Hogy a román sportsajtó hisztizik, az egy dolog, hogy az egyik kormányfőhelyettes hőbörög, az egy másik dolog, szinte már elvárt, hogy ilyenkor padlógázzal viselkedjenek teljesen kreténként. Ám az viszont több mint furcsa, hogy a román hokiszövetség elnöke felelősségre vonást emleget. Alexandru Hălăucă kínjában azt találta ugyanis nyilatkozni, a héten összehívja az általa irányított szervezet vezetőtestületét, a szövetségi bürót, amely majd megvitatja annak módját és mikéntjét, hogy a himnuszéneklő játékosokat megbüntessék.
Nos, kötve hiszem, hogy a hokiszövetség tényleg talál valahol olyan paragrafust, amely kiterjed arra, hogy egy nemzetközi tornán a mérkőzés lefújása után mit és milyen színű mezben énekelhetnek a válogatott játékosok. Persze, ne legyenek illúzióink, ismerjük a rendszert, itt bármikor ki lehet találni olyan megoldást, amit arra lehet hajlítani, amerre csak kell, hogy valakit megszívassanak.
Csakhogy annak a szövetségnek az elnöke keménykedik, amely képtelen volt egy normális hazai bajnokságot szervezni, a programot menetközben variálta, a végét pedig összecsapta. Magyarán, a román bajnokságból viccet csinált. Nem először, és valószínűleg nem is utoljára.
A román jégkorongszövetség vezetője egy dolgot mondhatna hitelesen a szlovéniai világbajnokság után a válogatott színeiben játszó keret tagjainak: köszönöm, azaz mulțumesc.
És végezetül egy költői kérdés: ki tartotta vissza a bukaresti, galaci román szurkolók ezreit, hogy a Tivoli csarnokban a román himnuszt énekeljék?
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Nem különösebben érintette meg a Majka néven ismert rappert, dalszövegírót és műsorvezetőt, Majoros Pétert az, hogy erdélyi koncertje előtt sms-ben megfenyegették, a koncertet az ügyvédei tanácsára mondta le – ezt maga Majka nyilatkozta a Blikk-nek.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!