Kiegyensúlyozott, küzdelmes és gyors hokit hozott a Dél-Korea–Románia összecsapás első húsz perce, amelyben nem volt egy kiállítás sem, az egyetlen gólt pedig a romániai együttes ütötte. A 15. percben egy, Roberto Gliga vezette ellentámadás végén az első lövést kiütötte az ázsiai kapus, a kipattanót pedig ugyancsak a Brassói Corona hokisa közelről belőtte a kapuba (0–1).
Az eltiltás miatt Pak Dzsin Kjut nélkülözni kényszerülő ázsiai csapat rohamaival kezdődött a második játékrész, amelyben a kapura lövések aránya 9:4 volt javukra. Gólt azonban újra a székelyföldiekre épített romániai együttes ütött: a 39. percben a gyergyói Sándor-Székely Ottó korongot lopott a koreaiak védekező harmadában, majd egyedül a kapussal nem hibázott (0–2).
Koreai emberelőnnyel kezdődött a harmadik játékrész, amelyet kivédekezett Románia, de egy perccel később szépített Korea, egy távoli lövés a takarásban lévő Tőke Zoltán kapujában kötött ki (1–2). Az 54. percben – emberelőnyben – az ázsiaiak kiegyenlítettek (2–2), és egy perccel később újra fórba kerültek.
Részegh Tamás azonban korongot szerzett, majd Péter Balázshoz továbbította a játékszert, aki emberhátrányban védhetetlen gólt lőtt (2–3).
Az egyenlítés reményében Dél-Korea az utolsó másfél percre kapuslehozatallal is próbálkozott, az eredmény azonban nem változott.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!