánok 34 4 4 3 23 83-151 23
10. Dunaújvárosi Acélbikák 36 2 6 1 27 88-180 19
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Visszatérők is felbukkantak a Sepsi OSK első edzésén

Nem sokat pihenhettek a Sepsi OSK játékosai, hétfőn ugyanis megkezdték a felkészülést a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényére. Sok a kérdés, de az viszont biztos, hogy az első tréningen több ismerős arc is feltűnt.

Az FK Csíkszereda nem fogadta el az FCSB ajánlatát

A feleknek nem sikerült megállapodniuk, az FK Csíkszereda nem bólintott rá az FCSB által tett ajánlatért Anderson Cearáért. Úgy tűnik, a fővárosiak visszalépnek az üzlettől.

Székelyhon

Viharos időjárás várható csütörtöktől az ország nagy részén

Viharokra figyelmeztető elsőfokú (sárga) riasztásokat adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szerdán.

`
Krónika

„Büszke vagyok, hogy román vagyok”. Parázs vita a magyar Országgyűlésben

Éles vita dúlt a magyar Országgyűlésben a képviselők állampolgárságának nyilvánosságra hozatalát célzó mihazánkos kezdeményezésről. Gurzó Mária, a Tisza Párt képviselője tisztázta: soha nem rendelkezett román állampolgársággal.

Krónika

Ukrán állampolgárságáról lemondott, de a moldovait felvette a korábban a kettős állampolgárságú magyarok ellen hergelő Tomac

A 2019-es EP-választások alkalmával épp Tomac volt az, aki a kettős állampolgárságú romániai magyarok ellen hergelt, de összeállításunkban felidézzük az elmúlt tíz évnek a román és magyar állampolgársággal is rendelkezőkkel szembeni román narratíváját is.

Főtér

Megint áll a bál Romániában: tengeri drón robbant a konstancai kikötőben…

… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.

Ez is érdekelheti

Zajlik az élet Brassóban: kontinentális program, két távozó, egy hosszabbítás

Az erdélyi hokicsapatok közül jelenleg a Brassói Corona a legaktívabb a közösségi médiában: egymást érik a kerettel kapcsolatos hírek. A Cenk-aljai együttes indul a Kontinentális Kupában a visszalépett Gyergyói HK helyett, közzétették a programot.

Egyben maradt a hazai mag, épül a Csíkszeredai Sportklub új csapata

Megkezdte a 2026/2027-es jégkorongszezonra való felkészülést a Csíkszeredai Sportklub. A megmaradt hazai maghoz több tehetséges fiatal csatlakozott, a csapat pedig keményen dolgozik, hogy a bajnokságok rajtjára minden tekintetben készen állhassanak.

Megtartotta egyik alapemberét a Brassói Corona, távozik a rutinos hátvéd

A Brassói Corona jégkorongcsapata bejelentette, hogy Radim Valchar a hetedik idényét is a csapatnál kezdi meg, ugyanakkor három szezon után távozik a kanadai hátvéd, Sébastien Piché.

Azari Zsolt: Örömmel fogadtuk, hogy egy újabb csapat csatlakozik az Erste Liga mezőnyéhez

A Svájcban zajló jégkorong-világbajnokságon találkoztunk Azari Zsolttal, a Dunaújvárosi Acélbikák általános igazgatójával. A szakvezetőt az elitvébéről, a magyar válogatottról és a következő Erste Liga-szezon kihívásairól kérdeztük.

Magyar válogatott hálóőrt igazolt a Háromszéki Ágyúsok

A jégkorong Erste Ligához frissen csatlakozó együttesnél folytatja pályafutását Arany Gergely. A korábbi magyar válogatott kapus a Ferencvárosi TC csapatától érkezik.

Szintet lépnek, az Erste Liga befogadta a Háromszéki Ágyúsokat

A Háromszéki Ágyúsok csatlakozásával négyre emelkedett az Erste Liga erdélyi csapatainak száma a 2026–2027-es szezonban. Arról, hogy milyen plusz erőforrásokat igényel ez a régóta vágyott tagság az újoncnak, Miklós Ervint, a klub elnökét kérdeztük.

Bővült a mezőny, négy erdélyi hokicsapat szerepel az Erste Liga következő idényében

Lezárult a nevezési határidő a jégkorong Erste Liga 2026–2027-es szezonjára, kiderült, tíz csapat lesz a rajtnál. A mezőnyhöz a Háromszéki Ágyúsok is csatlakozott, így a következő idényben négy erdélyi együttes szerepel majd a sorozatban.

Visszalépés és elutasított licenckérelmek az Erste Ligában

Kilenc csapat nevezett az Erste Liga 2026/27-es idényére, de a liga közleménye nem árulta el, kik alkotják a mezőnyt. A háttérben visszalépés és elutasított licenckérelmek is vannak.

Kulcsjátékos távozik a Gyergyói Hoki Klubtól

Új kihívások után néz, és öt szezon után elhagyja a Gyergyói Hoki Klub együttesét. A támadó az elmúlt években a csapat egyik legfontosabb játékosa volt, hét trófea elnyerésében játszott meghatározó szerepet.

„Ha ezt nem nyerjük ma meg, én elsírom magam” (videó)

A Gyergyói Hoki Klub csütörtökön este Brassóban lezárta a jégkorong Erste Liga döntőjét, és 4:1-es összesítéssel megvédte bajnoki címét. A lefújást követően Császár Hunor, Imre Patrik és Szilassy Zoltán vezetőedző melegében értékelte a finálét.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!