A két csapat közötti negyeddöntős párharc negyedik mérkőzésének 48. percében „egy, a játékvezetők által kontrollált szituációba a Sportklub játékosa, Láday Tamás harmadik emberként, agresszorként érkezett meg. Mindkét kesztyűjét ledobva verekedést kezdeményezett ellenfelével”. A verekedés szétválasztására pozíciót kereső vonalbírót az MAC HKB Újbuda hokisa, Mirko Djumic hátulról két kézzel meglökte.
A fegyelmi bizottság Láday Tamást az agresszív fellépésért és verekedés kezdeményezésért, illetve Mirko Djumicot a szükségtelen és sportszerűtlen hivatalos személlyel történt kontakt miatt egyaránt egy mérkőzésről eltiltja.
A két játékos a büntetését csapata soron következő Erste Liga mérkőzésén tölti le, így nem lehetnek a jégen a csütörtökön este fél 7-től kezdődő csíkszeredai ötödik mérkőzésen.
Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó sorozatban a Sportklub összesítésben 3–1-re vezet, győzelem esetén lezárhatja a párharcot. A Vákár Lajos Műjégpályán közel két év után újra lehet telt ház, a belépéskor már nem kell zöld-igazolványt felmutatni, és maszkot sem kell viselni, a távolságtartás és a jégcsarnok befogadóképességének kihasználhatósága sincs már korlátozva. A csütörtök esti meccsre a belépő 30 lejbe kerül, a jégpálya jegypénztára pedig a mérkőzés előtt két órával, fél 5-kor nyit.
Rendkívül fontos három pontot szerzett Galacon az FK Csíkszereda, amely 3–2-re győzött az Oțelul ellen a Szuperliga alsóházi rájátszásának nyitányán. Ilyés Róbertet a meccs végén kiállította a játékvezető, a tréner mégis elégedetten értékelt.
Szombaton délután lezárult a 2. Liga alapszakasza, kialakult a felső- és alsóházi rájátszás mezőnye. A mindig jól értesült Emanuel Roșu sportújságíró pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a Bihar FC nem kaphat feljutási jogot a Szuperligába.
Nicușor Dan román államfő is köszöntötte a romániai magyarokat a nemzeti ünnep alkalmából.
A magyar tudomány és kultúra képviselői munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.
A március 15-i magyar állami kitüntetések idei díjazottjai között több erdélyi alkotó és szakember neve is szerepel.
A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!